Tehermentes

Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség. Akár ez is lehetne a jelszava ennek a novellának, pedig se Ratkó Anna, se politika nincs benne. Manapság gyakran fellebben az a kritika, a 26 körüli vagy afeletti, tartós párkapcsolatban élő nőket, gyerekes anyákat diszkrimináció sújtja a munkaerőpiacon, és nem szívesen alkalmazzák őket. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi volna, ha pont ellenkező lenne a helyzet, és a gyerektelenekre néznének ferdén? Ennek a töprengésnek lett a terméke a következő írás, melyet persze sokféleképpen fel lehetne még dolgozni.

Valóban ez lenne a megoldás...? | Fotó: Urban Infidel

Tehermentes


Az irodaház aulája terhesgondozó benyomását keltette. Rajtam kívül minden nő blúza kigömbölyödött pocakra feszült. A szembetalálkozók, akár egy titkos klub tagjai, összemosolyogtak, és szemük hunyorítása elárulta, épp azt találgatták, ki vajon hányadik babájával viselős.
Esetemben megspóroltak egy csomó fejtörést. Hasam árulkodó lapossága messziről kirítt az asszonyok kerek pocakjának erdejéből, és bántóan rövid hajviseletem azt a füllentést is lehetetlenné tette, miszerint pár hetes terhes vagyok. Minálunk akinek a fürtjei nem fedték el a füleit, az azt jelentette, hogy üres a méhe, és sosem hordott ki még egyetlen gyereket se. Még a halva szülő, vagy vetélt nők fehér karkötőjét se tudtam felmutatni, ami viszonylagos védettséget jelentett volna a felém rebbenő pillantások elől.
Adri a könyvelésről, hogy ne kelljen nekem köszönnie, tüntetően félrefordította a fejét. A legtöbben igyekeztek toleránsak voltak a gyerektelen nőkkel, ő viszont nem tartozott közéjük. Fütyülök rá, nehogy azt higgye, hogy irigylem a feldagadt bokáját, vagy hogy óránként a vécére szaladgál!
Csábított a lépcsőház ajtaja. Olyan jó volna tovább borzolni Adri kedélyét és kettesével véve a fokokat felsuhanni a negyedikre! Ő bezzeg terhesen képtelen ilyesmire! A terhes nőknek lift dukál, egészségügyi szünet, amit diszkréten a frissen várandósok hányásrohamaira találtak ki, és persze cég finanszírozta terhestorna, hogy készen álljanak, ha eljön a Nagy Nap. Igen, így nagybetűvel. Mert manapság nem az esküvő számított nagy napnak, hanem a szülés.
Szóval épp ott tartottam, hogy teátrális mozdulattal sarkig tárom a lépcsőház ajtaját, amikor a biztonsági szolgálat ügyeletese, Benedek megszólított:
– Szia, Kincső! Üzeneted van!
– Nocsak – szaladt fel a szemöldököm. Nekem többnyire e-mailben szoktak üzenni, így mindjárt elő is vettem a mobilom és lekértem a postaládám tartalmát, nem kerülte-e el valami a figyelmem. Semmi.
– Kitől?
– Noémi kéri, hogy keresd fel a HR-en.
Összecsücsörítettem a számat, erre Benedek közelebb hajolt:
– Csak nincs valami baj?
– Miért hiszi mindenki azt, hogyha hívatják a HR-re, hogy akkor csakis valami baj lehet?
– Nem hiszi mindenki, de mivel rólad van szó… – és itt egy pillanatra a lapos hasamra nézett.
Úgy tettem, mint aki nem érti, és jobbommal rátámaszkodtam a portaszolgálat pultjára.
– Mi gond lenne a vállalat 32 éves, túlóráktól sem tartózkodó, kétszer előléptetett módszertani munkatársával?
– Ugye viccelsz.
– Nem – mondtam, és hüllőpillantással viszonoztam megdöbbent arckifejezését. – Felszólhatsz neki, hogy miután benéztem az irodámba, felkeresem.
– A kérés úgy szól, egyenesen hozzá menj.
Hümmentettem, kurtán bólintottam és flegmaság mögé rejtettem, hogy megugrott a pulzusom. Megvártam, míg három, hatalmasra felfújódott ügyfélszolgálatos lányt elvisz a lift és csak a következővel mentem, amikor egyedül lehettem a kabinban.
Az igazat megvallva hónapok óta vártam, mikor jön el ez a nap. Ahogy teltek az évek, és egyetlen alkalommal sem jelentettem be a HR osztálynak, hogy teherbe estem, a visszaszámlálás rejtve elkezdődött. Nem kerültem fel a részleg Ki lesz mami? – faliújságjára, nem igényeltem pelenkautalványt, nem vettem ki ultrahangos szabadságot, és ki nyíltabban, ki burkoltan a tudtomra hozta, nem mehet ez így sokáig. Makacsul figyelmen kívül hagytam a károgásukat, inkább a szakmámra koncentráltam. Főleg, ha eljött az Anyák Napja, és rajtam kívül mindenki gusztustalanul illatos és színes csokrokkal érkezett. A szakszervezet ajándékkosarát azért irigyeltem, de csak amiatt, mert finom csokikat tettek bele, és az ötnél több gyerekkel rendelkező anyák páros hosszúhétvégét kaptak a vállalattól. Mi volt ez, ha nem kaján célozgatás, itt az ideje a következő csemetén dolgozni?

Babák! Babák mindenütt! | Fotó: brideangel
Ha az aula terhesgondozó várójára hasonlított, akkor a HR csecsemőosztályra. A falon émelyítően aranyos képek lógtak a dolgozók gyerekeiről, a részleg szomszédságában kialakított vállalati bölcsődéhez pedig fagylaltlila, süppedős szőnyeg vezetett. Cégem mindent megtett azokért az anyákért, akik úgy döntöttek, hogy két év otthon pihenés helyett visszatérnének a munka világába. Elhozhatták babájukat a vállalati bölcsődébe, és akkor jöhettek le a kicsikhez, amikor csak akartak. A szoptatási szünetek szentnek és sérthetetlennek számítottak. Ha valakinek konferencia-értekezlet közben érkezett el a pillanat, akkor udvariasan elköszönt és félbeszakította a megbeszélést.
Noémi az ajtóban állt, a titkárnőjének magyarázott. Talpig fehér kosztümjével kirítt az üzleti világ fekete egyeduralmából. A blézer hajtókájára tűzött, kicsiny ezüst tulipánnal mindig és mindenkor kivívta a nők elismerését. Ilyet csak olyan hordott, aki méhirtáson esett át és egészségügyi okokból nem lehetett anya, mégis büszkén tartotta magát és életével példát állít minden hasonló szerencsétlenséggel sújtott nőnek.
Mosolyogva fogadott, megszokásból úgy tárta ki előttem irodájának tejüveg ajtaját, mintha én terhes lennék.
– De jó, hogy jössz, negyed óra múlva állásinterjún kell lennem.
– Indul a gyakornoki program?
– Az a múlt hónapban volt, most megüresedett pár hely. Tudod, milyen nagy cég a miénk, a dolgozói állomány folyamatos mozgásban van.
– Persze, persze – tettem le magam az íróasztalával szemben álló kényelmes, bordó bőrrel bevont fotelok egyikébe. Valamiért mindig az az érzésem támadt benne ülve, hogy olyan, mintha egy nagy és puha méhben lennék.
Ő szakítva szokásával nem ült be az íróasztala mögé, amit az utcafront irányába padlótól mennyezetig üvegezett ablak elé állítottak, hanem a közelebb húzta a másik fotelt az enyémhez és mélyen a szemembe nézett. Rossz kezdés, megkeseredett a nyál a számban.
– Rossz híreid vannak, ugye?
– Még ki sem nyitottam a számat.
– A nézésed, és a körülményességed elárul.
– És még azt hittem, nekem van dörzsölt HR-esként emberismeretem.
Megrándult a szám, elfektettem a karomat a bőrfotel kartámaszán és kimeredtem az ablakon. A szemközti tető peremén városba keveredett szarka billegett.
– Fogj bele, nem kell a rizsa, hisz ismersz.
– Pont ez az, hogy ismerlek, és tudom, hogyan reagálsz, ha az anyaság kerül terítékre.
– Vagy annak hiánya, mert erről van itt szó…
– Először is, szeretném, hogy tudd, hogy én végig a te érdekeidet képviseltem, és mindent megtettem, hogy jobb belátásra bírjam a részlegvezetőt.
– Amanda túl fafejű, őrültség volt megpróbálnod.
– Érdekes, ugyan ezt mondta rólad.
– Mármint? – tereltem vissza a figyelmem az ugráló szarkáról Noémire.
– Szerinte hiábavalóan vettelek a szárnyaim alá. Falra hányt borsó. Ott provokálod a gyerekes kolléganőidet, ahol épp nem szégyelled.
Ettől elkerekedett a szemem.
– Hogy mi van? Én provokálok? Én kürtölöm tele a részleget azzal, épp hol tart a kölyköm a bilire szoktatással, vagy hogy épp mit tanult az oviban? Ez nem provokáció azokkal szemben, akiknek nincsen gyereke? Ez nem folyamatos, nyílt emlékeztető arra, hogy ti le vagytok maradva, és ideje lenne teljesíteni a kötelességeteket?
– Kincső, kérlek, higgadj le! Én erről mind tudok! Egy cégnél dolgozunk, vagy elfelejtetted?
– Nem, senki se hagyja, hogy elfelejtsem, akár egy percre is, hogy miként értelmezitek a családcentrikus légkört! Akinek nincs családja, azt kiutálják!
– Ki beszél itt kiutálásról?
– Mondjuk te, negyed órán belül. Nyilván azt akarod közölni, hogy a vezetőség lapátra tett, szedjem össze a holmim egy ikonikus kartondobozba és soha viszont nemlátásra.
Noémi nagyot sóhajtott, megmasszírozta a halántékát.
– Azt tudtam, hogy a gyerektelenséged nyugtalanítja a többieket, de arról sejtésem sem volt, hogy mobbingot műveltek veled.
– Az meg mi?
– Okos nő vagy, ha kíváncsi vagy rá, felmész a netre és utánakeresel. A lényeg az, hogy ez lehet a te szerencséd…
– Na, várj, most már semmit sem értek.
Noémi felállt, az asztalához sétált és elemelt onnét egy szép, sötétkék mappát.
– Ebben elméletileg és gyakorlatilag is a felmondásod van, amivel megszünteted a munkaviszonyodat közös megegyezéssel. Minden ki van töltve, csak az aláírásod hiányzik róla – mutatta fel a mappát, aztán ahelyett, hogy odaadta volna nekem, az ölébe tette.
– Azt ugye tudod, hogy így nem lehet? – szűkült össze a szemem. – Lehetőséget sem biztosítotok, hogy megvédjem magam, vagy magyarázatot kapjak?
– Lassítanál egy kicsit? – kérte, és közben sokáig a szemembe nézett, megértettem-e őt. Hangosan fújtattam, kezem már egy ideje ökölben hevert a kartámaszon. – Köszönöm, hogy végigmondhatom. Tudom, mi áll a munka törvénykönyvében, ahogy azt is, mi szerepel a cégünk Etikai Kódexében. Biztos te is ismered, emlékszem rá, hogy amint idekerültél, elkérted, mert szeretted volna megismerni a tartalmát, és ezzel a frászt hoztad mindenkire, mert azt hitték, panaszod van.
– Az jó kör volt. Amanda ide-oda telefonálgatott, azt hitte, már az első héten beleléptem valami kényes dologba.
– Ő már csak ilyen. Mindig felkészül a legrosszabbra, hogy ne érje váratlanul semmi. Visszatérve a kódexhez, külön fejezet szól a munkahelyi mobbingról. Kicsit többet kéne beszélgetnünk arról, veled is ez történt-e, de ha igen, az sokat változtat a helyzeteden.
– Mint például?
– Újra kéne tárgyalni az elbocsájtásodat. Ha kiderül, hogy az egész kódex egy vicc, és hiába vannak benne lefektetett szabályok, azt be sem tartjuk, vagy tartatjuk, abból nagyon komoly morális probléma lesz.
– Azaz én leszek morális probléma.
– Te már az vagy, nem kell tovább fokozni.
Egyik szemöldököm a magasba ugrott.
– Nocsak, ez új.
– Ne add a tudatlant. Mindketten tudjuk, hogy valahányszor eltelik egy év, amikor te nem esel teherbe, a feszültség egyre csak nő. Az Etikai Kódex társadalmunk normáján áll, ami kimondja, a nők szülnek, anyák lesznek, gyermeket nevelnek, és hacsak nincs gyerektelenségüknek egészségügyi, pszichés, vallási, szellemi útra hivatkozó oka, akkor az nehezen illeszthető be a normális életről alkotott felfogásunkba.

Aú! | Fotó: netsui via deviantart
– Erre való a tolerancia.
– Lenne, de a gyerektelenség lassacskán devianciának minősül.
– Ez nevetséges.
Noémi összefűzte ujjait a mappa felett.
– Ha követnéd a híreket, és a statisztikát, akkor tudnád, hogy ma így állunk. Én tudom, hogy ez nem említhető egy lapon mondjuk a pedofíliával, de arrafelé tartunk, hogy mégis elítélendő magatartássá válik.
– Nem válik, már az.
– Se a munkatársaid, se a felettesed, Amanda nem érti, miért esik nehezedre teljesíteni a kötelességedet, a szokást.
– Azaz miért nem állok be a sorba.
– Próbáld meg az ő szemszögükből nézni! Nekik ez olyan, hogy nem értik, miért húzódsz peremre, miért viselkedsz szándékosan máshogy, mint ahogy a közösség elvárja.
– Akkor ezért köteleztetek rá tavalyelőtt, hogy végezzek el egy női körös tréninget?
– Többek között, és azért, hogy ne páros lábbal rúgjanak ki. Együttműködést mutattál, ezzel egy időre megnyugtattál mindenkit.
– Ja, azt hitték, majd jól átmossák az agyamat, és aztán teszem, amit ők.
– Kijavítanálak. Azt remélték, hogy megérted, miről is van itt szó igazán, és aztán belátóbb leszel. Már az is haladás lett volna, ha felkeresel egy Apaközpontot, igényelsz egy partnert, vagy hagyományosabb módon megismerkedsz valakivel, és jársz vele.
Az Apaközpontot hallva felhorkantottam, a fejemet ráztam.
– Mindent, csak azt ne. Gusztustalan egy intézmény! Két lábon járó, leszerződött spermadonort szereznek a nők, hogy felcsinálják őket. Ez aztán remek megoldás!
– Te így látod, más viszont inkább ezt választja az ellenőrizetlen, higiéniailag is kifogásolható egyéjszakás vadászatok helyett. Ráadásul itt pontosan le lehet fektetni, hogy később milyen részben tartanak igényt a nemzőapa részvételére a gyereknevelésben. Nincsenek üvöltözések, ajtócsapkodások, zaklatások. A szerződésben minden lényeges pontot belefoglalnak.
Forrt bennem a méreg, Noémi pedig látva a haragomat, témát váltott.
– Az állam alapjában véve a családalapításnak nem ezt a módját preferálja, ezért is létezik a Jegyesek Támogatása, és a házasok bérkiegészítő juttatása.
– Meg a gyerekteleneket sújtó különadó.
– Ilyen is van, nem tagadom. A döntés a tiéd, viszont annak következményei vannak.
– Ez egy megbélyegző intézkedés. Ha ilyesmit államilag jóváhagytak, az egész kódexetek egy vicc. Próbáltok toleránsak lenni, de maga az állam is diszkriminatív!
– Nehéz nem annak lenni, ha a statisztikák szerint, akinek nincsen gyereke, az kevésbé lojális a munkáltatójához, megbízhatatlan, áldozatvállalás helyett hajlamos önző lenni.
Mindehhez olyan tanítónős arcot öltött, hogy egyből felment az agyvizem. Megmarkoltam a kartámaszt és lángoló arccal közelebb hajoltam:
– Ha hülye statisztikák helyett esetleg odafigyelnétek rám, akkor tudnád, hogy minden vagyok, csak hűtlen, meg megbízhatatlan nem! Időben bejárok, maradok, amíg a feladat, és nem a munkaidőm tart! Nem veszek ki minden szaros szabadságot, vagy betegszabit, ha a gyerekem köhint egyet! A diplomám átvétele óta, azaz 9 éve dolgozom itt! Ezalatt tudod hányszor válthattam volna kecsegtetőbb juttatási csomagért, jobban hangzó pozícióért? Megkíméllek a saccolástól, rengetegszer! És itt vagyok! Mert szeretem ezt a helyet, szeretem a munkámat! Még azt a szemét Amandát is a macskanyávogásos csengőhangjával, pedig Isten látja lelkemet, néha le tudnám tolni a mobilját érte a torkán! Képzem magam, eljárok minden kicsit is szakmába vágó kurzusra, szemináriumra, workshopra, tanfolyamra, de úgy látom, ez sem elég!
– Pótcselekvésnek tűnik – vetette közbe Noémi halkan.
– Hogy mondod?
– A munkatársaid szerint ezt csak a gyerekvállalás helyett csinálod. Mintha félnél anyává válni, és azt reméled, az önképzésed majd segít úgy tenni, mintha minden rendben lenne veled.
– És te mit gondolsz? – öltöttem fel a közöny maszkját, mialatt lábam alatt megremegett a föld. Pár szó, és minden, amit Noémi irántam tanúsított megértéséről és barátságáról hittem össze fog omlani.
 – Az lényegtelen, sokkal fontosabb, hogy te mit gondolsz! Mondd meg te, hogy mi a helyzet! Kincső, most komolyan, mire ez a nagy ellenkezés? Mire a vagdosódás, hogy szerinted csak azért szólnak be neked, mert irigylik a szabadságodat? Honnét veszed, hogy ez áll a háttérben, vagy hogy rabságnak élik meg a gyereknevelést? Miért ez a véleményed?

Anyaság: kifogás vagy megoldáskeresés? | Fotó: antibabyblog
– Mert szerintem egy dogmát ismételget mindenki, ami hazugság.
– Milyen dogmáról beszélsz?
– Ami szerint egy nő élete gyerek nélkül nem lehet teljes. Ha ez így volna, akkor te se tölthetnéd be azt a pozíciót, amit most, hanem ki kéne rólad állítani egy pszichiátriai szakvéleményt, vagy kirendelni melléd egy gyámot, mert nem vagy teljes értékű polgár!
– Az én esetem egészen más, mint a tiéd – érintette meg tulipános kitűzőjét.
– Á, akit testi baj sújt, az oké, de aki maga dönt úgy, nem szül, annak máris kétségbe vonják a beszámíthatóságát, és devianciának minősítik a választását? Még a végén kényszerterhesség vállalására ítélnek, hogy ne sérüljön a világ egyensúlya!
– Jesszus, ez azért durva lenne.
– Mondod most, de tíz év múlva talán ez lesz a világ legtermészetesebb dolga!
– Ezzel jócskán elkanyarodtunk rólad…
– Örömmel visszatérek magamhoz. Szóval, mi a bajom a gyerekvállalással. Elmondom: mert azt látom, hogy körülöttem a legtöbben számomra elfogadhatatlan indokokból szülnek. Van, aki versengésből, hogy megmutassa, milyen frankó anya lesz ő, jobb, mint a barátnője, a saját anyja, akárki! Vagy az utódnemzéssel az önmegvalósítás kudarcának áthárítását akarja a következő generációra tenni! Ez aztán baromi nemes! Aztán még nem beszéltem azokról, akik be vannak tojva attól, egyedül maradnak, és a magány ellenszereként szülnek barátkozás, párjukkal való meghittebb élet helyett. A tudományosabbak a biológiai életcél érvével kábítanak, mintha más dolgom ne lehetne vagy volna az életben, csak ez; egyesek meg birtokolni akarnak valakit, és a gyerek erre kiváló alapanyag! Most mondhatnád, biztos nem találkoztam még pozitív ellenpéldával, és azt kell mondjam, hogy nem! Hányan merik akár maguknak, némán is bevallani, hogy ölükbe hullt a baba és rohadtul megbánták? Hol, ki? Senki se akarja magát szar, szívtelen alaknak tartani! Muszáj indokokat kitalálni, miért éri meg örülni annak a szegény babának, ha már ott van!
Mire befejeztem, lihegtem és verejték csorgott a homlokomról. Noémi lesütött szemmel hallgatott, egyszer sem szakított félbe. Kis idő elteltével végtelen nyugodt hangon megszólalt:
– Amikor még nem tudtam, hogy nem lehet gyerekem, sőt, hogy egy nap ki fogják operálni a méhemet, nagyon akartam gyereket. Egyik általad felsorolt indok sem szerepelt az enyémeim között. Egyszerűen csak vágytam rá. Nekem a gyermek azelőtt is értékesnek számított, mielőtt megtudtam volna, hogy lehetetlent óhajtok. Egy érzés mocorgott bennem, ami szirombontásra várt, és amit mindennél jobban vágytam megtapasztalni, a részesévé lenni, de végül sosem következhetett be. Meg akartam élni, milyen valakiért felelősnek lenni, átadni valakinek mindent, amit tanultam, és milyen lehet azt a törődést és figyelmet visszakapni. Semmihez sem fogható az a misztérium, hogy egy általad világra hozott kis lényt megtanítasz arra, hogyan mutathatja ki a szeretetét. Lehet, hogy ez számodra felfoghatatlan, de ilyen is van.
– Ez nem is rólad szól… – tiltakoztam, de felemelte a kezét és a szemembe nézett:
– De szólhatna. Ha nem lenne a kitűzőm, ma többgyerekes anyaként ülnék veled szemben. Míg hallgattalak, eltöprengtem azon, ha nem volnék meddő, akkor is kedvelnél, vagy titkon ugyan úgy megvetnél, mint a többi nőt, akinek hosszabb a haja a tiédnél.
Felvetése elnémított, szavai belenyomtak a fotelba. Sokáig meg sem bírtam szólalni. Ha Noéminak várandósságtól gömbölyödne a hasa, meglátnám mögötte őt magát? Meg akarnám látni, vagy ugyan úgy viselkednék vele, mint a többiekkel? Nem tudtam rá a választ. Nem akartam tudni. Senki se akarja magát szar, szívtelen alaknak tartani.


Kamaszanyák elrettentéséül | Fotó: thegrio.files.wordpress

Utólag is köszönöm T. Bogdányi Franciska meglátásait, és az IRKA figyelmét, amivel a sztori elejét meghallgatták a decemberi találkozón.

Megjegyzések