Mirelit Hamupipőke

Az idegenek köztünk élnek: velük jársz munkába, velük nyaralsz, közülük választasz párt, és még csak nem is tudsz róla. Régóta itt vannak, és itt is maradnak. De nevezhetjük-e őket egyáltalán idegeneknek...?




Mirelit Hamupipőke


– Te mit keresel itt? – förmedtem rá Chance a laborban álló magas alakra. Habár az idegen a férfiak kék karszalagját viselte, a szabályzat egyértelműen fogalmazott: se nő, se férfi, se hermafrodita, se pedig nemtelen személy nem tehette be ide a lábát, ha nem tartozott az alkalmazottak közé. Nagyon úgy festett, a betolakodó nem érezte úgy, hogy a figyelmeztetés rá kötelező érvényű volna. Olyannyira nem, hogy a személyzet távollétében előhívta a padlóba süllyesztett tároló kapszulát és ráérősen szemlélte a benne fekvő kreol bőrű, sötét hajú nőt.
– Kérdeztem valamit, a füleden ülsz? – hidalta át Chance pár fürge lépéssel a közte és az idegen közti távolságot.
Amaz még mindig úgy tett, mintha nem hallotta volna a felszólítást, háta mögött összekulcsolt kézzel továbbra is a kapszula lábánál állt. Izmai szépen kirajzolódtak a fehér, áramvonalas, testhez simuló, overall alatt. Chance mérget mert volna rá venni, a férfi a kelleténél több tesztoszteront kapott, hogy méltón kifejlődjenek férfi nemi jellegei. Eleve azon kevés szerencsések egyike lehetett, aki születésétől fogva rendelkezett valamilyen reprodukcióra is alkalmas nemmel; ám ha valaki biztosra akart menni, az hormonokkal is rásegített a természetes folyamatokra.
– Azt hittem szebb – szólalt meg végre a férfi mély hangon. Sűrű szőke szemöldöke összeszaladt, kicsit közelebb is hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse a kapszulában alvó nő arcvonásait. – Nézd, mekkora orra van! Régen erre mondták azt: krumpliszerű. És a szemei! Normális, hogy nincs belső szemzugi redője?
Chance felháborodottan hátrahőkölt.
– Még a feltételezést is visszautasítom, hogy abnormális lenne! Maximálisan egészséges, számtalan szakvéleménnyel is alá tudom támasztani az állításomat, továbbá a külseje azért ilyen, mert eleve más rasszú, mint mi!
– Attól még csúnya. Mindegy, annyira nem elviselhetetlen, hogy képtelen legyek majd párosodni vele.
Chance szeme elkerekedett, eltátotta a száját.
– Tessék?! Ki mondta, hogy párosodhatsz vele? Valamit nagyon félreérthettél: nem soroltuk be a fajfenntartási programba.
– Még nem – düllesztette ki mellkasát a férfi.
– Egyáltalán nem fogjuk, ahhoz túl értékes – siklott Chance a férfi és a kapszula közé. – Elmész önként, vagy inkább hívjam a biztonságiakat?
A férfi arcán önelégült mosoly terült szét.
– Egy ujjal se érhetnek hozzám.
– Ők bárkihez hozzáérhetnek.
– Én kivétel vagyok.
Chance szóra nyitotta a száját, aztán meggondolta magát és összezárta. Most, hogy ilyen közel állt hozzá, megcsapta orrát a férfiból áradó nehéz, szúrós hímszag. Ettől támadt egy gyanúja, aminek hamar a végére akart járni.
Otthagyta a kapszulát és a bejárathoz sietett,aA labor puha padlója egy darabig megőrizte léptei nyomát. Chance megtornáztatta sápadt, kicsi körmű ujjait, majd balját csuklóig a labor könnyen formálható, zselé állagú falába nyomta.
Keze körül csillámló, porszemnél nem nagyobb fények izzottak fel, a fal ezen pontja terminálként funkcionált. Ujjai alig rezdültek és behívta a legutóbbi belépési adatokat. Szemmagasságban a hófehér zseléfal tükörszerű kijelzővé alakult, melyen térhatású, szivárványszínű inuit szimbólumok sorakoztak fel koncentrikus körben. Az egyik jel a háttérbe húzódott, a többi középre siklott, és kinyílt, akár egy virág.
– A neved Bylun – értelmezte Chance.
– AA besorolású férfi. Hibátlan XY kromoszómák, szabályosan lezajló pubertás, hiánytalan elsődleges és másodlagos nemi jellegek, négy sikeres teherbe ejtés – sorolta Bylun. – Mondtam, hogy az őröknek tabu vagyok. Túl értékesnek számítok ahhoz, kárt tegyenek bennem.
– Annyira azért nem, hogy AAA-nak osztályozzanak. Talán ha nagyobb lenne az intelligenciahányadosod és erősebb lenne az immunrendszered…!
Bylun szeme összeszűkült.
– Nagy a szád, Kicsi Karika, könnyen megütheted miatta a bokádat.
Chance nem jött zavarva, számtalanszor viccelődtek már a nemével. Helyesebben annak hiányával. Kóros nemi elváltozások helyett abszolút nemtelenül látta meg a világot, és ezt sokkal jobbnak tartotta, mint elakadni valahol a fejlődésben. Elégedetten viselte a nemtelenek sárga karszalagját és a nemét jelölő egyszerű kört se találta lekicsinylőnek.
– Csak annyira nagy, mint a tiéd. Pusztán azért, mert AA-s vagy, attól még semmi jogod itt lenni és párosodásról fantáziálni Hamupipőkével – húzta ki kezét a falból Chance, amitől a kijelző felszívódott.
– Hát ezt a mitologikus nevet kapta? Pazar – mondta Bylun. Páratlanul mély, férfias hangja szinte dorombolt, bármelyik nő gyomra beleremegett volna tőle. – Ha jól tudom, Hamupipőke is meglelte a maga hercegét, ezzel se lesz másként – intett az alvó nő felé.
– Nagyon tévedsz. Ha elfogadják az előterjesztésünket, akkor bekerül a Humán Világörökségek közé, és akkor sem te, sem más férfi nem mászhat rá; sőt, a művi megtermékenyítéssel sem lehet rajta kísérletezni.
– Ha örökség lesz egyáltalán. Vétek lenne a génállományát elpazarolni és végignézni, hogyan öregszik meg a petefészke, amikor jó szolgálatot is tehetne nekünk. Ezért időben szólok, hogy amennyiben elutasítják a ti idealista kérelmeteket, én leszek az első, aki benyújtja igényét Hamupipőkére.
– Csak a testemen keresztül! – tette Chance védelmezőn jobbját a kocsonyás kapszulára, ami az érintésétől megremegett és visszaolvadt a padlóba. – Lehet, hogy fentről leszólnak, bocsássuk rendelkezésedre Mostohatestvér Egyet vagy Kettőt, de Hamupipőke tabu!
Bylun markáns arcáról önelégültség sütött. Szórakozottan megérintette a Chance karját átfogó sárga csíkot, hideg tekintetét Chancébe fúrta és rávillantotta hibátlan, hófehér, hegyes fogsorát.
– Csak rajtad keresztül juthatok őhozzá? Nocsak, még a végén kiderül, több vagy besavanyodott kutatónál és vonzódsz a hímekhez. A bőröd kicsit sápadt az ízlésemnek, viszont bejön a csöpp rózsaszín szád, a pisze orrod és a dögös, kék szemed. Állok elébe: mindig is ki akartam próbálni, milyen együtt lenni egy nemtelennel.
Chance elfehéredett.
– Velünk olyat nem lehet.
– Dehogynem, legyen egy kis fantáziád.
Megbotránkoztató arckifejezését látva Bylun gúnyosan felkacagott.
– Ne légy már ilyen maradi! Manapság kevesen vannak, akik az ellentétes nemhez vonzódnak. Ha van egyáltalán nemük – kuncogott, mint aki jó viccet hallott.
Chance elrántotta a karját és remélte, hogy nem ül ki az arcára semmi, ami árulója lehetne. Valóban volt valami a férfiakban, ami miatt szívesen tartózkodott a közelükben, de sose táplált irántuk testi vágyat. Egyszerűen jobb volt a munka velük, mint az ingatag hangulatú meddő nőkkel.
Elhátrált Byluntól és anélkül, hogy megfordult volna, jobbját belefúrta a labor zselé anyagú fehér falába. A mozdulattól felderengett a helyiség összes eszközöket és vegyszereket tároló rekeszének körvonala. Csuklójával körző mozdulatot tett, mire az egyik rekeszből kis patron vándorolt a kezébe.
– Most lett belőled elegem: menj el, vagy leszedállak! Nem viccelek: ez a nyugtatómennyiség bárkit leterítene.
Bylun végig vigyorgott.
– Milyen heves vagy! A sok fadarabként heverő nőstényhez képest igazi főnyeremény lehetsz, kár, hogy ennyire prűdnek születtél! De legyen neked ünnep, távozom – hajolt meg eltúlzott, régies mozdulattal.
Chance mindaddig rajta tartotta a szemét, amíg Bylun el nem kotródott. Hiába volt tisztában azzal, hogy a hozzá hasonló férfiakat pózolásra, szaporodásra tenyésztették, képtelen volt megszokni a stílusukat. Felfoghatatlan maradt számára, mit esznek ezen a testben és mentálisan ép nők.


Még egy óra múlva is ezen rágódott, ahogy harmadmagával körbeállta Hamupipőke, Mostohatestvér Egy, Mostohatestvér Kettő kapszuláját. Az alvó nőket körbeölelő létfenntartó burok szövetében egymásba fonódó, ideghálózatra hajazó kapcsolások fénylettek fel és hunytak ki, attól függően, hogy éppen melyik részüket tanulmányozták.
Chance mindkét keze csuklóig elmerült Mostohatestvér Kettő kapszulájának hosszanti oldalában, és a tárolóba integrált diagnosztikai berendezés az utasításainak megfelelően a legapróbb részletekig feltárta a Hamupipőkénél egy fejjel magasabb, erősebb fizikumú, világos bőrű nő anatómiai felépítését.
A kapszula túloldalán, Chance-szel szemben az orvoslás két tekintélyes tagja követte figyelemmel a vágás nélkül feltáruló Mostohatestvér Kettő testét. Kérésükre Chance felnagyította és kimerevítette az érdeklődésükre számon tartó mirigyet, érhálózat-részletet, sejteket. Az orvosok rendre összevetették a látottakat a korábbi laboreredményekkel.
Chance lélekben félig még Bylunnál járt, emiatt a kelleténél gyorsabban hívta elő a dokumentumokat. A nála egy fejjel magasabb Dor megunta a kapkodást, átsétált Chance oldalára és finoman megfogta a könyökét:
– Kérlek, lassíts.
Chance meglepetten rábámult a lányos arcú férfira és annak könyökén nyugvó kezére. Arra a kézre, ami általában a fejlődésben lévő gyerekek nemi szerveit szokta vizsgálgatni, hogy mennyire alakultak ki az elvárt életkori sajátosságokhoz képest. Ez a tény bőven elég volt ahhoz, hogy Chance villámgyorsan visszavegyen az iramból abban a reményben, hátha azzal Dor keze is eltűnik róla.
– Elnézést.
– Én tudtam követni – mondta Kamari, aki kromoszóma szerint nőnek született, de külsőre egy tízéves gyerek fizikai szintjén rekedt. – Talán a te lassúságoddal lesz a baj. Kezd kóros méreteket ölteni, igényelhetnél egy új génjavító kúrát, hogy javuljon a felfogóképességed.
Dor válaszul elfintorodott.
– Az hiányzik nekünk a legkevésbé. Ha az őseink nem vetik bele magukat a különféle őssejt-terápiákba és géntechnológiai eljárásokba, most nem kéne azon izgulnunk, bekövetkezik-e valaha a fogváltás, a lányainknak kifejlődik-e a hüvelye, a fiainknak leszáll-e a heréje.
– Így jár az, aki túlzásba viszi az újításokat. – tette hozzá Chance, aki a maga részéről nem bánta az állapotát. Sosem tudhatja meg, milyen nőnek vagy férfinak lenni, így nem volt mit sajnálnia.
– Én nem kárhoztatnám a génmódosítást – húzta ki magát Kamari. – Ennek köszönhetően erősebb az immunrendszerünk, meghosszabbodott az élettartamunk. Míg Mostohatestvér Kettő idejében és országában 75 év volt az átlagéletkor, ez ma 120!
– Úgy? Te helyesled a természetes rendbe való beavatkozást? – szűkült össze Dor szeme. Chance eddig úgy tudta, a két orvos jól kijön egymással, nem szerette volna, ha épp a szeme láttára vesznek össze. Igyekezett tompítani a vita élét:
– Szerintem Kamari arra célzott, hogy pozitív változást is köszönhetünk a tudománynak, nem csak negatívat.
A nő kapott a szón és győzedelmesen kollégájára mosolygott:
– És azt se felejtsd el, Dor, a jótékony hatásokat te is élvezed; igen furcsa lenne, ha követelnéd, butítsák le a génállományodat! Megnézném, meddig maradnál úgy életben!
Chance felszisszent, nem éppen a kívánt irányba haladtak. Dor elvörösödött, arca pirossága mellett csak még esendőbbnek és lányosabbnak látszódott vékonyszálú szöszke hajával.
– Kétszínűnek tartasz? Hiszem, hogy feljavítás nélkül is van élet, és az nem lebecsülendő! Vegyük például Mostohatestvér Kettőt – érintette meg az alvókapszula egyik kidudorodását, hogy kivetítse az alvó nő fölé annak háromdimenziós vérvizsgálati eredményét –: rajta már látszik, hogy oly korból származik, amikor divatját élte az élelmiszeren át történő, fogamzásgátlás. A vérében hemzseg a különféle tartós meddőséget előidéző adalékanyag! Ám a génjei rendben vannak, elélhetett volna akár 90 évet is. Még mielőtt lecsapnál arra, örök életre vágyott és emiatt hibernálták, jobb, ha átfutod az anyagát: azt kérte, csak akkor ébresszék fel, ha már száz százalékosan megoldható a skizofrénia gyógyítása.
Kamari elhúzta a száját:
– Tehát van egy mentálisan ingatag alanyunk, aki terméketlen.
– Nem mondtam, hogy meddő!
Kamari elnéző mosollyal rámutatott az orvosi dokumentumok dátumára:
– Látod ezt itt? 2020-ban készült. 2018-ban dobták piacra az ételekbe kevert Maradj Fiatalt, amiről csak 2022-ben derült ki, visszafordíthatatlan változásokat idéz elő a szaporító szervekben és a hormonális ciklusban. Mostohatestvér Kettő úgy meddő, ahogy van! Ha tudnánk ezen változtatni, most nem állnék itt egy gyerek testébe zárva!
– Jól van, elég világos, hogy Kettes már csak az adalékok miatt is teljességgel alkalmatlan arra, hogy Humán Világörökséggé váljon – vágott közbe Chance. Kezeit kihúzta a kapszula burkából, egy intéssel a padlóba küldte a tárolót és átsétált egy másikhoz, amiben egy vörös hajú, szeplős nő hevert.
– És mi a helyzet Mostohatestvér Eggyel?
Kamari fanyalogva végignézett rajta.
– Ő valójában férfi. Hiába származik korábbi évből, mint Hamupipőke, műtétileg megváltoztatta a nemét. Sem petefészekkel, sem befejezett hüvellyel nem rendelkezik, az emlői elavult szilikon-beültetéssel készültek. A heréit eltávolították, így sajnos még spermium sem áll rendelkezésünkre. Fagyasztás oka: úgy operálják nővé, hogy képes legyen gyereket is szülni. Erre én is befizetnék, csak mondjátok meg, ki végez ilyet és mikor kapta meg érte a Nobel-díjat.
– Kicsit sok lesz már az iróniából – komorodott el Dor. Chance nagyot nyelt, végső mentsvárként előhívta Hamupipőke kapszuláját.
– Rendben, tehát Egyes egy biológiai értelemben félbehagyott álnő. Ám itt van nekünk Hamupipőke. A betegségből, ami miatt lefagyasztották, tökéletesen kigyógyítottuk. Iskra doktornő szerint sem génmanipuláción, sem Omegán nem esett át.
Az Omega szót hallva Dor szemmel láthatóan megborzongott.
– Az se volt normális, aki azt a kúrát kitalálta!
– Mért mondod ezt? Jót reméltek tőle, a Maradj Fiatal mellékhatásának visszaszorítását.
– Az elejétől fogva eltolták, Kamari, csak féltek beismerni! – háborgott Dor. – Inkább megvárták, hogy az Omega összegabalyodjon az adalékokkal és a kettő együtt szétbarmolja a génállományunkat, továbbá szépen kiirtson pár emberfajtát! Mielőtt betiltották a használatát, a baj már megtörtént. Hol látsz te ma feketét, vagy hamisítatlan fehéret? Legfeljebb a múzeumban, bebalzsamozva! A klónozással való reprodukció csődöt mondott, az Omega végérvényesen a testünkbe épült és továbbörökítjük! Azt hiszed, a túlélők termékenységi problémáit megoldotta? Bárcsak munkanélküli lennék!


Chance szerint elérkezett a témaváltás ideje és behívta a nőre vonatkozó nőgyógyászati, hormonális vizsgálatokat.
– Hamupipőkét szerencsére semmi ilyesmi nem fenyegeti. Örömmel jelenthetem be, hogy termékeny. Ahogy láthatjátok, elsődleges, másodlagos nemi jellegei kiválóan felismerhetőek. Sztázisát némileg módosítottuk, hogy lemodellezhessük, hormonális ciklusa is az elvártak szerint alakul-e. Szellemi és lelki tulajdonságait alvó állapota miatt nem sikerült megvizsgálnunk, de az elsődleges szakvélemény szerint neurológiailag ép.
Dor elismerően bólogatott.
– Ez kész csoda! Komolyan mondom, kész csoda, hogy annyi évtized után felfedeztük azt az orvosi telepet, ahol a sok tönkrement, lekapcsolt tartály között ráakadtunk az övére. Örülhetünk, hogy olyan technológiával helyezték mélyálomba, ami lehetővé tette a jelentős károsodás nélküli felengedését.
– Ennek semmi köze a csodához – ábrándította ki Kamari. – Ha átolvasod a híreket a korabeli fejlesztésekről, aminek az újfajta hibernációt köszönhetjük, csak emberi döntések és kutatások láncolatát találod, sehol nincs csoda-faktor.
– Kiválóan értesz ahhoz, hogy elrontsd az ember kedvét.
Chance egyet értett Dorral, de ki akart maradni az orvosok vitájából. Diszkréten köhintett:
– Ez nem változtat azon, hogy érdemes volna Hamupipőkét AAA+ besorolásra előterjeszteni, és Humán Világörökséggé nyilváníttatni.
Chance szavai töprengésre késztették az orvosokat. Dor helyeslőn bólogatott, Kamari mélázva babrálta a kapszula szélét:
– Valamiről megfeledkeztetek.
– Mi az már megint? – fortyant fel Dor és karba tett kézzel a labor puha falának vetette a hátát.
– Az Éden Missziót se hagyjátok ki ebből.
– Mi közük van ehhez? – vált Chance egyszeriben nyugtalanná.
– Élénk figyelemmel kísérik a Hamupipőke körüli eseményeket – fogott bele Dor vontatottan. – Már az első bíztató szövetminták levételekor is pedzegették, be kéne emelni őt a projektjükbe. Bizonyára a fejükbe vették, hogy keverjék a génjeit Éden koszos, talpig szőrös humanoidjaival.
– Elég szokatlan leírása ez az előembereknek, kolléga – vetette oda maróan Kamari –, és maradi hozzáállás olyasvalakitől, aki a tudomány emberének tartja magát. A Misszió hiszi, hogy a hibridizáció megoldhatná a problémánkat. Éden nem a Föld. Nem találtak rajta ellenszert az Omegára, viszont ott vannak az őslakosok. Ők nem kerültek érintkezésbe a Maradj Fiatallal és rájuk az Omega sem hat. Az előzetes tanulmányok szerint kis rásegítéssel Hamupipőke kompatibilis velük. A keresztezés révén fennmaradna a fajunk és kiküszöbölhetnénk az Omega örökletes szövődményeit. Akár tetszik, akár nem, ezek olyan érvek, amik megakadályozhatják, hogy Hamupipőke oltalom alá kerüljön.
– Úgy festesz, mint aki örülne annak, ha ez megtörténne.
– Veled ellentétben én a realitások talaján állok. Tudom, hogy az Éden Misszió mindent latba fog vetni a nőért. Bolondok lennének elszalasztani egy ilyen lehetőséget. Ha Hamupipőkét örökséggé nyilvánítják, engedély nélkül a vizeletét se lehet majd vizsgálni! Itt, ebben az intézetben több olyan embert ismerek, aki szimpatizál a Misszióval és az állna érdekükben, ha őt bevennék ebbe a projektbe.
– Csak nem te is közéjük tartozol? – tudakolta Chance óvatosan.
– Ha igen, bánnád? – kérdezett vissza a nő.
Chance mélyen Kamari szemébe nézett:
– Te engedted be ide Bylunt?
Dor lesápadt:
– Bylun itt járt? Csinált Hamupipőkével valamit?
– Itt volt, de még időben érkeztem és kizavartam. A szabályok ellenére bejött megnézni Hamupipőkét és azzal dicsekedett, hogy amint lehet, össze fog vele feküdni. Szóval?
Kamari a fejélt ingatta:
– Beképzelt hólyag! A DNS-t se tudná lemodellezni, de már arról ábrándozik, összeszűrheti vele a levet.
– Nem válaszoltál a kérdésemre.
– Ugyan Chance, fontos ez?
– De még mennyire, hogy az! – szorult ökölbe a keze. – Jelentenem kell Iskra doktornőnek! Nem hagyhatom, hogy valaki csak azért, mert kivételezett státuszú férfi, szabadon kószáljon a tiltott zónában!
– Nyugalom, Chance – szólt Dor –, a biztonságiakat éles eszűnek, fejlesztett izmúnak és reakciójúnak tenyésztik. Megvannak a módszereik egy AA-s lerendezésére, ahogy arra is, hogy az ipari kémeket helyrerakják – fordult figyelmeztetően Kamarihoz. A nő szája szegletében mosoly bujkált.
– A gyanúsítgatásoknak és a fenyegetéseknek is van határa. Légy óvatosabb, nehogy az előítéleteid ártsanak a szakmai előmenetelednek és a megítélésednek.
A pocsék délutáni vizit után Chance nehéz szívvel jelentette Bylun kihágását. Iskra doktornő azzal nyugtatta, külön figyelemmel fognak adózni Hamupipőke zónájának, és szólt az őröknek, hogy legközelebb hajtsák el Bylunt. Chance szerint már első alkalommal se lett volna szabad beengedniük, de visszanyelte a véleményét.


Habár bő két órája lejárt Chance műszakja, ő még mindig a rehabilitált kráterbe épített kutatóváros padokkal és hatalmas szobanövényekkel teli galériájában tartózkodott. Szép kilátás nyílt innét a kráter belsejére, aminek közepén sápadt őszi égbolt alatt nyugodt vizű tó pihent.
Féltette Hamupipőkét. A Humán Világörökséggé nyilvánítás hetekbe telhet, azalatt bármi közbejöhet. Kamari elárulta, jóval többen pártolják a Missziót, mint ahányan nyíltan bevallják. Mihez kezdene, ha megtudná, a biztonságiak között is van ilyen személy?
Ahogy üldögélt, arra lett figyelmes, hogy négy, állig felfegyverkezett biztonsági őr magasodik fölé. Kérdőn a legközelebbire emelte tekintetét, mire az félszegen elmosolyodott.
– Elnézést, hogy a szabadidejében zavarjuk, de elkísérne minket a laborhoz? Az érzékelők kisebb eltérést mutattak a klímaberendezés működésében. Kihívtuk a karbantartókat, ám a váltás késik és jelenleg csak önnek van hozzáférése a zónához.
– Hát Iskra doktornő? Az imént még itt volt.
– Az imént távozott, váratlanul előrehozták az időpontját az AITI-nél.
Chance az őrök mögött ácsorgó, nyurga karbantartókra pillantott és beleegyezően bólintott.
– Rendben, induljunk.
 Iskra doktornő aktív tagja volt az „Adj Ivarsejtet Te Is”-nek, röviden AITI-nek.  Chance kerekded, tokás felettesét A-sként tartották nyilván, aki akár méhen belül is képes lett volna kihordani terhességeit, ha nincs egy aprócska bökkenő. A doktornőt, valahányszor férfit akart magába engedni, rohamszerű hüvelyi görcs kerítette hatalmába, lehetetlenné téve a hagyományos együttlétet. Élettársa szerint így tiltakozott a teste az ellen, hogy leszbikus létére férfival kelljen hálnia. Arról nem szólt a fáma, mi kifogást emelt a mesterséges megtermékenyítés ellen.
Chance egykedvűen sétált az őt és a két fonott hajú karbantartót közrefogó két méteres, fejletlen méhű női biztonságiak között. A zónához közel rendre előreengedték az ajtókhoz, kinyissa nekik.
A kérdéses részleghez érve készségesen belerajzolta belépési engedélyét a fal erre kialakított, képlékeny felületére. Alig fejezte be a motívumot, széles tenyér nehezedett a vállára. Ugyan az az őr volt, aki megszólította őt a galériában.
– Innentől átvesszük, köszönjük az együttműködést – dörmögte alt hangján.
A karbantartók gumikesztyűt húztak, arcuk elé pedig maszkot vettek. Ebben nem lett volna semmi rendkívüli, ám egyikük a zsilipes beléptető rendszert Chance szeme láttára iktatta ki.
– Elnézést, így nem mehetnek be!
– Nyugalom, mondtam, hogy innét átvesszük – szorította meg kicsit erősebben a vállát az őr.
A karbantartók fertőtlenítés nélkül léptek be a zónába, és mivel szabályosan deaktiválták a zsilipet, még a riadó sem szólalt meg. Chance legnagyobb ijedtségére célirányosan Hamupipőke és a Mostohatestvérek felé vették az irányt.
– Oda senki se mehet be! Hallják? Senki! – kiáltotta.
– Sajnálom, hogy erre kényszerít – sóhajtott az őr és nyirkos tenyerét Chance arcára tapasztotta. Az asszisztens orrába kúszó édes illat elbódította, és mielőtt szeme fennakadt volna, meglepve nyugtázta, milyen kiválóan működik az őrök kábító funkcióval kibővített izzadságmirigye.
Súlyos, néma csendre ébredt. A folyosón hevert, a fal tövében. Orra viszketett, tüsszögésre ingerelte, kiszáradt szája egy pohár vízre vágyott. Megdörzsölte szemeit, beletelt pár pillanatba, hogy felfogja, mi történt.
Belső órája szerint húsz percet töltött eszméletlenül. Aggódva feltápászkodott, bekémlelt a zónába.
Hamupipőke laborjának ajtaja tárva-nyitva, közelebb merészkedve egészen elszörnyedt. A nő kapszuláját felhasították. Az öntisztuló padló a szerves zselé egy részét már magába szívta, Hamupipőke sehol. A Mostohatestvérek tárolója érintetlennek tűnt.
– Ne! Hamupipőkét elrabolták! – vékonyodott el hangja a rémülettől. A falhoz támolygott és manuálisan bekapcsolta a riasztást.
A zóna teljes egészében kivilágosodott és éles hang riant végig a néptelen termeken. Chance levegőért kapkodva kibotorkált a folyosóra, ahol szembetalálkozott a zilált hajú, erősen ziháló, villámló tekintetű Hamupipőkével. A nő két fejjel magasabb volt a kis Chancenél, jobbjában félméteres orvosi eszközt szorongatott.
A kapszula létfenntartó folyadékaitól csöpögő Hamupipőke elvicsorodott, megmutatva szép, erős hófehér fogait, és mély, torokhangú nyelvén mondott valamit.
Chance lábai a földbe gyökereztek; nem sokon múlott, hogy elájuljon. Viszont maradt annyi lelki ereje, hogy úrrá legyen a pánikon és megkapaszkodjon az ajtófélfában. Ujjai hegyével épp elérte a labor paneljét és életében először bekapcsolta a helyiség fordítóját. Ennek beépítését még Iskra doktornő szorgalmazta arra az esetre, ha egy nap engedélyt kapnának az emberi relikviák felébresztésére.
Nos, akár kaptak ilyen engedélyt, akár nem, Hamupipőke ébren volt és nem tűnt jó kedvűnek.
– Azt kérdeztem, hogy miféle kísérletet végeztetek rajtam? Űrhajón vagyok, vagy valamelyik bázisotokon? Felelj! Felelj, vagy szétcsapom azt a sápadt képedet!
Chance levegőért kapkodott, sűrűn pislogott. Nem jött épkézláb válasz a nyelvére, túlságosan sokkolta az a tény, hogy Hamupipőkét kapszulán kívül látja.
Nagy baj volt, nagyobb, mint az őt ért fenyegetés. A nő érintkezésbe lépett vele, pusztán ennyitől szennyeződhetett a génállománya. Az is lehetséges, épp most ragaszt át rá valami betegséget, amire ő immunis, de Hamupipőkét leteríti.
Túl sokáig hallgathatott, mert Hamupipőke a magasba emelte az orvosi eszközt és Chance felé sújtott, aki felsikított és bemenekült a laborba.
– Nyelved az már van! Mi vagy te, gyerek? Szólalj már meg!
– Sajnálom, sajnálom! – húzódott Chance a sarokba és tágra nyílt szemmel figyelte a laborba lépő Hamupipőkét, hogy mikor üti őt agyon.
– Mit sajnálsz?
– Hogy ébren vagy! Nem kéne így lennie! Sehol a pszichológiai csapat, erre engem nem képeztek ki, ehhez én nem értek! Csak diagnoszta vagyok, asszisztens, segéd! – hadarta sűrű pislogások közepette.
Hamupipőke vett pár mély levegőt, erősen izzadt, arca rendellenesen kivörösödött.
– Ez tehát egy labor? – mutatott körbe barna bőrű kezével.
Chance sűrűn bólogatott.
– Hol vagyok?
– Itt, a 682-es városban!
– 682? Ez a város neve? Hol áll?
– Egy kráterben!
– Milyen kráterben? Felelj már értelmesen! A bolygótokon vagyok vagy valamilyen űrlény-bázison?
– Űrlények? – kerekedett ki Chance szeme. – Hol vannak űrlények? Miről beszélsz?
– Rólad! Néztél már tükörbe? Te egy nyomorult idegen vagy!
Chancet nemtelensége miatt sosem titulálták még idegennek, ez igazán szíven ütötte.
– Ember vagyok! Ember, mint te, csak nekem nincs nemem! – hebegte.
Hamupipőke szeme szikrát szórt.
– Ne akarj hülyének nézni! Minálunk férfiak és nők vannak, nem ilyen seggdugasz, japánszemű szőke idegenek, mint te! Mit csináltatok velem? Tudni akarom! Ki volt az a két tahó, aki megszúrt tűvel?
Chancenek szörnyű gyanúja támadt, de előtte még tudnia kellett valamit.
– Hol szúrtak meg?
– Itt! – érintette meg Hamupipőke az alhasát.
Chance megsemmisülten lehunyta a szemét, vállait beejtette. Összeállt a kép.
– Petesejtet loptak tőled a Missziónak.
– Milyen Missziónak?
– Az Éden Missziónak. Szélsőséges kutatócsoport, aki nem válogatja meg az eszközeit, ha a fajunk fennmaradása forog kockán. Gondjaink vannak a nemi éréssel és a szaporodással, és mivel nemrégiben fedeztük fel az Éden bolygót a primitív őslakóival, a Misszió elhatározta, ők és a mi, azaz a te génjeid lesznek a megoldás. Ne nézz így rám, én nem vagyok benne! Én, és a társaim azt akartuk, hogy az ébresztésed után biztonságban legyél, ne bántsanak! Még Humán Világörökségnek is beajánlottunk!
Hamupipőke hallgatta, és arcának pirossága lassan krétafehérségbe fordult. Egész testében reszketett, tetőtől talpig végignézett Chancen.
– Hazudsz. Te nem vagy ember. Nem lehetsz. Sermmi közünk nincs egymáshoz!
Chance meghallotta a biztonságiak lábdobogását.
– Kérlek, tedd le azt a műszert, vagy bántani fognak!
– Kik?
– A biztonsági őreink. Nem szeretném, ha kárt ejtenének benned, nem ezt érdemled.
Fél percen belül feltűntek a lábdobogás gazdái, vagy egy tucatnyi feketébe bújt őr özönlött be a zónába. Hamupipőke elrettenve meredt a lépésenként felé araszoló, magas, robusztus alakokra. Chance látta rajta, az őrséget ugyan olyan idegeneknek tartja, mint ahogy őt. Hamupipőke szemével talán azok is voltak. A sors furcsa fintora, hogy Chance ősei társakat akartak a világűrbe, idegeneket, akikkel felvehetik a kapcsolatot, és mire észbe kaptak, a tudtukon kívül már azzá is váltak.

Képek: Google, Mental AlchemyMeluxineGlobal Political Awakening

Megjegyzések