A Csillagokig - és tovább




Úgy volt, hogy a 85. Ünnepi Könyvhét 2014.06.14-én, szombaton tartott dedikálás előtt a Várban sörfesztiválon alapozok. Ám amint megláttam a belépő árát, és kikalkuláltam, a háromkor kezdődő dedikálásig igen csekély időt tölthetnék el az amúgy délutánra, estére kalibrált árpa-maláta-komlófeszten, visszakoztam.





Nem sokáig nyavalyogtam, hiszen a Vörösmarty tér bódékkal telezsúfolt placcán élmények vártak.
Jó vidékihez méltón órákkal ezelőtt a rendezvény helyszínére érkeztem, és ezt azzal tetéztem, hogy röpke időre magammal hoztam génjeim XX szolgáltatóját is. Őt a gyerekkönyvek vonzották, és persze munkásságom legfrissebb terméke, és a lehetőség, kikapcsolódhat. Én is kapcsolódtam, hol be, hol ki. Első körben végigjártuk a standokat, és miután megkaparintottam a tér elrendezésének térképét, immár azt is tudtam, mikor merre kolbászolok.

Első fontos problémám: szomjas vagyok, mit igyak? A luxusnépre szabott Gerbeaud meg a többi árnyékában az esélytelenek szomjával nézelődtem, míg ki nem faggattam egy közeli ruhaüzlet biztonsági őrét, aki elirányított  a legközelebbi éjjel.nappalihoz. Autentikusan lepukkant volt, és csak azért nem ittam itt a kávémat, mert kételyek merültek fel bennem a hely tisztaságát illetően.
Második fontos problémám: hív a szükség, hol egy véce'? Láttam mobilvécéket, de mivel már jócskán benne jártunk a könyvünnepben, inkább nem használtam. Ultrabalatonon első érkező fecskeként simán teszteltem a plasztikbudit. Beáldoztam hosszú kávé tejjel néven kemény 500 hufot azért, hogy egy étterem, toalettjét használhassam, ahol ráadásként ki tudja hányadszorra megigazíthattam tussal kihúzott szemhéjam katasztrófáját. Így jár az, aki csak alkalomszerűen sminkel, és nincs rutinja az efféle balesetek kezelésében. 

Miután gazdagabb lettem két akciós kirándulós térképpel, anyai ágam betámadta az Ad Astra Kiadó standját. Komplett listával jött, kik kérték meg rá, vegyen a novellámat is tartalmazó antológiából, így elég hamar elérte az 50%-os akciós kedvezményt. Lassan az is tisztázódott, hogy én az egyik szerző volnék a 14 közül, ám mivel nem akartam az első boly népszerűségét csökkenteni, az egyik éppen üres színpad előtt árulkodó műanyag székeken gyorsdedikáltam. Félháromtájt anyám búcsúzóul rácsodálkozott Vavyan Fable aka. Molnár Éva dedikálóinak kígyózó sorára, és lecövekeltem a százhetesnél.


Vesztemre. Parlagon lévő szerzőként egyből odairányították hozzám az e-kultúra stábját. gyors vázolás, mire kéne kitérnem, és forgott a kézi kamera. A lényeg közé keveredett pár sületlenség is őzésekkel, miegymással, de túléltem. Utólag visszanézve a felvételt, a következő megállapításokat tettem:
  1. Olyan, mintha gyorsítót szedtem volna.
  2. Hadartam, de nagyon.
  3. Nem tudtam eldönteni, a kamerába, vagy az interjúztatóra nézzek.
  4. Legközelebb visszanézem a felvételt, és ha kell, újravetetem.
Míg vártam szépen a soromra, megtekinthettem az első dedikálókör szemléltető példáján keresztül, mi vár rám. Konkrétan könyvtornyokat kell elképzelni, amire öntapadós cetlivel ragasztották fel, kinek becses nevét említsék meg, és körbeadták a szerzők egymás között a köteteket.
Személyesen is megismerkedtem Crazzal, és a Lector magazin legfrissebb példányával, a három órát elérve pedig azt is megtudtam, jogosult vagyok két szerzői kötetre és egy műanyag székre, amiben nekikezdhetek szerzői tevékenységem másik, közösségibb aspektusának. A műanyag szélet nem vihettem haza, ellenben ha lett volna antológiás bögre, azt megvettem volna.

A kötetben szereplő többi írót hallomásból ismertem, és nagyon keveset tudtam róluk. Sajnáltam, hogy nem hoztam magammal kinyomtatva a bemutatkozó soraikat, hogy könnyebben beazonosíthassak mindenkit, de végül megoldottuk így is. Engem baromi könnyű volt megjegyezni, a többi meg jött magától. Hol azt tudtam meg, valakivel eltérő évfolyamon és szakon, de egy egyetemre jártam; más viszont legalább olyan szoros viszonyt ápol J.R.R Tolkien munkásságával, mint én, hacsak nem szorosabbat, és az antológia körül bábáskodók többjével is találkoztam. Ott volt Sallai Péter, a borítókép alkotója, aki kérdésemre azt válaszolta, legalább 200(!) rétegből tevődik össze a végeredmény.

Fotók tömkelegét készítette az eseményről Hertelendy Anna, aki éjt nappallá téve lektorálta a későbbi végeredményt. Nem volt megállás, elmondása szerint a szöveggondozásra fele annyi idő állt rendelkezésére, mint rendesen.
Felsorolni sem igazán tudom, hány emberrel beszéltem: a legkülönfélébb végzettségű Falak mögött a világ szerzővel, meghökkentő munkásságú, Manó becenévre hallgató fotóssal, friss antológiatulajdonosokkal. Utóbbiak között még szerepjáték fórumról való ismerős  is akadt, és Kae is beköszönt hozzám a forgatagban.

Hivatalosan 3-4 óra között kellett volna ott lennem, de 5-ig húzódott. Akkorra már sörrel feltöltekezve, jókora vargabetű megtételével találtam meg későbbi vacsorám színhelyét, és este hétre visszaszállingóztam, hogy további ismeretségeket köthessek. Ilyen volt első találkozásom az Accelerando fordítójával, Hidy Mátyással, az SF szakosztállyal Vyne-on át, aztán üdvözölhettem Miyazaki Yun-t, Kentaurt, és sokakat másokat, akik beazonosításában nagy segítségemre volt a netre később felkerült és névvel ellátott fotók halma. Gödöllőiként HÉV-hez vagyok kötve, így fél9 magasságában a búcsú mezejére léptem. Akkorra több italos üveg volt az asztalon mint könyv, és Varga Beának, a Könyvmolyképző Kiadó szerkesztő-alkotójának is csak kutyafuttában tudtam istenhozzádot mondani.

Jól éreztem magam, és a végére sokkal lazább tudtam lenni, nem úgy mint az elején. Izgulós alkat vagyok, de nem kóros mértékben.

Megjegyzések

  1. Jó interjú lett. :) Ahogy láttam, mindenkit kicsit zavart a kamera, de ez nem baj, idővel elmúlik, ez volt a tűzkeresztség. :)
    Gratula a megjelenéshez. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése