Szégyenfalam

Minden egyes alkalommal beszerveznek... | ClintCearley via Deviantart
Egy szerző két dologért mindent megtesz: hogy írjon, vagy ne írjon. Esetemben sincs ez másként.


Előre bocsátom

Egy jó tanács önmagamnak: ha alkotni akarok, és csak arra szeretnék koncentrálni:
a.) messziről kerüljem a wifis netet. Bármilyen csábító, bármennyire hasznos, ha egy kifejezés, sztori szempontjából lényeges éghajlati jellemző, dudva, állat, vagy korabeli tárgy pontos megnevezése a tét, a válasz legyen nem. NEM. Kurva nagy nem. A kábelesért már küzdeni kell, helyet változtatni, adott pozíciót elfoglalni, és ott még meghátrálhatok, de erre sem szabad mérget venni. [rövid távú előnyök]
B. masszív önkontroll kifejlesztése, így hiába virít ott a netjel, arcom meg se rezdül, gondolat el nem kalandoz, alkotok [hosszú távú előnyök]

Online csábítások

Gesichtbuch (az újrakezdő németes önbizalmával ajánlva!) über alles, a top ötben biztos reprezentálja magát. Nehogy ne jelentkezzek már be egy pár kattintásra – amiből görgetés kerekedik, és ha görgetek, akkor körbekémlelek, jött–e privát üzenetem (általában nem jön, ha meg mégis, nosza, guch mal), végigzongorázom az általam létrehozott, ismerősök csoportosítását szolgáló klikkeket. Mert az roppant inspiratív, ha mondjuk az Íróknál azt lesem, épp mit írnak, vagy épp mit csinálnak írás helyett/mellett/előtt/után. Viszont a legtöbb aktuálpolitikai, társadalomdinamikai és tudományos hírt tőlük seprem be, vagy az ő felvetéseik alapján indulok vadászatra. Vagy, hogy a különféle, FB oldallal rendelkező blogok, portálok feliratkozásai milyen frisset terítenek elém. És itt már sejthető, hogy merre folytatódik a csatangolásom…

Kiszabadulok a nyílt netre, sőt, néhanapján a web mélye is lehúz, ahol a Google se jár, és mindez azt a célt szolgálja, kielégítsem a kíváncsiságomat. Hol egy szó jelentése érdekel (erről pofás kis listát vezetek, így is bővül a szókincsem), hol egy érdekes téma vonz. És ha már a neten szórom az értékes figyelmem, akkor bármi megtörténhet. Bármi.

Például az, hogy bekacsintok Blogline–os RSS feliratozásaimat vezető fiókomhoz. Könyvjelzőként elmentettem, folyamatosan be vagyok jelentkezve, az egész egy kattintást kér tőlem. Itt pedig térdig gázolok: tehetséges illusztrátorok  legfrissebb LOTR funfic művei, ipar–, és képzőművészeti kavalkád, napi fuck my life, mert a kárörömfaktor még mindig nem veszi észre magát, hogy más megalázása, nyomora nem vicces, englishrussia, mert az exCCCP még mindig érdekes és tartogat meglepetést, SF magazinok  és alkotói blogok, ahol nagyobb karakterszámban fürdőzhetek mások szubjektív univerzumában. És ha blogok, akkor a feminista, önérvényesítő, aktuál társadalmi kritikát megfogalmazó site–okat értem alattuk. VS, digitális Metropol, abcúg, cink, 444, és beáll az agyhalál.

A csapongás még mindig nem ér véget, pupillám fáradhatatlanul szűkül és tágul. Van mire. Telibe kapja a pinterestet, ahol álmaim és képzeletem panoptikuma gyarapszik, és ahol rejtet albumokban ihletadó képek sorakoznak. Az ihletért kuncsorgás néha álca. Csak azért megyek, hogy lássam, az általam követett albumok fiadzottak–e ízlésemnek megfelelő újdonságot. És ha igen, megpinezem. Van ebben valami trágár. Megnyomom, és az enyém a birtoklás illúziója. A deviantart a másik olyan hely, ahol kiélhetem a vizuális alkotások iránti perverziómat. Itt több alkotás is az ihlet révén műveim fontos részévé vált. A dolog akkor durvult el, amikor rájöttem, a számomra kedves képek alkotóit listára vehetem, friss műveik felkerüléséről tudomást szerezhetek, és ha nagyon megtetszik egy alkotás, kedvencek közé vehetem. Harácsolok számolatlanul, és minden mindennel összefügg. Kedvenc alkotó kedvence eljuttat egy új albumcsokorba, ahol újabb kedvencekre bukkanhatok. Nincs vége, nincs vége, saját farkába harapó kígyó szorul az elmémre.

És azt említettem már, hogy amelyik oldalon nincs lehetőség RSS követésre, az emailes feliratkozáson át ostromol? A fail compilation–ok elsődleges lelőhelye, itt könnyű befizetni az elmeroggyanásra. A videó csak három vagy öt perc, az általa okozott kár eszmei értéke felbecsülhetetlen.

Molyolni is szoktam, és itt az olvasmányt vezető oldalra célzok, nem a szöszmötölésre. Ritkán vagyok naprakész minden olvasott könyv státuszának vezetésével, a már elolvasott könyvek véleményének megírásával. Perpillanat kettővel adós vagyok. De ki előtt? A véleményonanizálás világa beszippantott, hű követője lettem. Csatakosra áztatom a környezetem azzal, amit az agytekervényeim ingerület-átvitellel az ujjamig viszek, hogy a billentyűket ütögessem, és másokat is fertőzzek, fullasszak, hígítsak (vagy ha más nem, forgalmat generáljak).

Szoktatok online sorozatokat, filmeket nézni, hogy agyérgörcsöt kapjanak a filmforgalmazók és a pecsenyéjét sütögesse a szerzői jogvédelemre specializálódott hivatal/hatóság? Mert én igen. Az se rossz kedvtelés, felmérjem, mely kedvelt sorozatomhoz jött új rész felirattal vagy szinkronnal, illetve cam–talan állapotban (mert a camos az többnyire ótvaros).

Set me free! | Marko Djurdjevic via Deviantart
Offline viszonyok

A netszolgáltató karbantartást végez. Netmentes helyen gubbasztok. Megmenekültem.

Kis naiv.

Testi funkcióim összeesküdnek ellenem. Hol éhes vagyok és a hűtőt, konyhát túrom, hol ürítési inger vesz rá, hagyjam el alkotásra szánt erődöm és kimerészkedjek a mellékhelyiség kietlen vidékére.

Lábam zsibbad, hátam viszket, sehogy sem jó. Nincs az a póz, ami hosszú távon kielégíthetetlen.

Szociális ingerekre áhítozom, a lakásban bolyongok, kibambulok az ablakon; nyöszörgök, figyeljenek oda rám, vagy csak szimplán megbököm azt, aki kartávolságon belül tartózkodik. A nyűglődési értékem az egekbe szökik, és az ölemben/asztallapon kitárt notebook képernyője hasztalan világít.

*
*
*

Aztán amikor elhatározom magam, nem írok, hagyni kell ezt így a fenébe, alattomban padlóba döngöl az ihlet és ott ragadok. Akkor nem kacsintok félre egyetlen netes oldalra sem, akkor érzéketlenné válok a felugráló mail ablakokra, és fogyok helyből két kilót, mert elfelejtek enni, és smirglisre szárad a nyelvem, mert az ivás is kimaradt. Húgyhólyagom eléri teljesítőképessége határait, és csodálkozom azon, már csak görnyedve tudom elvonszolni magam a klotyóra.


Olyan ez, mint egy jóféle urban legend: mindenki tud egyet, mindenki hallotta valakiét. Te merre csatangolsz, amikor felharsan az írhatnék kürtje és vonakodva vonulsz be seregébe?

Megjegyzések