Mire gondol a hulló falevél?


1997 termését teszem most közzé. Annak a gimnáziumnak volt egy régi rajz fakultációra való írásbeli felvételi feladata, ahova később felvételt is nyertem. Fogalmazás írása volt az egyik feladat még azelőtti évben, hogy én felvételizhettem volna oda, de megszereztük, tudjam, mire kell kábé készülnöm, ha beadom a jelentkezésemet.
Ugyan mire én felvételiztem, fogalmazást már nem kellett írnom, az otthon megírt fiktív jelentkezés szövege fennmaradt.
Utóiratként elárulom, egy melírozott hajú fiún múlott, rajz fakultáció helyett végül is a matek oldalára dőlt  a mérleg. Csöppet megijedtem a vad hajzat láttán. Elvégre '97-et írtunk én meg kis helyről jöttem! Hová fordult azóta a világ :D


Mire gondol a hulló falevél?

Ősz volt már, dér csípte meg a leveleket és csontig ható hideg szél fújt. Éppen e napon egy út menti nyírfán egy szép barna levél megijedt. A szél úgy találta megütni, hogy majdnem leesett, de a következőnél már biztos leesik. A levél megrémült és az a rég érzett veszély villant agyába, amire gyakran gondolt:
"Most rajtam a sor... le fogok esni!"
Majd kíváncsian lepillantott a földre, ahol néhány elgyötört, ázott társa feküdt, a szerencsésebbje a nagyobb levelek között volt szárazon.
"Milyen lehet lent? Kíváncsi vagyok, a hangyák lent mit tesznek, akik néha itt fent is megfordulnak. Milyen lehet a fű, mely a zöld tavasztól hív engemet? Hiába sárga most! És a zuhanás? És még mi élhet lent?"
Merengéséből ijedten ébredt fel.
"Jaj! Hisz akkor elhagyom magas lakhelyemet! A madarak csivitelését távolról hallhatom! Nyomorba esek, elázok és egy lassú körforgás felemészt!"
Tiltakozni akart, de a következő széllökés vészesen közelgett.
"Jaj, csak egy csöppnyi mozdulat, és lerepülök! Itt hagyom anyámat, a fát! Ő nevelt fel! Rajtam pihentek a legyek! Élveztem a szelet! Szép zöld voltam!"
Majd magára pillantott:
"Ó, de itt az elmúlás. Száram fonnyadt, szívem barna."
A rajta levő esőcsepp megremegett, amint a szél megérintette a levelet és még mielőtt leesett volna, az a kis csepp úgy esett le róla, mint egy könnycsepp. A kis levélke látta az elsuhanó tájat, az anyját, a testvéreit, kik közül szintén vitt a szél. Őt is dobálta a légáramlat, és kis erezett hasa az ég felé nézett. Ilyenkor látta a közeledő földet, ahol már nem lesz szükség rá. Elbúcsúzott még utoljára a szép, levegő zöld élettől, a nyári záportól, a tavaszi szelektől, a lakhelyétől.
Aztán vége lett. A kis levél földet ért. Rögtön nedvesség öntötte el. Mellette foszladozó fűszál sírta bánatát. A levél tudta, bevégeztetett, sorsa ezzel véget ért. Már csak a jövőre hajtó, új kis levelecskék tartották benne a lelket.
E gondolat után hősiesen követte társait az elmúlásban.

Megjegyzések