B, mint Barcelona


Mentem, láttam, visszamennék. Röviden így fejezhetném ki mindazt, ami velem történt Barcelonában, ahova az 5.Tengernyi szó nemzetközi novellapályázat révén jutottam ki.
Figyelem, néhol angol szöveg is fellelhető élménybeszámolómban azok kedvéért, akikkel megismerkedtem a versenyen. Nem garantálom, hogy nyelvtanilag helyes lesz. :)


1. nap, november 5. - Budapest - München - Barcelona

Ahogy kintlétem alatt is többször emlegettem másoknak, ez volt az első alkalom, hogy reptéri átszállással utaztam. Reméltem, hogy én és Spanyolország jól kijövünk majd egymással, hiszen első ízben léptem a földjére. Szókincsem az amerikai filmekből szedett muchas gracias, sí, no, senor, senora, senorita, por favor hétszögben ki is merült. Biztos akartam lenni abban, hogy időben kiérek a reptérre, így előző éjszaka Budapesten aludtam egy igen kedves ismerősömnél. Átesve a „csináld magad” bejelentkezésen és a biztonsági ellenőrzésen bőven maradt időm Ferihegy 2A (Liszt Ferenc reptér) felfedezésére.
A repülőút remek volt, az ételre se lehetett panaszom – kis igényű ember vagyok –, és az átszállás is remekül lezajlott. Sajnos München és Barcelona között fél órát késett a gépünk, így órámra nézve hamar realizálódott, a hét órakor kezdődő eredményhirdetés előtt alig lesz tíz percem elfoglalni a szállást és átvedleni valami alkalmibba. Csak a leszállás előtt pár perccel derült ki, hogy a tőlem eggyel arrébb ülő lány, Katja ugyan oda, azaz a díjkiosztóra tart, mint én.
Ennek nagyon megörültünk, hiszen innentől kezdve, míg ő elment begyűjteni a csomagját, én becserkésztem a taxist, aki a megbeszéltek szerint névtáblával várt bennünket a reptéren. Mint megtudtuk, egy harmadik lány, Emina is ugyan azon a gépen utazott, mint mi ketten.
Már ekkor eloszlott minden félelmem az angoltudásomat illetően. Emina és Katja is nagyon jól beszélt angolul, és örültem, hogy megértenek. Ugyan az angolom nem egy Gangnam Oxford style, arra viszont bőven elég, hogy általános napi beszélgetéseket, eszmecseréket lebonyolítsak. Ha pedig valahol elakadtam, akkor jött az activity english és a körbeírás, ami később is tökéletesen pótolta a hiányosságaimat (Dragana, a montenegrói lány ezt különösen élvezte).
19.00 után nem sokkal szállásunk, a CSIC (és nem CSI, NCIS) Residence for researchers portáján várt bennünket egy hölgy az IEMedtől, hogy elkísérje mind a tizennégyünket a díjátadó helyszínére, az Institut d’Estudis Catalans (Institute of Catalan Studies, IEC) épületébe. Ekkor még mind érdeklődve szemléltük a másikat, fogalmunk sem volt arról, később milyen jól összebarátkozunk.
A helyszín gyakorlatilag egy utcával odébb állt, és a valamikor kórházként funkcionáló épület dísztermébe invitáltak minket. A díjkiosztó előtt volt szerencsém megismerni Medveczky Iván barcelonai magyar főkonzult, akit rendkívül érdekelte, hol akadtam rá a pályázatra és pontosan milyen művel indultam rajta. Kicsit szabódott, hogy korábban nem vette fel velem a kapcsolatot, és egy közös fotóra is sor került. Ekkor még nem esett le a tantusz, hogy jelenléte korán sem a véletlennek köszönhető…


A díjkiosztó maga 19.30-kor kezdődött, ekkor köszöntőket hallhattunk az alábbi meghívottaktól:

  • Andreu Bassols (Director General, European Institute of the Mediterranean [IEMed])
  • Jordi Cabré (Director General, Cultural Promotion and Cooperation, Government of Catalonia)
  • Sherine Morad (Assistant to the Anna Lindh Foundation President and Executive Director)
  • Elisabetta Bartuli (International Jury coordinator)
  • Salvador Giner (President, IEC)


A felkonferálást Maria-Àngels Roque (Director of Studies on Mediterranean Cultures, IEMed) végezte, ő mutatta be név és ország szerint a döntősöket. Mindenkit egyenként kihívtak, és átadtak részükre egy oklevelet és egy MP3 lejátszót. Ekkor már gyanús volt, hogy a horvát lány, az ír fiú és az én nevemet nem mondták. Katja a szívéhez kapott, és odasúgta, akkor mi biztos elértünk valami helyezést. Mondanom sem kell, nagyon meglepődtem, hogy végül második helyezettként jelentettek be, és így a többiek ajándékán túl egy tablettel is gazdagabb lettem.

  1. Katja Knežević (Horvátország) – Nevidljiva majka (Invisible Mother)
  2. Puska Veronika (Magyarország) – Felehold (Half Hearted)
  3. Jamie O’Connell (Írország) – The Lollipop Fields

Felolvasták az első három helyezett művének első oldalát, mindenki gratulált. Meg nem álmodtam volna, hogy ilyen elismerésben lesz részem. Számomra már az nagy ajándékot jelentett, hogy a szervezők megszervezték az utamat Barcelonába.
Emelkedett hangulatban átsétáltunk a Carmelitas étterembe, ahol a különféle szervezetek vezetőivel együtt, kötetlenül megejtettük a vacsorát. Ekkor már lehetőségünk nyílt a többi résztvevővel való ismerkedésre is. Nagyon tetszett, hogy mindenki közvetlenül viselkedett és senkit sem tartott távol az, hogy egy köztes idegen nyelvet kell használnunk a beszélgetéshez.
Első kézből tapasztaltam meg, hogy a horvát Katja, a bosznia-hercegovinai Emina és a montenegrói Dragana könnyedén használhatja a saját anyanyelvét, úgy is megértik egymást. Elmondásuk szerint olyan, mintha mind egy-egy dialektust beszélnének. Ugyanezt a spanyol Pablo és a portugál Corina már nem mondhatta el magáról, ráadásul mivel Barcelona Katalónia fővárosa, bizony néha spanyol nyelvtudással sem lehetett megérteni a katalánokat.
A vacsora második felében beesett a lett Agnija, aki nem messzebbről, mint Kínából utazott el Barcelonába azért, hogy részt vehessen a rendezvényen.
Szokatlan ám a spanyol konyha: nem esznek kenyeret az ételekhez, amik főleg zöldségekből, rizsből, tésztából, halból vagy steakből áll. Vagy ha esznek is kenyérfélét, az kicsi cipó és a főételek előtt majszolják el Oliva olaj vagy balzsamecet társaságában.
Az éjszaka további felében a szívósabbak belevetették magukat a közös borozgatás után az éjszakai életbe, mások, köztük én is, visszatértek a szállásra. Az utazás többünket nagyon kimerítette.

2. nap, november 6. - Barcelona

Alig fogyasztottuk el reggelinket a szálláson, máris átmetróztunk a délelőtti szeminárium helyszínére, a Direcció General de la Joventut-hoz (Department of Youth), ahol azt is megtudtuk, kik alkották a novellaverseny nemzetközi zsűrijét:

  • Elisabetta Bartuli, egyetemi professzor és fordító (nemzetközi zsűrikoordinátor)
  • Jamila Hassoune, könyvtáros és író
  • Pere-Antoni Pons, író
  • Hanane Oulahillah, a 2011-es Tengernyi Szó nyertese, író


Hanane sajnos nem lehetett személyesen jelen, mert elnyert egy amerikai pályázatot és annak díjkiosztóján számítottak a jelenlétére.
A szeminárium 9.30-es megnyitóján köszöntött bennünket Elisabetta Bartuli, Maria-Àngels Roque és Àngels Pièdrola (ifjúságpolitikai szakértő, a National Youth Plan of Catalonia, Secretariat for Youth, Government of Catalonia koordinátora), és ismertették, hogy főleg az irodalmi nyelvhasználatról és a párbeszédek eszköztáráról  esik majd szó. Több előadó a francia nyelvet részesítette előnyben, viszont rendelkezésünkre állt egy angol-francia szimultán tolmács, így fülesen keresztül mindent értettünk.




A szeminárium első részében röviden bemutattuk történetünk tartalmát, és hogy mi motivált minket a megírásában. Beszélgetést folytattunk Pere-Anton Ponsszal és Jamila Hassounenal, továbbá egymással, hiszen sok érdekes téma felvetődött a belső motivációk terén: mi ér többet, a való életből meríteni, vagy kitalált történeten keresztül hangot adni elképzeléseinknek. A teljesség igénye nélkül: lángszavú bemutatót hallhattam Yonatan Kundától, az izraeli fiútól, és megismerhettem Emina Japalak történetének szomorú apropóját. Dragana Tripkovicon keresztül bepillantást nyerhettünk hazájának belső megosztottságáról, Andreas Dimitriou pedig Ciprusról hozta történetét, ahol még mindig betegségként kezelik a homoszexualitást.
Kis szünet után a szeminárium második felében Elisabetta Bartuli és Mary Ellen Kerans fordító révén betekintést nyerhettünk, hogyan is zajlott műveink idegen nyelvre történő fordítása, melyet nem Spanyolországban élő fordítók ültettek át angolba, hanem magyarországi fordítókat kértek fel erre a feladatra. Igen ám, de az ő munkáik se mentesülnek a külföldi kiadatás előtt a szerkesztéstől.


Tavalyi íráson is bemutatták, hogyan zajlik ez, továbbá ötünk novelláján bejelölgették példaképpen, nagyjából mit kell majd rajta átírni. Az én művem külön dicséretet kapott, hiszen fordítóm, Szabó-Ábrányi Béla különösen jól dolgozott. Itt szeretném megjegyezni, hogy nagyon sok múlott azon, ő hogyan fordította le a novellámat. Tisztában vagyok vele, hogy bármilyen fordítás ér egy szöveget, abból kisebb-nagyobb dolgok elvesznek, átalakulnak, hiszen szó szerint, ugyan úgy szinte lehetetlen átadni egy szöveg hangulatát. Legfeljebb törekednek rá és hálát adni, ha az sikerül.
A tartalmas program után elköltöttük ebédünket a L’Altra Llosa étteremben, a nap további részében szabadprogram várt ránk. 
Megragadtam az alkalmat és ellátogattam a Güell Parkba, és az esti fényekben fürdő Casa Batllót, Casa Milát, Casa Amatllert.

Már első nap szembesültem azzal, mekkora divat itt a direkt utcai marketing: úton-útfélen leszólongatják a turistákat idegenek, vegyen ezt vagy azt, de szórakozóhelyek felhajtói is igyekeznek, hogy minél több embert csábítsanak be magukhoz. Egyedül egy nőnek ez kissé kellemetlen, javasolt a társaságban való bóklászás.
Este kilenckor újra összegyűltünk szállásunk alagsori közösségi termében, és ekkor következett az igazi közösségi élet. Páran vettek italt, és iszogatás közben közelebbről is megismerhettük egymást. Üstökösként robbant közénk Agnija jókedve, Majed humora, Dragana vagánysága. Kiderült, hogy Pablo gitározik, Ömer pedig a legfiatalabb közöttünk a maga 22 évével. Mateusz és Jamie szemmel láthatóan nagyon jól kijött egymással, és Georgios volt az, aki vette a fáradtságot két nap alatt összegyűjteni mindenki e-mailes, internetes elérhetőségét. Összejövetelünk spontán facebook-partiba torkollott, hiszen ahogy egyikünk nekilátott megkeresni a másikat a közösségi oldalon, a többiek is kedvet kaptak hozzá. Csakhamar mindenkit mobillal vagy laptoppal a kezében lehetett látni.


3. nap, november 7. - Girona/Gerona

A hivatalosabb programot városnézés követte, ahova az IEMed buszán utaztunk el. Egész utunk alatt nagy segítségünkre volt Alessandra Fani és Marco Basile, akik időt és energiát nem kímélve vadásztak minket össze, ha lemaradtunk, vagy elkavarodtunk valahol.
Meglepő volt látni, hogy itt egy embernyi kaktuszbokor ugyan olyan közönséges gaz az út mentén, mint nálunk a különféle cserjék. Bezzeg anyám meg félve locsolgatja a maga kaktuszait, jóval kisebb kiadásban.
Célpontunk a történelmi emlékekben bővelkedő Girona volt, vagy, ahogy a katalánok hívják: Gerona. Felkerestük a városközpontot, a Zsidó negyedet, ahol angol idegenvezetővel bejártuk a Zsidó Történeti Múzeumot. Itt kiderült, hogy Yonatan minden héber írású szöveget képes elolvasni, még azokat is, amiket elvileg több száz évvel ezelőtt írtak. Engem azért meg tudnának fogni egy eredeti ősmagyar szöveggel, már az Ómagyar Mária siralom se könnyed nyelvezetű.

Kitérőt tettünk a gironai katedrális kincstárába, és bebarangoltuk magát a katedrális épületét, annak reverendagyűjteményével egyetemben. Páran elméláztunk itt, úgy kellett Marcot utánunk szalajtani, el ne szalasszuk a csoportot és velük a Sant Feliu templom szépségét.
Mire elteltünk a sok kultúrával, alaposan megéheztünk. Szerencsére gondolt ránk a város képviselő-testülete  így Marta Madrenas alpolgármester asszony villámlátogatását követően belakhattunk a Savoy hotelláncolat Hotel Peninsular nevű hoteljének éttermében. Az ételválasztás majdnem hasraütésszerűen ment, mert a katalán ételek nevét nem fordítják le más nyelvre és alá más nyelven sem biggyesztik oda, az ugyan mit takar.
Mire végeztünk, megérkezett a gironai egyetem igazgatónője (rektora?), és elkísért minket kísérőjével egyetemének régi szárnyába, ahol újabb építészeti emlékekkel lettünk gazdagabbak. Ettől annyira elteltünk, hogy a Barcelona felé tartó buszúton többen kidőltünk.
Többeknek ez volt az utolsó éjszakája a városban, és másnap hajnalban már a gépen kellett lenniük, így utoljára együtt vacsoráztunk. Hangot adtunk annak, milyen jó lenne továbbra is tartani a kapcsolatot, továbbá hogy mennyire jól éreztük magunkat és a tárgyi nyereményeken, városnéző programokon kívül a legnagyobb élmény egymás megismerése volt. Akik állták a sarat, azok elmentek egy élőzenés szórakozóhelyre, én sajnos ehettem valami túlzottan zsírosat, nem bírta a gyomrom és vissza kellett mennem a szállásra.

4. nap, november 8. - Barcelona - München - Budapest

Katját és engem az a szerencse ért, hogy csak este negyed hétkor indult a gépünk, és délután háromig gyakorlatilag oda mentünk, ahová csak akartunk. Több se kellett, elmetróztunk a Sagrada Familiáig, ott viszont akkora sorba ütköztünk, hogy arra a következtetésre kellett jutnunk, ezt a templomot most csak kívülről fogjuk megnézni. Ráment volna az egész napunk kivárni a bekerülést. Sebaj, nem törtünk le, hiszen leutaztunk a tengerpartra, ahol végre testközelből is láthattam a Földközi tengert. Élőben hallani a tenger morajlását egészen más, mint tévéfilmekben. És az a sok pálmafa! Minálunk csak botanikus kertekben nevelnek párat.
Arra se lehetett panasz, nem veszünk magunkhoz elég kultúrát, mert még a Museu d’Història de Catalunyát is felkerestük, ahol a jegyárus hölgy mindkettőnktől megkérdezte, hogyan mondják a köszönömöt a nyelvünkön, és azt felírta egy papír cetlire.

A parton megcsodáltuk a World Trade Centert, a Rambla de Mart, Kolumbusz Kristóf szobrát; elidőztünk a mólóban ringó hajók, yachtok tövében. Éhünket a Sta. Maria del Mar tövében vertük el, ahol újra kifogtam egy olyan ételt, amit nem bírta  gyomrom: a félig átsült steakre még gyúrnom kell. Búcsúzóul keresztülhaladtunk a város gót negyedén, hogy végül a reptéri busz kivigyen minket gépeinkhez. Utoljára megöleltük még Pablót - és vele átvitt értelemben Spanyolországot -, bosszankodtunk a bénaságunkon, hogy elnéztük a biztonsági kiírásokat és így a külön kapun átlépő Ömertől már nem tudtunk hasonló mód elválni, majd a Lufthansa fedélzetére kapott bennünket és hazaröppentünk.

Fogadkoztunk, hogy tartjuk egymással a kapcsolatot, hiszen mindannyiunkban kellemes emlékeket hagyott ez a pár nap. Remélem, hogy ahogy telnek majd a hónapok, a sok ígéret nem foszlik szét és sikerült betartani. Jövőre Katja biztos újra Barcelonába utazhat, hiszen első helyezettként zsűritag lesz. Mi is nekirugaszkodhatunk a következő pályázatnak, de semmi sem garantálja, hogy sikerül is bejutnunk. Habár Georgiosnak sikerült, ő három próbálkozásból kétszer bekerült a döntősök közé. Hálásak lehettünk a vendéglátásért, az élményekért, és azért is, hogy munkáinkat egy közös antológiában az IEMed ki fogja adni.
Bíztattak minket, írjunk, és sose zárjuk be szívünket a világ felé. Igyekezzünk megérteni, megismerni a másikat, és ez volt az egész pályázat legfontosabb üzenete.

Megjegyzések

  1. Nagyszerű beszámoló! És nagyon jó lehetett az egész út is. Még egyszer gratulálok, remélem, még sok ilyen helyezést kapsz. :))

    VálaszTörlés
  2. Köszi, én is remélem, hogy lesz még részem pár hasonló jó dologban!

    VálaszTörlés
  3. nagyon izgalmas beszámoló! remélem a kapcsolatok megmaradnak és gratulálok a sikerhez.

    Jager Luca

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése