BoldogSzer - Szeptember

via mindennapoktortenete
Szeretni sokféleképpen lehet. A filozófusok megkísérelték kategorizálni, hányféle mód is létezik, innét ered az erósz, filia, agapé. Nem is beszélve arról, ahány ember, annyi magyarázat, hiszen gyakran úgy járnak, hogy amit szeretetnek vesznek, az másnak nem az, vagy nem úgy az...
Olyan ez, mint a szerelmet megragadni: sokat akarnak fogni és a végén keveset markolnak.

Szeretni mindenkinek mást jelent. Törekednek, törekszem közös nevezőre jutni, de amikor másvalaki értékrendjébe ütközöm, és feltámadna bennem a késztetés, hogy kiokosítsam, szerintem rosszul vélekedik, megtorpanok. Hiszen ki vagyok én, hogy a magam igazát ráhúzzam kéretlen ruha gyanánt? Miért érne többet, miért volna előrébb való az én elgondolásom erről az övénél? Mi jogon akarnám letolni a torkán, hogy néha bizony önzőnek találom a szeretetet, nem másért valónak?
Nem agapénak.
Olyat talán csak idealizált, testetlen lények tudnak. Mert aki mindenkit szeret, az olyan, mintha senkit se szeretne. Nincs kedvenc, nincs mellőzött. Egyformaság van. És nekem az egyformaság unalmas.
Interneten olvastam, nem kell mindenkit szeretni, elég azt, aki szembe jön. Van ebben valami.


Szeret, nem szeret

– Olyan arcot vágtok, mintha nem babalátogatásra, hanem valaki nemváltó műtétje utáni partijára készülnénk – vette be könnyed mozdulattal Szimonetta a kanyart. Nő létére egész jól vezetett. Újabb klisé halálozott el a szemem láttára.
– Te nem tartod kínosnak, a kicsi bemutatását összekötötték az eljegyzésükkel?
A kérdés a hátsó ülésről érkezett, és csak azért nem én tettem fel, mert a majdnem százhúsz kilós Nóri beelőzött.
– Milyen formán tartod kínosnak?
– Talán arra céloz, előbb lett meg a gyerek, mint az esküvő… – célzok rá finoman, bár tartok tőle, a végén női népharag söpör el.
– Szerintem praktikus ötlet volt a részükről, és egyre többen tesznek így.
– Attól, mert sok más idióta is így csinál, még vérciki – dünnyögte Babett, aki egészen kiszorult jobbra Nóri miatt. De jó, hogy az anyósülésen ülhettem! – Két hete még azt kellett hallgatnom, hulla fáradt, semmire sincs ideje, most meg hirtelen dáridózni támadt kedve? – fakadt ki.
– Ne légy már ilyen ünneprontó! Egyébként, ha eleve a fejedbe vetted, rosszul fogod magad érezni, mért jöttél el?
Babett unottan viszonozta Szimonetta pillantását.
– Örömmel keresnék jobb elfoglaltságot egy kisbaba zaklatásánál, ám anyám megfenyegetett: ha nem jövök el, és ezzel tönkre merészelem tenni a húgom kedvét, kitagad az örökségből – váratlanul ördögien elmosolyodott. – Ha végiggondolom, nem szorulok rá a pénzére, nem tennél ki a következő sarkon?
– Habár úgy vélem, a húgodék jobban járnának a távolléteddel, inkább maradj. Kezdem azt hinni, valami nincs rendben a testvéred fejével, ha nem veszi észre, milyen vagy – sóhajtozott Nóri. Babett a véleményt hallva elégedetten elmosolyodott.
És ilyen emberekkel kellett egy kocsiban ülnöm!
Bizonyos okból én se hagyhattam ki ezt a napot. Barátságom Janival, a kispapával, az egyetemi évekig nyúlt vissza, és alapjában véve semmi kifogásom nem volt a babalátogatás ellen. Fia született, számíthattam rá, ha idősebb lesz, majd elhozza őt is közös kirándulásainkkal. Ugyanis Janival nagy túrázók hírében álltunk.
Ennek ellenére alig vártam, hogy megérkezzünk és szabályosan kimenekültem a kocsiból. Eleget hallottam Nóri irigységgel vegyes áradozásából, milyen jó, hogy Babett húgának gyereke lett, ő már két éve próbálkozik a párjával, mindhiába.
– Az irigység gyakorta kéz a kézben jár az utálattal – dünnyögte Babett a kiszállás pillanatában. Kabátját fázósan összehúzta, alig hagytuk magunk mögött januárt. Előre féltem, mi jöhet még.
– Az a csaj hibbant – mondta Jani Babettre, amikor említettem, milyen utunk volt idefelé. – Oda se figyelj rá, utálja az embereket, mindenkinek beszólogat.
Vettem észre. Ahogy azt is, Janit megváltoztatta a gyerek. És sajnos nem jó értelemben. Ha nekem gyerekem születne, minden percet megragadnék, vele és az anyjával legyek. Erre Jani mindent elkövetett, kimaradhasson a látogatás felhajtásából. A közös fotó kedvéért is úgy imádkozta oda a menyasszonya mellé Szimonetta.
Amikor senki nem vette észre, Jani látványosan unatkozott. Lerítt róla, hogy legszívesebben kimentette volna magát valamivel. Régen hasonló esetben szervezett egy hosszúhétvégés túrát, ám ezt többé nem tehette meg.
Kiálltam mellé kis családi házuk erkélyére, hogy elcsípjem pár szóra. Fáradtan rágyújtott, meg is kérdeztem:
– Nocsak, még dohányzol?
Válla felett hátranézett a nappaliba, ahol Nóri, Szimonettával karöltve épp agyonnyomorgatta szegény babát.
– Ja. Az asszony szerint le kéne szoknom, de nem értem, mért ne jöhetnék ki néha a teraszra, nem viszem be a füstöt.
– De a cigiszagot igen.
Jani grimaszolt.
– Úgy beszélsz, mint ő!
– Bocs, nem direkt volt! – vigyorogtam rá. Ezt hamar megbántam, mert Jani ajka meg se rándult. – Mi bajod?
– Kicsit ki vagyok nyúlva. Végre el tudtam volna intézni, hogy a babát az anyósjelöltnél hagyjuk, és csináljunk valamit közösen, erre kitalálta, hívjuk el a lányokat!
– Oh, ez kellemetlen.
– Az. Ő ragaszkodott ehhez, ahogy ahhoz is, kürtöljük szét az eljegyzést is. Még jó, hogy a tényleges lánykérésen nem voltak ott azok, akik majd az esküvőn is megjelennek!
Vigasztalón vállon veregettem.
– Fel a fejjel! Majd lemegy az újdonság varázsa.
– A gyűrűé, vagy a gyereké? Előbbinél talán, de utóbbi holtunkig kitart.
– Azért csak örülsz a fiatoknak!
– Hm, nem is tudom – vonogatta a vállát. – Olyan hihetetlen ez az egész. Nem lelem a helyem, fel se fogtam igazán.
– Majd menni fog! – kívántam. Tudni nem tudtam, így lesz-e, de reméltem. Most, hogy ebbe belegondoltam, barátom jó ideje nem mesélt arról, hogy él a barátnőjével. Pardon, menyasszonyával. A baba minden más témát kiszorított. Vajon Janit is…? Erre nem akartam még csak gondolni se.
Barátom elnyomta a csikket, visszamentünk. A házban iszonyú meleg volt, a baba elaludt, a lányok – Babett kivételével – csevegésbe merültek a közelgő esküvőről. Jani bekapcsolta a tévét, elveszetten ült a kanapén. Sajnáltam, de beszélgetni nem volt kedve, így nem tehettem érte semmit.
Egy óra és egy tálca sütemény elfogyasztása múlva újra kiálltam a teraszra. Babett odakint ücsörgött egy nagy pléddel leterített támlás fapadon.
– Szabad? – álltam a lóca mellé, bólintott.
– Meguntad a színjátékot?
– Pardon? – szaladt fel a szemöldököm.
– Azt kérdeztem, eleged lett-e a benti színjátékból?
Értetlenül meredtem rá.
– Ezt meg hogy érted? A húgod nemrég szült, hamarosan férjhez megy.
– Ha férjhez megy – nyomta meg a ha szócskát.
– Mért ne menne? Szeretik egymást.
– Ó, ez nem a szeretetről szól! – dőlt hátra, miközben kesztyűs kezét egymáshoz dörzsölte. – A húgom be van tojva.
– Mitől?
– Hogy Jani elhagyja, attól.
– Mért hagyná el?
– Néztél már a barátodra, milyen passzban van?
– Kimerült.
– Ha ezt akarod bebeszélni magadnak, hajrá… Lényeg az, a húgom már a terhesség előtt is fél éve munkanélküliként tengődött. Állítom, hogy anyagi biztonságból veteti el magát, nem szeretetből. A kicsi meg azért jött, még szorosabbra húzza a kötelékeket.
Megütközve hőköltem hátra.
– Ne nézz már rám úgy, mintha épp most vallottam volna be, megöltem valakit! Itt csak egy halott van: a látszat. Kellemetlen, de szükségszerű néha hangot adni a lényegnek.
– Rosszindulatú vagy.
Babett mosolygott.
– Csak őszinte. Vagy bunkó. Nézőpont kérdése.
– Semmi jele nincs itt gondnak! Kéne pár nap pihenés kettesben és helyrerázódnának!
– Ha te mondod! – rántott egyet a vállán meggyőződés nélkül. Idegesített.
– Nem lenne könnyebb békén hagynod őket? Legalább a gyerekük miatt!
– Mért, a gyerek változtat valamin?
– Nagyon is sokat! Megtanít a lemondásra, önfeláldozásra!
Babett megvetően horkantott.
– És a szeretet önzőségére.
– Mi van?!
– Jól hallottad. A szeretet önző. Másnak állítják be, de hazudnak. Vegyük a húgomat: maga miatt szült, nem a pici öröméért. Gyakorta tesznek így: a baba mentőöv, magányűző, elvárás beteljesítő, menekülés, sose önmagáért várják.
– A sose kicsit erős. Nagyon sokan azért vállalnak gyereket, mert egyszerűen vágynak rá, anélkül, hogy noszogatnák őket.
– Akkor a hormonok teszik a dolgukat.
– Mi köze ehhez a hormonoknak?
– Azoknak mindenhez – pillantott rám őrült összeesküvő módjára. – Zömében az adja meg a lökést a nőknek, kötődjenek a babájukhoz. Elszállnak, átkapcsolnak mami-üzemmódba. Lehetetlen megérteni egy kívülállónak, az egy más tudatállapot. Ezért mondják, te még ezt vagy azt nem értheted, de ha majd ha saját gyereked lesz, na, majd akkor fogod! Benne leszel a klubban! Pedig az egész nem több a test vegykonyhájánál, munka közben. És nyakon öntik a társadalmi elvárásokkal, a hasonló cipőben járók sorsközösségével… Önerősítő folyamat. Bebetonoz.
– Elég rossz véleménnyel vagy te erről.
– Ez több annál, ez az érdekek leplezése.
– Ó, titkos érdekeket vélsz felfedezni a háttérben? – vontam fel szemöldökömet szórakozottan.
– Pontosan. Vegyük az önkénteseket, alkalmi adakozókat. Aki segít az elesetteken, nem emberbaráti szeretetből teszi, hanem hogy jól érezze magát. Sőt, csipetnyi babonaság is van benne, nehogy legközelebb vele történjen meg az, mint ami azzal a szerencsétlennel, akin segített!
A fejemet ingatom.
– Hihetetlen, miket nem találsz ki!
– Ez nem kitaláció. Ilyen a világ. Tele van szeretetnek álcázott önzéssel. Csak értünk ahhoz, kimagyarázzuk a nyilvánvalót.
– Felteszem, a szerelemben sem hiszel.
– Ez nem hit kérdése. Tudom, hogy nincs. Megtetszik neked valaki: tudod, hogy tudat alatt a mellbősége, csípőszélessége, szimmetriája alapján már le is ellenőrizted, mennyire egészséges és mennyire termékeny? Ez belülről jön, ösztönös. Beindulnak a hormonok, és elvesztél. De sebaj, később alátámasztod magadnak tudatos érvekkel is a választásodat. Milyen rosszul hangzana már: ő kell nekem, mert majd sok erős gyereket fog nekem szülni, akik továbbviszik a génjeimet?
– Elég rideg a felfogásod. Lelketlen.
– Inkább ez, mint az illúzió birodalma. Habár érdekelne, mi érdeked fűződik ahhoz, itt diskurálj velem, ahelyett, hogy morálisan fellocsold a barátodat.
Jani tévedett, Babett annál is hibbantabb volt, mint mondta. Paranoia és rosszhiszeműség a köbön! Szinte már vártam, mikor áll neki gyanakodva méregetni engem, és lám, oda is elérkeztünk.
– Neked komoly problémáid vannak – kocogtattam meg halántékomat. – Valamikor alaposan csalódhattál valakiben, ha egy tollvonással kétségbe vonod a szeretet létezését és mindent az idegrendszerre, a test biokémiai folyamataira és az állatvilág párválasztási szokásaira hárítasz.
Felnevetett. Úgy, mintha valami jó viccet sütöttem volna el.
– Á, a „tudom mi történt veled, és így már minden érthető”–kártya! Vártam, mikor rukkolsz elő vele. Megnyugtatna, mi, egy tragikus szerelem? Vagy egy fájó trauma? Akkor máris minden kirakós a helyére kerülne, mért gondolkodom így. Sajna, ilyennel nem szolgálhatok, pedig kérték már meg a kezem, de akkor is én mondtam nemet, nem fordítva.
– Ezt nem hittem volna.
– Hogy majdnem menyasszony lettem? Pedig de. Egy igen választott el attól, ma nem egy feleség ül melletted.
– És mi kifogásod volt a frigy ellen? Az illető nem volt elég jó hímjelölt? – gúnyolódtam.
– Még az is lehet. A fő gondot viszont egy lehetetlen kérés okozta.
– Mért, mit akart?
Babett a hóval borított udvar felé fordult, arca kisimult.
– Azt, ami a házassági eskü szövegében áll. Az egész egy nagy baromság.
– Olyat már hallottam, nyálas, olyat is, szegényes, de hogy baromság…! Áruld már el, Miss Cinizmus, mért szólod le az eskü szövegét?
– Jövőbeli változásra nem lehet előre ígéretet tenni. Mert vagy úgy lesz, vagy nem. Nincs tuti. Mindenki szeretné azt hinni, be lehet magukat biztosítani az állandóságra egy esküvel, de nem így működik a világ. A jövő kiszámíthatatlan. Az emberek, a helyzetek folyton változnak, semmi sem garantálja, ami most van, később is lesz. Néha akkor sem, ha kényszerből, elvárásból mindent megtesznek a múlt fenntartásáért. Idővel csak a kifogás szaporodik, mért kell valamit akkor is folytatni, amikor hagyni kéne széthullani.
– Tehát nálad a pohár félig üres – summáztam. Rajta volt a sor, értetlenül pislogjon.
– Ezt nem értem.
– Más azért mond igent, mert a jó végben bízik. Te viszont eleve feltételezed, a házasság csakis rosszul sülhet el. Most biztos különbnek érzed magad, felismerted a természet mechanizmusait és sikeresen ellenálltál, pedig egész egyszerűen csak beijedtél az elköteleződéstől.
Sikerült vérig sértenem, mégse bántam. Sőt, a lelkem mélyén élveztem, hogy kioszthatom. Egyet viszont kifelejtettem: a szeretetet mindenki, köztük én is, másképp éli meg. Hatásom nem múlt el nyom nélkül: egy év múlva Babett hozzám jött feleségül… 

Megjegyzések