Sorok mögött: sex is in the air?

Itt egy csaj, akit momentán ez nem érint
Ha azt hiszed, most zaftos, testnedvekben tocsogó 18+–os sorok következnek, akkor van egy rossz hírem: ha történik is ilyen, akkor az nem fog felnőtt tartalomnak minősülni, és nem kedvcsináló hangulatfestő elemként dobom (fröccsentem) be.


Első kérdésem – hangos töprengésem, messziről indítok, ó, je – rögtön az: ez miért olyan érdekes? Mármint a szereplő neme, a többi szereplőé, és hogy ezek között nemiségen alapuló interakciók jöhetnek létre? Irtó gyorsan klisébanzáj kerekedik abból, ha nemet adok egy szereplőnek. Mert akár nő, akár férfi a szerző áldozata, akkor beindul az elvárásgyár: használja a nemét, éljen vele. És érdeklődjön a másik, vagy ha toleranciára kondicionálni igyekezett korunkat nézem, akkor azonos nemű fajtársai iránt (sci–fi esetén a fajtárs sem alapelvárás, sőt különleges nemi klaszterek előnyt élveznek, mert keveredni, hű de izgis).
Kérdezem, hogy miért jó ez, pedig én is csinálom. Olvasok egy jó sztorit, egy húron pendül két karakter, és máris kalkulálok. Na, lesz közöttük valami? Ha igen, miért? És ha nem, mi okból nem? Mintha ez kardinális kérdés volna, és e nélkül nem lehetne értelmes, izgalmas, maradandó történetet alkotni. Vagy, uram bocsá’, emberit. Mert ahol már nem egy, hanem két fő van, ott történnie kell valaminek.
Kell, érted?

De nem ám. | metalinjection
Nem, nem kell. Véletlenül sem. Ha beindul nálam az agyalás, az többnyire megszokás, sémákon alapuló berögzülés. Nincs benne semmi kreatív, vagy természetesen megejtő. Ez részemről annyit tesz, lusta vagyok megerőltetni magam, hogy másképp is neki lehet indulni egy történet belemerülésének és a karakterek közötti kapcsolatok feltérképezésének.
Kivéve, ha egy romantikus, női célcsoportot megcélzó könyvről van szó, mert akkor ott a történet töltelék, és az ellentétes nemű (figyeled a heteronormativitást?) felek közötti játszmán a fókusz.
Hagyjuk a kémiát, a gyomorban döglődő cuki(?) lepkéket, a „nekünk találkoznunk kellett” közhelymémet, a titokzatosság vonzó voltát, az elsőre fújtak egymásra, de aztán egymásba bolondultak baromságot. Megindokolni sem szükséges aszexuális beállítottsággal, eugenikai árjaszerű veled nem keveredem elvrendszerrel, nem kompatibilis nemi szervekkel, eltérő szaporodási ciklussal, össze nem illő ivarral, Dragon age/Mass effect techno bio dokitrükkökkel.
Még ha az eltérő idegrendszerrel hozakodnának elő, és hogy emiatt nem látnak a felek egymásban potenciális mating felet, az még izgalmas is lenne, de nem, nem…
A legtöbbször végtelenül fárasztónak tartom az összeboronálós epizódokat. Főleg, ha a történet anélkül is működne.
Komolyan mondom, ha már férfi–nő interakció, akkor egy remek baráti kapcsolat kialakulásának bemutatását álló tapssal fogadnám. Mindezt erotika és szexmentesen, mert az nálam már nem barátság. Hangsúlyozom, nálam, és itt jönnek az egyéni preferenciák, értékrendek.
Időnként megvezetve érzem magam. Figyelj, olvasó, jön a rész, amit tuti ki nem hagynál, ez kell, társas lények vagyunk, szexuális lények vagyunk, hajt az ösztön, ne rázd a fejed, téged is, szóval toljuk együtt szépen. Kapcsolódási pont, segít beleélned magad a szereplők helyébe, érted. Veled is volt ilyen, vagy ehhez hasonló, jó kis fogódzó lesz.
Ha meg nem, az se baj, nyilván a kisebbséghez tartozóként nem dőlnek miattam kardjukba a kiadók, hogy nálam nem működött a forgatókönyv.
Szómának is elmegy, helyrebiccent pár köbcenti. | realitypod
Ám. És most elkottyintok valami privátot. Kettőt is.
Jöjjön az A. Vannak ám olyan párkapcsolatot, nemiséget bemutató regények, ahol a történet ezzel együtt él, és olyan helyzetet teremt, aminek én sosem voltam részese, és csak így szerzek tapasztalatot.
Mi lett volna ha pótlék. Szextápszer. Még akkor is, ha egy árva koitusz nem történt a lapokon. Hogy az olyanokból milyen fincsi szex tud kerekedni! Képzeletem megáll.
És most a B kottyintás. Érzelmes viszonyról nehezebben írok. Olyan igazi, bensőséges kapcsolódásokról. Nem találok rajta kapaszkodót. Akkor inkább dőljön a testiség, a vizualitás, leköt a látvány, a cselekmény, lelki szemem előtt megy a kínban izzadó testek tekergése, nem mélyedek el elmében, szívben, rezdülésben.
Vagy csak nem merek. Mert rájönnék, porzik a lelkem, nincs ott semmi, csak üres sivatag, meg kérdés kövek, amit aztán hiába öntöznek mindenféle nedvekkel, abból nem hajt ki semmi, csak oxitocin…
Lehetne még ragozni. | wgs160

Mostanában érzékeny lettem az egyenlőtlen kapcsolatokat, viszonyokat bemutató, játszmákkal telezsúfolt, egymást bántó, fájdalmat okozó jelenetekre. Konkrétan taszítanak. Nem lesz romantikus, sem elfogadható a szememben, főleg nem one true love. Ezt az egész nagy ő dolgot is meg kéne kapargatni, elég nagy a rohadás az eszme alatt. Szép, szép, de lányvakításnak tűnik.
Fejben sokat elmélkedek női, férfi szerepekről, hogy az esetek mekkora arányában veszem észre másokban az embert a neme figyelmen kívül hagyásával, és hogy mekkora mértékben vagyok elfogult nemek, helyzetek iránt. Le tudom, le akarom-e vetni ezeket, illetve mihez kezdek a róluk való tudásommal.
Szeretném azt hinni, hogy belső, intim világom nem csorog rá a lapokra. Nos, ebben az eseten van egy rossz hírem magamnak: pedig odamaszatol az. Az írás önfeltáró tevékenység. Ezt sem kíméli. Ott van minden, előítéletek, árnyékok formájában. És a biztonsági övekben is, amiket néha csak azért teszek bele egy műbe, hogy basszus értsék már, mert különben olyan elvont lesz…
Hadd legyen!
Az lesz. Az olvasó nem hülye, én meg fele olyan különleges sem vagyok, mint képzelem.
Ugye?


Mások a témában



Megjegyzések