Kalandozó-összeesküvés


Eredetileg az LFG.hu pályázatára íródott, amin nem ért el helyezést. Megtettem az első lépést ebben a néha tematikus, néha nem tematikus világba. Már azt is megtanultam, egy frappáns jelige is beleszámít az érdeklődés felkeltésébe.

(Szerepjáték II.)

Már vagy két perce álltunk a Neand és Sapiens Szövetségi Ügynökség, a NSSÜ, röviden Süsü mélygarázsában, de még mindig nem voltam hajlandó kiszállni a fekete, elsötétített üvegű kocsiból. Sofőröm, aki hozzám hasonlóan sapiens ügynök volt, kíváncsisággal vegyes aggodalommal pillantott hátra a visszapillantó tükörből.
Társam, aki végig mellettem utazott a hátsó ülésen, bátorítóan átölelte a vállamat. Erős, biztonságot adó érintésére kiszakadt mellkasomból a mély sóhaj.
- Érzem, hogy remegsz - szólalt meg mély, lágy zengésű hangján. - Minden rendben lesz: felmegyünk lifttel a 22. emeletre, emlékszel, ott van a tárgyaló. Már mindenki ott lesz, aki az ügyben valamit is számít, senkin nem kell keresztülfurakodnunk. Láthatod, megúsztuk a médiát is, és kong az ürességtől a mélygarázs - mutatott ki az ablakon.
Igaza volt, mégis reszkettem, mint a nyárfalevél. Bárkire esett a pillantásom, az zakatolt a fejemben: mi van, ha őt is használják? Mi lesz, ha holnap kitör belőle az őrült?
- Félek attól, mit robbant majd ki, ha jelentést teszek - húztam össze magam kicsire. - Ki fog törni a káosz és a kétségbeesés. Vagy ha rám néznek: nem ilyennek ismertek, nem így búcsúztak el tőlem a beépülésem előtt…
Társam bíztatott:
- Tisztában vannak vele, milyen áldozatokkal járt, tedd, amire kiképeztek, s hogy az maradandó nyomokat hagyott rajtad, benned. Nagyon fontos, hogy ők is hallják azt, amit nekem már elmondtál. Magam verem be annak a képét, aki becsmérelni mer, mert veszítettél abból a tartásból és erőből, ami akkor volt a birtokodban, mielőtt átmentél Oda.
Elképzeltem, ahogy Zafel a nagy, sápadt neand öklével bever pár kukacoskodó tompa sapiens orrot, ettől melegség öntött el. Igen, ő a régi volt, sőt, annál is több. Még akkor is mellettem állt, amikor teljesen normális lett volna, hátat fordítson nekem.
- Oké, vágjunk bele - vettem nagy levegőt és kinyitottam a kocsi ajtaját.
A liftben gyomorideggel küszködtem. Minden ismerős volt, akár ha tegnap búcsúztam volna el kollégáimtól a küldetésem előtt, viszont soha többé nem tudok úgy tekinteni rájuk, mint azelőtt. Ez a világunkra is igaz volt.
Nyílt a liftajtó, üvegkalitkákkal telezsúfolt szint tárult elénk a 22. emeleten. Egy izgatott, homlokát törölgető sapiens ügynök várt ránk, sötétbarna bőrén gyöngyszemekként csillogott a verejték.
- Örvendek a viszontlátásnak, Marras ügynök, Nikor vagyok - nyújtotta felém jobbját, megszorítottam. - Zafel ügynök - biccentett társam felé s már előzékenyen vezetett is bennünket a tárgyaló felé.
Szokatlannak találtam az emelet néptelenségét. Csak a délelőtti, kora nyári napsütés sugarai keresztezték menetünket. Máskor ügynökök, asszisztensek, titkárok hada nyüzsgött a kis helyiségekben, folyamatosan megoldatlan vagy a megoldás valamelyik fázisában vergődő nyomozati anyagokon, bizonyítékokon agyalva. Kérdőn pillantottam Nikorra, aki ebből kitalálta, mit szeretnék kérdezni:
- Az ön kényelme érdekében minden felesleges személyt eltávolítottunk a szintről, aki nem vesz részt az értekezletén. Hogy halad a rehabilitációja az odaátról való visszatérés óta?
- Köszönöm, napról napra jobb. Ahogy látja, már el tudtam hagyni az intézetet és a lakásomat is.
- Ugye tájékoztatták, hogy a Távolbalátó különítmény egy csoportja is jelen lesz, biztosítva a szükséges technikát az ön jelentéstételéhez?
- Igen, a társam már felkészített - köszörültem meg a torkomat. Gének a Sejtben, ha eléjük tárok mindent, meg fogja őket ütni a guta!
Zafel jó neandhoz méltón megérezte a bennem kavargó érzelmeket, futólag megszorította kezemet. Ehhez kissé le kellett hajolnia, hiszen nálam két fejjel magasabb volt.
Soha annyian nem szorongtak a tárgyalóban, mit ma. Minden talpalatnyi helyen álltak, zömében neandok, elvétve pár sapienssel. És az ügynökség még sapiensbarát munkahelynek számított a maga 15%-os foglalkoztatottságával.
Jöttemre mind felemelkedtek, fejet hajtottak. Felettesem, Helega megmutatta a kettőnk számára fenntartott ülőhelyet a tárgyalóasztal mellett. Félelmem alaptalan volt. A sajnálat legcsekélyebb jelét se mutatták, annál több volt tiszteletük, elismerésük. Kevesen élték túl az Odaátról való visszatérést, még kevesebben őrizték meg ép elméjüket. Énelőttem kísérleti stádiumban volt az ide-oda utaztatás, sok önkéntes vesztett rajta. Precedens értékű volt a sikerem.
Helega állva maradt, meg azok is, akiknek csak állóhely jutott. Egy neand férfi el akarta húzni a sötétítőt, de megkértem, ne tegye. Szerettem a fényt. Éles ellentéte volt az odaátra történő utazás sötétségének.
- Mind ismerjük Marras ügynököt, és az áldozathozatalt, amit vállalt, hogy felgöngyölíthessük végre a kalandozó-összeesküvés fedőnevet viselő, feltehetően a szervezett, nemzetközi bűnhálózatot. Minden szál egy felé, Odaátra vezetett. Két évre beépült az Odaát élők közé, s azért jött most vissza, hogy beszámolhasson mindarról, amit megtudott, és amik segítségünkre lehetnek
Helega erős, mély neand hangja betöltötte a termet. Egy pisszenés se hallatszódott. Fajtája képviselőihez képest is igazán megtermett, erős testalakú nőnek számított. Hosszú szőke haját mindig egy nagy fonatban viselte a fején, mint az az odaáti ukrán politikusnő, Timosenko, akiről itt e falak között soha senki sem hallott.
Vajon mit szólnak majd ahhoz, ha meglátják a több száz oldalra rúgó jelentésemet, amiben azt taglalom, míg itt alig másfél millió sapiens maradt életben a járványoknak köszönhetően jó 4 milliárd neand mellett, Odaát másképp alakult a történelem, és nem léteznek neandok, a sapiensek pedig változatos rasszok formájában a Föld urai?
- Át is adnám a szót neki, és mielőtt kérdésekkel árasztanák el, ne feledjék, még lábadozik az utazásból.
Leült, és hiába voltam minden más sapienshez hasonlóan alig 150 cm magas, barna bőrű, göndör fekete hajú, barna szemű nő, az összes magas, erős, szőke neand úgy nézett rám, mintha két lábon járó csoda lennék. Tőlem várták visszafojtottan, megoldjam az összeesküvést.
Ülve maradhattam, képtelen lettem volna állni. Lábaim helyén rongycsomók nőttek.
- Üdvözlöm önöket. Mielőtt belevágnék a sűrűjébe, vázolom az elmúlt éveket. Az utóbbi 10 évben aggasztó események hívták fel magukra a figyelmet: különös eltűnések, gombamód szaporodó katonai, félkatonai illegális csoportosulások, Távolbalátó jegyeket magánviselő neand szekták, szélsőségekre hajlamos, világuralmi terveket, törekvéseket szövögető sapiens vallási csoportosulások. Többjüket elkaptuk s kikérdezéseink során gyakorta ugyan azzal a szóval jellemezték magukat: ők Kalandozók, és bármit megtehetnek, mert ez a sorsküldetésük és többek egyszerű, hétköznapi neandnál, vagy sapiensnél. A jelenség egyre nagyobb méreteket kezdett ölteni, mint kiderült, egyre több törvénytelen cselekményt ilyen Kalandozók vállaltak magukra. A legnagyobb botrányt az ügynökség egyik magas pozícióját betöltő neand alkalmazottjának és elit bevetési csapatának, a Fekete Útnak Kalandozóvá válása keltette. Ez a NSSÜ teljes körű átvilágítását eredményezte és több alakulatról kiderült, titokban Kalandozói minőségben cselekszenek.
Az elém készített pohárra és ásványvizes üvegre pillantottam. Zafel észrevette, mit szeretnék, felbontotta és töltött nekem. Jó nagyokat kortyoltam a hűs vízből, aztán folytattam:
- Ismeretes, a Kalandozók feltünedezésének évétől egyre több Távolbalátó egyesület és alapítvány küldött nekünk levelet arra vonatkozóan, ezek a személyek ismeretlen befolyás alá kerültek, ennek tudható be személyiségváltozásuk. Vizsgálatot indítottunk, amiben kiderítettük, van alapja gyanújuknak. A Kalandozóvá vált személyek legtöbbje csak életüknek egy szakaszában hagyták maguk mögött megszokott életüket, egy vagy több bűncselekmény erejéig, és aztán ugyan úgy folytattak mindent, mintha mi sem történt volna. Olyanok is akadtak szép számmal, akik egy teljes életet éltek úgy le, egy belülről fakadó, nagy dolgok elérése ösztökélő motiváció hajtotta előre őket, és őrzünk olyan dokumentációkat, hogy bár gyerekkoruktól kamaszkorukon átívelve dolgozott bennük ez a Kalandozói motiváció, ám fiatal felnőttkorukra egyik napról a másikra megszűnt. Kérdésünkre, mért fordultak szembe a törvénnyel, milyen magyarázatot tudnak adni felforgató viselkedésükre, mind ugyan azt felelték: úgy érezték, ezt kell tenniük. Valami motiválta őket. Valami, és én utazásomat követően hozzátenném, vagy valakik.
Most jön a feketeleves. Ez még csak a múlt ecsetelése volt. Intettem a Távolbalátó különítmény fehérbe öltözött tagjainak, akik minden jelenlévőnek egy fejpántot nyújtott át, köztük nekem is. Formáját tekintve inkább egy fémből készült hajráfra emlékeztetett.
1965 óta mind tudományosan, mind jogilag elfogadott volt az emlékmegosztás, és az emlékek bírósági eljárás során való használata a bizonyítási eljárásban. Arra készültem, ellenőrzött körülmények között megosszam tapasztalataimat az egybegyűltekkel. Minden szócséplésnél ezerszer többet ért.
Az ügynökség Távolbalátó különítménye fogta össze azon neandokat, akik velük született képességeik révén alkalmasak voltak távoli helyszínek, cselekedetek, neandok vagy sapiensek gondolatainak kifürkészésére. A sapiensek, fájdalom, nem bírtak ilyen természetfölöttit súroló adottságokkal, ellenben kifejlesztettek egy igen hasznos kis eszközt, ami alkalmas volt szubjektív emlékek közzétételére, megosztására másokkal. A mindennapi életben még nem terjedt el, de klinikai, pszichológiai, igazságügyi alkalmazása feltörőben volt. Ügynökségünknél az eszköz tárolását és használati felügyeletét és felelősségét, a velük nyert információk kiértékelését a különítmény birtokolta.
Mielőtt bevezettem volna a társaságot az Odaátról szerzett emlékeim rengetegébe, hozzátettem:
- Egyre-másra merültek fel kérdések, mi állhat a Kalandozóvá válás hátterében. Mik, vagy kik. A nyomok ugyebár a 6 évvel ezelőtt felfedezett Odaáthoz vezettek. Az éjszakai égre nézve nem tűnik többnél az égbolt fekete, csillagtalan hasadékánál, de mögötte, ahogy a kutatók feltételezték, egy egész világ bújik meg…
Felhelyeztem a fejpántot, s mire újra elnyitottam a szemem, a tárgyalót köd ülte meg. Mindig így kezdődött. Puha köd lepte el a jelent, hogy aztán mire felszállt, átadja helyét a múltnak.
Megkíméltem őket az Odaátra történő út gyötrelmeitől, az érkezés viszontagságaitól. Roppant ijesztő volt, amikor járművemet csészealjnak nézte pár földönkívüli-rajongó.
Inkább bolygónk kék golyóbisát függesztettem eléjük az űr csillagos mezejére, mintha mind a Holdon állnánk és onnét nézelődnénk. Tudósaink tudták, az emlékek a fantázia révén változhattak, torzulhattak, de erre külön algoritmusok szolgáltak a fejpánt használatakor, kiküszöböljék.
- Amit látnak, az nem a mi Aerdeánk, hanem az Odaát Földje, latinul Terrája. Egy alternatív valóság, melyben van, ami ugyan úgy létezik, mint nálunk, s van ami egyáltalán nem, vagy másképp. Ami a mi ügyünk szempontjából lényeges, s ahova a szálak mutatnak, az az, ők is tudnak rólunk.
- Valóban? Ugyan úgy kutatják a Fekete Hasadékot, mint mi? - érkezett az első kérdés egy ajtó mellett álló karcsú neand férfitól.
- Az ő szemszögükből nem létezik Fekete Hasadék. Tejútnak hívják és így fest - mutattam meg nekik.
- Érdekes, ha valaki csillagász, de engem jobban érdekelne a feltételezett minket érő odaáti befolyás - morogta Helega helyettese, Tiwon, egy bozontos szakállú neand. - Az ottani neandok Távolbalátói tehetők felelőssé a bűncselekményekért?
Megráztam a fejemet.
- Ott nem léteznek neandok. A Föld egész értelmes, civilizált populációját a sapiensek változatos formái teszik ki.
Gondoltam egyet és egy földi nyugati nagyváros népes utcájára vittem magunkat. Így kóstolót vehettek, ott milyennek fest egy metropolisz, és milyen alakok lakják.
Elhűltek. El is hiszem. Minálunk minden sapiens ugyan úgy festett: kis termet, sötét bőr, fekete göndör haj, barna mandulavágású szemek. Semmi variáció más szemmel vagy világosabb bőrrel, magasabb, erősebb alkattal. Keveredni nem tudtunk a neandokkal, hogy általuk tegyünk szert ilyen jegyekre, mert genetikailag nem volt lehetséges, így lényegében két értelmes faj osztozott Aerdeán.
- Egy bolygó, tele csak uralmat gyakorló sapienssel? Hiszen ez a múlt hónapban felszámolt szekta, a „Miénk A Világ” dogmáival azonos! Szerintük a neandok 1000 évvel ezelőtt szándékosan terjesztettek el csak sapienseket megbetegítő járványokat, hogy ők legyenek a világ urai s így szorítsák háttérbe a sapienseket- hördült fel sapiens kollégám. A szemei egészen kiguvadtak, kisebbségi komplexussal tekintett fel egy két méteres afroamerikai földi sapiensre. Igen, ő bármennyire vágyott hasonló méretekre, sose adatik meg neki.
- Nem véletlenül, erre rá is világítok. Ugye tettem rá említést, ők is tudnak rólunk. Nem kutatók révén, hanem egy speciális szerepjáték van a segítségükre.
- Szerepjáték…? - akart volna többet kérdezni Helega, de én nem vártam meg, befejezze.
Egy szobát idéztem fel, azzal a földi sapiens csoporttal, akik közé beépültem két évre. Az értekezleten összegyűltek alig fértek volna el, ha mesterségesen meg nem nagyítom a helyiséget.
Vastag könyvekkel rakták tele az asztalt és a jelenlévő földi sapiensek előtt táblázatok hevertek. A csoport tagjainak átlagéletkora 22 volt, nemük kivétel nélkül hím.
- Jelentésemben részletesen taglalom, hogy eme csoport tagjai, akit láthatnak, kik, hány évesek, mivel foglalkoznak, hol laknak, milyen fedőneveket használnak. Nevezzük őket „Tibcsiéknek”, hogy megkülönböztessük őket a többi, még Földön fellelhető csoportosulástól. Én „Neandbaby” fedőnévvel léptem be a magukat Szerepjátékosokként definiáló csoportba. Parancsomhoz hűen összebarátkoztam velük, elnyertem bizalmukat, elértem, beavassanak elképzeléseikbe, terveikbe, s bevegyenek a játékukba. Üléseiket havonta egyszer tartották, ezekről részletes dokumentációt vezettem. Létszámuk általában 3-5 fő között mozgott, találkozásaikat Játékülésnek nevezik, az eseményeket irányítót Kalandmesternek, a többieket pedig Játékosként.
- Neand-baby? - vonta fel szemöldökét egy Távolbalátó különítménybeli nő.
- Igen. A játékban mindig egy neand nőt alakítottam, kerültem a valós személyazonosságommal való hasonlóságot - Nagyot sóhajtottam. - Nem alaptalanul. Itt, az Aerdeán is ismerjük a szerepjátékot, mint kikapcsolódási lehetőséget, de amit ők csinálnak, az sokkal jobban összefügg a mi problémánkkal, mint eddig képzeltük. Tudniillik a játék neve, amit játszanak: Aerdea. A Játékosok kézikönyve a mi világunkat dolgozza fel, ahogy a Kalandmestereké is. Mit ők ott játéknak hiszen, itt valósággá lesz. Nap mint nap érzékeljük játékuk hatását az újra és újra feltűnő Kalandozók és cselekedeteik formájában.
- Na várjon - sötétedett el Tiwon szeme. - Azt akarja mondani, amit ők eljátszogatnak könnyelműen, az itt, a mi valóságunkban meg is történik?
- Pontosan. Kalandmestereik felelősek egy cselekmény kigondolásáért, Játékosaik pedig véghezviteléért. És itt ér össze a Távolbalátók gyanúja a miénkkel, valakik irányítják a Kalandozóinkat. Az odaáti Játékosok. Ők a bábmesterek, a mi népünk tagjai a bábok…
Sugdolózás, egyre hangosabb beszéd indult meg a jelenlevők között. A susogásból heves hitetlenkedés, majd indulatokkal teli kérdések születtek:
- Kiskorú földi sapiensek állnak a törvénytelenségek hátterében?
- Részben igen.
- Mért csak részben?
- Hallottak már az Atlantisz Kartellről?
- Természetesen - fogott bele egy fiatal, feltörekvő neand ügynöknő. - Ők támogatják az Odaátra irányuló tudományos kutatásokat, ők finanszírozták az ön útját is. Nekik köszönheti, hogy épségben megjárta az utat. Ők támogatták anyagilag az emlékmegosztó eszközök sapiensi feltalálását is.
- És nekik lehetek tehát hálás a bal arcfelemet csúfító hegért is.
- Hogy jön ide a sérülése, Marras ügynök? - vonta össze szemöldökét Tiwon.
- Tőlük szereztem, amikor a Földön megkíséreltek elfogni és törölni az emlékezetemet egy ugyan ilyen, csak kibővített funkciójú eszközzel, amit mi most emlékmegosztásra használunk.
- Ez súlyos vád, rendelkezik bizonyítékkal? - szólt közbe Helega.
- Van bizony.
Szertefoszlott a „Tibcsi” csoportot bemutató jelenet, elsuhant pár hónap, és egy óceán fenekére épített kisebb bázist tártam eléjük. Eltéveszthetetlen volt, hogy eme építmény formavilága aerdeai.
- Ez a bázis 15 éves, ami azt jelenti, a kalandozó-összeesküvést teljes öt évvel előzi meg, az Odaát felfedezésének hivatalos bejelentését, az oda való utazás módjának feltalálást még többel. Íme  a bizonyíték arra, az Atlantisz Kartell titkon már legalább 15 éve jelen van odaát a Földön, plusz ki tudja hány év, mire felépítették ezt az építményt ilyen mélységben, ekkora nyomáson. Az engem ért támadás alátámasztja azt, az emlékmegosztó fejpántot fegyverként is lehet használni, sőt, miután tudomásukra jutott ottlétem és megkíséreltek eltávolítani, tovább nyomoztam. Öt év alatt elérték, a pánttal hassanak a földi lakosságra. Mivel csupán sapiensekből áll, gyerekjáték volt véghezvinniük, hiszen nem rendelkeznek semmilyen mentális blokkal az ilyen beavatkozásokhoz. Látták már a kiadó logóját az Aerdea Játék könyvében?
Emlékeimből előhívtam egyet, a kezembe vettem, kihajtottam a megfelelő oldalon,és feltartottam.
- Atlantisz Kartell… - lehelte főnöknőm.
- Úgy van. Ők állnak a játék bevezetésének, népszerűsítésének hátterében. Valamiképp rájöttek, Odaátról hatást fejthetnek ki Aerdeára és ezzel éltek is… Ki tudja, hány, magát tudatosan nem Kalandozónak nevező személy cselekszik a kartell akaratának szellemében?
Az eddig visszafojtott indulatok a felszínre törtek. Egymást kiabálták túl a megjelentek.
- Ezt azonnal jelenteni kell a kormányoknak!
- Helyi sapiens kölyköket használnak eszközül? Nekik ez játék és nem is tudják mik a következményei?
- Felismert valakit a támadói közül?
- Honnan tudja, nem önt is bábként irányítják onnét?
- Hogy lehetne őket felelősségre vonni, vagy leállítani?!
- Ha több csoport is befolyást gyakorol a valóságunkra, hogy hangolódnak ezek össze?
És ez csak töredéke volt annak, amit hallottam, vagy értettem. Leemeltem a fejemről a pántot, segélykérőn csúsztattam tenyeremet Zafel kezébe. Ő megszorította, felemelkedtünk. Ideje volt távozni. A Süsü tárgyalója zúgott. Nem voltam még elég erős ekkora nyomást elviselni.
Helega arca egy árnyalattal sápadtabb volt. Mindig nagyra becsültem fürge észjárását, ő már előrébb járt, mint a többiek:
- Ha ez igaz, és mért kételkednék a szavában, a beépülése során ön Odaátról egy itteni neand nőt irányított a…. tudta és beleegyezése nélkül?
Lesütöttem a szemem, bólintottam.
- Igyekeztem kíméletes lenni. A jelentésemben szerepelnek az adatai, utána járhat sorsa alakulásának. Ezzel ő ellenőrizhető mintaként is szolgálhat szavaim alátámasztásának. Vessék össze tevékenységemet az ő életének változásaival.
Szünetet tartottam, egyik oldalról felettesem, másikról Zafel kivezetett a zsúfolt, forrongó teremből.
- Egy ízben majdnem kiléptem a csapatból, hogy megszakítsam a küldetésem. Iszonyúan éreztem magam istent játszva, ekkorra tehető a támadás is. Erre ki akarták mesélni a Játékból a Karakterem… azaz Őt, de meggondoltam magam. Tudja, asszonyom, a kimesélés gyakran Odaát halált jelent és azt nem bírtam volna elviselni. Ragaszkodtam a Mese rendes lezárásához, és kerültem a „Tibcsi” csoporttal a felforgató tevékenységeket. Ha ennek ellenére ragaszkodik a felfüggesztésemhez, azt is megértem.
- Ne rohanjon előre. Térjen haza, a jelentése már az asztalomon van, de meg akartam várni önt, mielőtt felütöm. Azt hiszem, bőven lesz mit átnyálaznunk, újragondolnunk.
- Igen, asszonyom. Remélem, segíthettem.
Blúzom a hátamra tapadt, annyira leizzadtam. Zafel támogatásával értük el a kocsit, ami visszavisz bennünket a lakásunkra. Az ülésben összeroskadtam, fejemet vállára hajtottam.
Hm, egy pár, ami egy neandból és egy sapiensből áll. Ritka felállás. Az én művem. Egy ízben, távollétemben Zafelt is alakítottam odaát. Szerettem volna, ha vár rám valaki, ha megérkezem… Nász, miből sosem lesz gyermek.
Játék, ami valahol a valóság. Hogyan éljük ezt túl?

Megjegyzések