33 fok árnyékában

Beköszöntött az utónyár - nálam a vadgesztenyefa állapota jelzi, hol is tartunk az évszakokban -, az elmúlt időszakban összegyűlt pár történés, amiről számot tudok adni.

Megjelent egy egyoldalas szösszenetem a putnoki Gömöri Hírmondóban. Egyetlen elvárásnak kellett megfelelnie, Putnokról szóljon. Kerültem a dagályosságot, a nosztalgia naftalinszagú közegét, és a túlfényezést. Szubjektív lett, tisztán a saját élményeimből merítettem. A teljes mű itt olvasható.

Kritikák, melyek a Falatt mögött a világ antológiával foglalkoznak:

Videóinterjú az ekultúrával a 85. ünnepi könyhéten



Ninja módjára benevezték egyik művemet az idei Zsoldos Péter díjra.
http://www.avana.hu/?p=555

Helyzetjelentés

Nagy fába vágtam a fejszémet, amikor eldöntöttem, heti egy gyakorisággal felrakom fejezetenként Umbari História című középföldi fanfiction írásomat. Legalább egy havi adag elmaradást halmoztam fel,még nem tudom, hogyan sikerül feltennem a többit. Mivel nem nyers állapotban tolom fel a fejezeteket, hanem előtte azért átfutom a képességeimhez mérten, ez nem egy copy-paste művelet.

Félbehagytam több sorozatot is, amit lelkesen elkezdtem. A Drakula steampunk áthallásai még tetszettek is, aztán rájöttem, a főszereplőszínész karizmája ebben a folyamban nálam kifulladt. A Tudorokban tetőzött, ide meg már nem kell. A Da Vinci démonai 2. évadja elején határoztam úgy, kösz, több nem kell belőle.Konkrét esemény, a mi miatt hátat fordítottam neki: Riario színesbőrű szeretőjének megöletése a semmiért. Mr. Selfridge nyiladozó plázatörténete még érdekelt is volna, ha tömték volna tele klisés szereplőkkel és helyzetekkel.

Elhatároztam, hogy 5, vagy inkább 2-3 éven belül megteszem a saját, El Camino lelki élményének megfelelő utazásomat egyedül Finnországba, azon belül is a Koli Nemzeti Parkba. Mit nekem a napos mediterrán éghajlatnak habokkal és koktélokkal teli tája, az én szívem északért repes. Már Magyarországot is rohadt meleg helynek találom nyaranta. A max 25-26 fokon érzem jól magam, ami afelett van, pokol. Ide nem alkotni megyek, szinte biztos, hogy lapotopot nem viszek, és telefont is csak azért, hogy amikor én akarok hívni valakit, akkor megtehessem. Szép lassan tömeg és városundorom kezd kialakulni - és még két hét a szabimig -, vannak reggelek, amikor legszívesebben mustárgázzal megtisztogatnám a HÉV, metró, terek lakossági forgalmát. Hogy csak én járhassak-kelhessek egyedül, persze. Nem kell TEK-et hívni, nem állnak rendelkezésemre a művelethez szükséges anyagok, és hamarább dezertálok társadalmon kívülre, minthogy népirtásba kezdjek. Ugye, milyen megnyugtató? :)

Megjegyzések

  1. Jól hangzik!
    A Caminoban én is gondolkodtam, de aztán eszembe jutott az, hogy mennyire hiányosan fedi egymást az izgalmasan kinéző táj és az én éghajlati komfortzónám. Plusz el nem tudok képzelni egy olyan spirituális utat, ahol minduntalan emberekbe lehet botlani. Vagy ki tudja, talán az is a próbatétel része.
    A minap egy templomban üldögéltem, hűvös is volt, meg amúgy is kellemesen el lehetett benne gondolkodni, amikor egyszercsak berontott egy busznyi fényképcsattogtatós, trappolós, suttogva kiabálós túrista. Utat vágtam közöttük és gyorsan távoztam, amúgy érdekes (és összességében pozitív) befejezést adtak az élményhez.
    J Luca

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése