BoldogSzer - Május


Hagyománnyal, szokással kapcsolatos írásokat, verseket vártak múlt hónapban a kiírók. Én egy putnoki szokást választottam, a helyi szakközépiskolások főutcán történő bolondballagásának bemutatását. Alacsonyra tettem volna a mércét? Mért merül fel ez a kérdés egyáltalán?
Mert mondjuk választhattam volna valamilyen vallási ünnepet, hogyan zajlik vagy nem zajlik nálunk, vagy a környezetemben. Ezek átalakulása a jelenben elég szembetűnő ahhoz képest, ahogy régen művelték, hát még ha a tartalmát vesszük (ma az ünnep egyenlő a szabival, amikor [már ahol!] nem kell dolgozni, spirituális üzenetük csak az arra eleve fogékonyt érik el). Elég ha a húsvétra gondolok, ami idén felénk igen gyér és semmitmondó volt: se utcán járkál locsolkodó fiúk, se semmi. Ha még is felkerekedett valaki, csak a rokonait látogatta végig, ismeretleneket, egyéb utcában élőket nem. A férfiak (apukák) becsiccsentettek egy kis házi pálinkával, a srácaik meg kindercsokira, zsebpénzre hajtottak egy kis versike (ha volt egyáltalán) eldarálásával. Lehetne sopánkodni felette, hová fajult ez a szokás a régi tojásírós, slagos/szódásszifonos locsoláshoz képest.
Ugyan így népszokások birodalmából is meríthettem volna, milyen formában maradtak fenn, vagy esetleg mennyire vesztek ki a köztudatból. Pünkösd kapcsán a téma előttem hevert, hiszen mint kiderült, ezen a vidéken (Putnok és környéke) a pünkösdi király és királynéválasztás nem hagyomány. Vagy volt, de olyannyira sikerült megfeledkezni róla, hogy én azt se tudtam, mi fán terem. Errefelé a pünkösdöt már csak egyházi értelmezés szerint a templomban ünneplik. Ezen is el lehetett volna merengeni: természetes folyamat-e a hagyományok elfelejtése, mert helyükre más kerül, illetve átalakulásuk rendjén való; vagy degradálódás folyamata zajlik és olyan értékek vesznek ki fokozatosan, amik pótolhatatlanok. És van-e ezekre igény egyáltalán? Üzenetük lehet-e üzenet a ma embere számára?
A társadalmi, szociológiai, családonként eltérő íratlan hagyományok és szokások is kellették magukat, szóval egyéni ízlés szerint lehetett itt mélyen vagy kevésbé mélyen szántó gondolatokat, eseteket megosztani.
Én most "nem vettem fel a kesztyűt". Így is úgy találtam, moralizálok eleget, kicsit lazítottam. Ezt lehet sajnálni, de üdvözölni is. Van még téma BoldogSzeren, okoskodhatok eleget később. Mint júniusban, amikor a természet témaköre várja a maga meglátásait :) Ötletem már megfogalmazódott, jövök!

Bolondballagás


Mióta az eszemet tudom, a helyi mezőgazdasági szakközépiskola bolondballagása volt az egyik legjobban várt esemény a ballagások szezonjában. Míg helybe jártam általános iskolába, a bolondballagás napján mindig jóval korábban indultam el otthonról, hogy fő helyről, az iskola első emeletén lévő, főútra néző termünk ablakából nézhessem végig az egészet. Ilyenkor az első órák általában el is maradtak, hiszen mely gyerek tudott volna odafigyelni a tananyagra, ha közben a város főutcája fenekestül felfordul?
Persze nem csak mi, gyerekek voltunk kíváncsiak, idén mit eszeltek ki a középiskolások, hanem a hagyományt jól ismerő felnőttek is.
A helyi rendőrség is készült az alkalomra, a főutcán tartandó felvonulás idejére lezárta, illetve elterelte a forgalmat. De minket nem ők, hanem a bolondballagók izgattak leginkább.
Az egyik legviccesebb felvezetőjük az anyósüléssel ellátott régi motor száguldozása volt, amit hol leharcolt katonaruhába öltözött, hol idős parasztbácsinak kimaszkírozott fiú vezetett, de olyan is előfordult, szeplős menyecskének pingálták ki a srácot színes kendővel a fején, alaposan kitömött cicikkel hímzett blúza alatt és csak úgy lobogott a szoknyája a szélben, mutogatva büszkén gumicsizmáját.
A motor utasa is megért egy misét: ritka esetektől eltekintve egy biológia szertárból elcsent műanyag csontvázat ért az a megtiszteltetés, hol ennek, hol annak öltöztessék be. Kicsiként visítottam, ha megláttam, idősebb fejjel jót vigyorogtam rajta.
A felvonuláshoz felhasználták a mezőgazdasági iskola munkagépeit, így feldíszített traktorok, kombájnok, teherautók, önjáró szecskázók, trágyaszórókocsik, pótkocsik, rakodók vették birtokba a várost.
A diákság is kitett magáért: amellett, hogy lépésben tekergett a felvonulók kígyója, az osztályok, baráti körök különféleképpen öltöztek be: így lettek munkásruhás gumicsizmás micisapkás borvirágos arcú részegen gajdoló kompániák, mellettük bőven elfért a pelenkába bugyolált hátsójú hatalmas cumit szopogató nevetgélő lánysereglet. Az egyik ketreces falú rakodót hol börtönné alakították ki és raboknak öltöztek be, hol édenkertté varázsolták, de képzeletbeli piroslámpás ház szerepét is betöltötte lányoknak öltözött kisminkelt cicifixes neccharisnyás miniszoknyás fiúkkal a fedélzeten… Az ötleteknek csak a képzelet szabott határt.
A munkagépekkel folyamatosan dudáltak, villogtatták lámpáikat, az élelmesebbeknél trombita, síp is volt. Hol virágszirmokat szórtak, hol apró, színes, szilveszteri papírkorongokat, szalagokat, de az egyik legviccesebb a kormos arcú srácok partizánakciója volt: vízi pisztolyokkal felszerelkezve lőttek mindenkit, akit értek. Mindegy volt, hogy köztiszteletben álló, öltönyös férfiút értek, vagy hebrencs diákot, aki a terem ablaka helyett a járda széléről nézte végig a felvonulást. Egymást is áztatták rendesen, hát még a locsológépet kezelők! Ők hatalmas slaggal egészítették ki a vízi pisztolyosok munkáját.
Énekeltek is, hol népdalokat, hol ballagási nótákat. Mosolyuk fülig ért, és ezen a napon semmi sem volt ciki.
Vidám felfordulásuk feldobta a napot és bizony nehezen rázódtunk vissza a régi kerékvágásba utána.
Idén csak a bolondballagók „farkát”, azaz a felvonulás végén sétálók csoportjait láttam. A beöltözősdi még mindig nagy sikernek örvend, továbbra is a főutcán vonulnak végig, de mintha nem láttam volna a gépeket. Pedig anélkül nem is igazi az egész. 

Megjegyzések