Örökösen körkörösen


A minap a facebook egyik közösségében eszmefuttatásba bonyolódtunk különféle irodalmi pályázati módozatokról, feltételekről,  és egy idő után a társalgás elkanyarodott a körökhöz. Félreértés ne essék,  nem nyergeltünk át geometriára, és még csak nem is a különféle, fiókban őrzött munkák kivesézésére szakosodott alkotóköröket firtattuk. Szembetalálkoztunk az írók világát átható, Láthatatlan Egyetemként uraló szerzői körökkel.

Mert a Körök közöttünk vannak. Mit közöttünk. Akár akartuk, akár nem, már a részeivé váltunk. Besoroltak minket. Jobb esetben azt is tudjuk, hogy melyikhez. 



Minden életterületnek megvan a maga hierarchiája. Már a családban is tudni, ki a góré. Általában a szülők. Ha elszúrták, akkor egy büszke hároméves az országalma és a jogar tulajdonosa. Ugrok egy jókora léptéket: kistelepülések és lakói. A helyiek mindig pontosan tudják, hogy éppen ki a környék kakasa, és azok, akik hasítani akarnak a tortából, ki köré gyűlnek minden közéleti esemény alkalmával. Meg azon kívül is, hiszen a boldoguláshoz nem elég csak ünnepekkor, bálokkor megjelenni, a szabadidőt is érdemes összekötni a mézes bödön urával.
A munkahely is kész csatatér, függetlenül attól, hogy a hivatalos státusz szerint éppen kit minek neveznek. A szakmai fúrás - meg úgy egyáltalán, minden fúrás - egyidős az emberiséggel. Versengés a neve, és a versengés során tagozódás alakul ki. (Populációdinamikai fejtegetésektől megkímélem az olvasót.)

Minden szakterületnek megvannak a tekintélyei, és feltörekvői, az írók világa mért is lenne kivétel? De vajon milyen körök lehetnek és mik az ismérveik?


Belső kör. Szinonimái lehetnek: a krém. Az elit. A bennfentesek. Akiket elismernek, akiket sikeresként tartanak számon.  Az etalon, amihez a nem belsősök mérik magukat, illetve akiktől különbözni akarnak a maguk zsenijével. Tekintélyek, akiket a maguk zsánerében ismernek és gyakorta emlegetik a nevüket. Tanácsot kérnek tőlük és adnak is. Nemritkán előadásra is vállalkoznak, esetleg írástechnikai műhelykurzusba is belevágnak. Belső kör: akik nem keresik a kiadókat, mert már azok keresik őket.

Külső kör. Értelemszerűen mindenki más, aki nincsen a belsőben. Más néven: a kezdők. A kezdők kezdői. Akiket madarakhoz és növényekhez szoktak hasonlítani, mint például: szárnypróbálgatók, írópalánták. Hobbiiírók. Vannabík. Akik mindent elkövetnek azért, hogy feljebb, beljebb kerüljenek. Akiket nem ismernek és akikről azt sem tudják, léteznek. Névtelenek, de abban reménykednek, hogy ez egy nap meg fog változni. Tanácsot kérnek, és örülnek, ha kapnak. Írástechnikai kurzusokra járnak, hátha ragad rájuk valami. Külső kör: akik keresik a kiadókat, de a legtöbbjük elől a kiadók elbújnak.

Van a kettő között átmenet és egyéb réteg? Persze, bár hivatalos kánont senki se keressen a szerzők kasztrendszerének pontos felépítéséről.



Vajon mi alapján lehetne definiálni azt, aki bent van? Aki bent van, ilyet sosem kérdez. Ez mindig csak azt érdekli, aki kint toporog, les. Töprengeni is csak ő töpreng azon, mi a belső körös titka.  Ismer más belső körösöket és velük jó viszonyt ápol a szakmai tevékenységeken túl is? Sokat publikált szerző? Belföldi és/vagy nemzetközi díjak tulajdonosa? Alkotói munkára átnyergelt szerkesztő, vagy szerkesztői munkát vállalt alkotó? Ott van minden fontos és kevésbé fontos, zsánerébe passzoló rendezvényen, konferencián, gyűlésen, ValamiCon találkozón? Árgus szemmel lesi, hogy a keménymag mindig ugyan azokból a személyekből álljon, nehogy közéjük férkőzzön valami friss, gyanús elem? Esetleg épp ellenkezőleg, alig várja a vérfrissítést?

És ki van kint? A többség, aki szöveget izzad, hogy belülre kerüljön? Valahogy - bárhogy? Vajon hogyan igyekszik reflektorfénybe kerülni?  A műveivel, esetleges díjaival? A személyével? Mondjuk igyekszik összeismerkedni a belső körösökkel (vagy azokkal, akiket oda tartozónak vél)? Tanácsot kér tőlük? Ez akár hasznosan is elsülhet. Írástechnikai fogásokat ellesni kifejezetten építő tevékenység. Ha valaki valamit jól csinál, nézd meg, hogyan teszi és alkalmazd. És ha azt választja, hogy a kiszemeltje könyvét dicséri? Kritikát amúgy sem mer és nem is akar megfogalmazni.  Az alázatból könnyen válhat önlebecsülővé (Hogy jövök én ahhoz, hogy Őt kritizáljam?). Pedig a vélemény megfogalmazása jó dolog. Mivel vélemény, és nem kőbe vésett igazság, kimondója tévedhet is, és a tévedések révén tanulhat. No de úgy kondicionálják a ma emberét , hogy véteni ciki... Megbélyegez. Meg egyáltalán, kinek képzeli magát, hogy tojáshéjjal a fenekén (megint madaras hasonlat!) osztja az észt? Szóval valószínűbb, hogy marad annál, hogy azt mondja, amit a másik hallani akar. Vagy csendben marad, ha végképp nem akar se nyalizónak, se bénának tűnni. 

Meg vagyok róla győződve, hogy akit hátszél vagy valamilyen tisztességtelen előny röpít előre, annak tündöklése nem sokáig tart, és épp azok nézik ki titkon maguk közül, akik közé tartozónak képzeli magát. Valahol olvastam, hogy az igazán nagy formátumú emberek nagyvonalúak. Távol áll tőlük a gőg, a helyén kezelik azt, hogy jól jöttek össze a dolgaik. Nem szálltak el maguktól és az eredményeiktől. Az ilyen ember nem nézi  le a kezdők próbálkozásait, nem követ el mindent, hogy amikor csak leheti, letörje a reményeiket. Lehetőségeihez mérten segítőkész. Ha pedig egyik-másik kezdő író akkora fejlődést mutat, hogy maholnap a riválisává válik, akkor nem mellre szívja, és foggal-körömmel védi a maga érdekeit, hanem képes őszinte örömmel üdvözölni a másikat, mint írótársat.

És ha több belső kör létezik? Mért is ne? Ahány érdek, annyi kör? Vajon van élet a körökön kívül? Függetlenül, távol a hierarchiától? Mi a helyzet a különcökkel? Léteznek, vagy a rendszeren kívüli lét luxusát senki se engedheti meg magának? Ha mégis, akkor kívülállósságuk előny, vagy hátrány? A kezdők büszke elefántcsonttornya, vagy a mesterek tudatos elhúzódása? Kit tudja rá a választ? Mi van, ha több is létezik?



Úgy vélem, hogy nem éri meg csak és kizárólag azért és úgy alkotni, hogy azzal valaki direkt felhívja magára az általa befutottabbaknak ítélt írók és azok köreinek figyelmét. Az őszintétlen, ízléskiszolgáló, bevágódásnak szánt stílus egy idő után lelepleződik.
Az elismerésért és az elfogadásért az ember messzire el tud ám menni. Messzebbre, mit képzeljük. A valahová, valakikhez tartozás élménye édes és felemelő. A szeretet mindent legyőz, mondják, de a szeretetre való éhség, a megszerzett szeretet birtoklása sem válogatja meg az eszközeit.


Megjegyzések

  1. Úgy gondolom, a körök léte és határai elsősorban azokat izgatják, akik az írói lét megélésére figyelnek, és nem arra, ami valójában a lényeg: az írásra. Bekerülni-kikerülni nagyrészt teljesítmény kérdése, ezért hoz hamis eredményt a megfelelő írói fejlődéssel nem párosuló törleszkedés, és ezért nincs szüksége mondjuk egy jó írónak arra, hogy örökösen azt bizonygassa: márpedig ő bent van a pikszisben.
    Mi a helyzet a belső és külső körök közötti - szerintem igen tekintélyes - átmeneti réteggel? Akiknek már van lehetősége megjelenni, csak nem akárhol, akiknek már vannak olvasóik az ismerősi körön kívül, de még széles körben nem találtak elismerésre? Akiknek már olykor-olykor szólnak a kiadók, de még nem sajnálják őket elutasítani, ha nem írtak számukra megfelelőt?
    Arról nem beszélve, hogy ami egy zsáneren belül belső körnek számít, az a tágabb irodalmi szcénában még bőven külső kör a fenti definíció szerint, nem beszélve arról, mi van akkor, ha valaki országhatáron kívülre merészkedik.

    VálaszTörlés
  2. "Úgy gondolom, a körök léte és határai elsősorban azokat izgatják, akik az írói lét megélésére figyelnek, és nem arra, ami valójában a lényeg: az írásra. "

    Teljesen egyet értek veled. Az átmeneti rétegeket nem zártam ki, sőt, az sem kizárt, hogy ez az első belső körösdi egy nagy illúzió, viszont van min csámcsogni az alkotói szünetekben :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése