Sorok mögött: szereplők a betűtípusok fogságában

Blogturné után itt a tematikus körblogolás. Majdnem olyan, mint a Facebook "Oszd meg kedvenc magyar versed/legcukibb macskát/tíz regényt ami hatással volt életedre"-közösségi kampánya, és mégsem. Blogon terjed, és az AdBlocker se mordul rá.

Karakterekből karakter születik | naturalmeashley



A Sorok mögött spontán szerveződött sorozat legújabb témája a szerző és szereplői viszonyával foglalkozik. Remek téma, engem is érint, hiszen - nincs mit szépíteni, és behazudni, a személytelenséget preferálom - karakterközpontú történetekkel szoktam előrukkolni. Esetemben kicsit hasonlít az ikeás kézikönyvekhez, annyiban legalábbis, hogy tipli mindig van benne.

Első a rágás. A személyes viszony megalkotása köztem és a karakter között ezzel indul. A vázlat nem elég. Abban ötletcsíra van, de még bottal piszkálom, nem sarkall arra, történeten át lélegeztessem. Az ötletcsírából aztán egyfajta Rubik-kocka lesz, azzal a nagy különbséggel, hogy nemcsak kombinálom azt, amim van, de rakok hozzá és el is veszek a rágás folyamata alatt. Ez a látszólag sehová nem vezető kérődzés aztán egy ponton túl feszültséggel ölt el. A jófélével, hogy na, ezt most ár meg akarom írni. Összeállt a háttérben futtatott egész.  Magyarán elérte azt a küszöbértéket, amikor már elrendezem a jegyzeteimet, magam elé rántom a notebookom, és hadd szóljon. (Mármint a szitkozódás, mennyiszer ütök félre.)

Apropó háttérben futó folyamatok. Én ezt mostanában neveztem el happoló módnak. A kifejezést a Rukkola használói biztos ismerik. Nálam új értelmet nyert. Ha épp írok, átmegyek ebbe a happoló módba és minden esemény, ami velem történik, az aktuálisan írt, és/vagy háttérben tervezett újabb sztorik - és a benne szereplők - anyaggyűjtésének esik áldozatául:

  • moziban vagyok és filmet nézek? Egy jelenet/helyszín/szituáció kapcsán máris bevillan, ez akár X karakteremmel is történhetne, az ő sztorijában is felhasználgatnám
  • olvasok valamit? A helyzet változatlan. Lett légyen szó pszichológiai, szociográfiai tanulmányról, vagy csak egy ártatlan, totálisan zsánerbe/témába nem vágó könyvről, regényről, megtalálom az utat, hogy bányásszak belőle és a kicsipdesett rögöket felhasználjam aktuális főszereplőm
  • járok valahol, és látok valamit a kirakatban/olvasom a Metróban, ami megragadja a figyelmem. 80% az esély arra, az valamely szereplőmön csattan
  • lefekvés előtti "mi lenne ha" agyalások, amikbe szépen bele szoktam aludni
Road to Avonlea my characters | theartofanimation


Pillanatnyi hangulatomtól függ, mely napokban/hetekben épp kit részesítek kitüntetett figyelemben a jelenleg futó írásomból: a hősömet? Valamely hős életében fontos mellékszereplőt? A hős ellenlábasát? A fantáziálástól egyik sem menekülhet. És ha egyszer beindul a homlokmozi, túllépek a sztori keretein. Olyan helyzetben is elképzelem őket, hogyan is viselkednének, amit sose írok bele az adott történetbe. Szórakozásként fogom fel, és nem először fordult elő, hogy az ilyen öncélú kerülők során gazdagodik a karakter, színesedik a személyisége. Kedvet kapok, mit hozhatnék még ki belőle, mélysége lesz. Női Pygmalionként gyurmázom, csak nem mászom rá a szobromra. Viszont az simán megeshet, szabad karakterkombinálásba fogok, azaz olyanokat is összeboronálok a történetemből fejben, akik valószínűbb, hogy megalapozott okokból kinyírnák egymást. Különbejáratú romantika csak magamnak, csodás, és merjem azt mondani, nem vagyok néha vevő a nyálra.

Amúgy ez egyfajta kavarás magammal: minden szereplőm én vagyok. És az előítéleteim. Az egyik ebben, a másik abban én. Akad közöttük vágyfigura, mentesen a hibáimtól, de problémákkal terhelt is, ahol eltúlzom a meglévő defektjeimet. Amit viszont megfigyeltem, igazán, a saját fogalmaim szerint is menő (értsd: kiegyensúlyozott, magabiztos, asszertív, kiváló önismerettel bíró, ambiciózus, reagáló helyett kezdeményező hibákat csak egészséges és emberi mértékben tartalmazó stb.) karaktert nem tudok alkotni. Vagy ha mégis, akkor csak mint mellékszereplőt. Bosszant. Ahogy az is, hajlamos vagyok kímélni a karaktereimet. Nem szívesen vagy nem viszem bele olyan szituációba, ami már nekem, szerzőként is ellenérzéseket kelt, és elvenné a kedvem a folytatástól.

Ez a fajta intenzív érdeklődés a karaktereim iránt addig tart, amíg:
  1. véget nem ér a történet, és oda a napi szintű gondolati, heti szintű tényleges írással töltött kapcsolattartás
  2. a felszín alatt már a következő történet foglalkoztat és egyre több epizód, jegyzet annak jelentősebb szereplőivel foglalkozik (és itt kell résen lennem, össze ne csapjam az éppen folyó pötyögést, illetve el ne menjen a kedvem tőle)
  3. rám nem szólnak, sok lesz már Y-ból, leállhatnék, függetlenítsem magam tőle, kezd unalmassá válni, hogy legyen szó bármiről, a sztori beszivárog a valóságba

Megjegyzések