Sorok mögött: családban marad

Valamelyik mozgólépcsőn zsibbadva láttam egy könyvhirdetést. Valami olyat ragadott ki, hogy a család akkor is veled megy, ha máshova mész, vagy valami ilyesmi. Meg hogy az az otthonod akkor is, ha távol vagy. Ezzel a második megállapítással nem minden esetben értek egyet, mert volt olyan osztálytársam, aki másnál érezte magát otthon, „otthon” meg kifejezetten rosszul, de nem ez a lényeg. Hanem a háttéradás. Vagy annak hiánya. Mert a család, a kezdeti időszak meghatározó pólus.

Mindenki mosolyog, 3 utód teljesítve: na, nálam ilyen tuti nincs.


Rögtön tudtam, hogy lesz mit írnom a család szerepéről. Megjelent műveimben van egy mintázat, ami rendszeresen, és hasonló formában, de felbukkan. És azt nem biztos, higy érdemes kitenni a kirakatba.

A család, ami van, de olyan, mintha nem lenne

Komolyan. Lamast örökségében – összecsapott dióhéj tartalom – adott egy csaj, aki hatalmas kalamajkába keveredik, még világot váltani is kényszerül, és míg odaát van, végig haza akar jutni. Khm, haza. De mit tudunk meg erről a hazáról? Miért akar ő annyira hazakaparni? Mert olyan meghitt családi élet várja? Hiszen ezt be sem mutattam. Az anyját talán egy rövid villanásnyi időre, meg az életét, amiben jelentősebb barátok nem voltak felvonultatva, sem párkapcsolat, amiért vérzik a szíve, de még csak egy izgalmas munka, vagy jövőbeli perspektíva sem, ami miatt hihetőnek tűnne a hazamehetnékje. Ha kívülre helyezkedem – és ez könnyű, 2009-es írásról van szó, érzeleg totál leváltam róla -, akkor arra jutok, hogy kidolgozatlanok a gyökerek. Illemből vágyik haza, mert hát ezt kell tenni, nem? Közben az élete egy másik helyen pörög fel, ott lel értelmet, még társat is, szóval minek is kéne annyira visszavágyni egy célok nélküli, kötődések nélküli emberi világba? Csak mert ezt várják el? Kik? Konkrétan senki. És azon sem lamentál a csaj sokat, jaj, mi lesz a szüleivel, ha ő marad… Tojik rájuk. Nem gyötrődik, kész. A család, ami technikailag van, de amúgy nincs.

Vagy ott van a méhen kívüli terhesség koncepciója az egyik fajnál. Szó szerint, mivelhogy az anya testén kívül zajlik. Aha, nehogy legyen fizikai kötődés. Mert míg az embereknél a 9 hónap mindent bevet, hogy az anya ne csak testileg, de a hormonok, és a fizikai közelség – ember az emberben!!! -révén lelkileg is felkészüljön a gyerekre, azért egy testen kívüli gubóban fejlődő gyerekhez való kötődés durván más (ha van kötődés egyáltalán). Embertelen. Más idegrendszert, és lelkületet kíván, más fajt és felfogást eredményez.  Eredményez is, de mégsem hangsúlyoztam eléggé, hogy is van ez… Pedig vétek skiccként hagyni az ilyesmit. Hiányérzet marad a kidolgozatlanság miatt.

Kötet félre. Kívánságod parancsom. A család itt is olyasmi, amit a főszereplő maga mögött hagy. Lelki fájdalom nélkül. Kicsit zsennyeg. Meddig? Hány jelenet, hány sztoribeli percig? Elhanyagolható. És amikor hazát vált, akkor sem ír haza, nem telefonál, nem törekszik rá, és nem tudni miért. Nincs alátámasztva semmilyen elemmel a gyökértelenség. Szimplán csak a tudata peremén ott a tény, oké, vannak szüleim, és kész. No kötelesség, no érzelmi viszonzás.
No érzelem. Great.

És sorra végigpörgetem a fejemben azokat az írásokat, amiket nem szánok kiadásra, de megvannak. A sok idézőjeles család kompánia! Vannak, de mintha nem is lennének. Nem hatnak am karaktere, az sem rájuk. Katasztrófa.
Ez volna a család? Kötelékek meg láncok?
Ezzel szemben a 2012-es Sea of Wordsre beküldött novellámat szétrepesztik a rokonok között feszülő viszonyok. Az adja a történet gerincét, szívét, velejét, mindent. És a tragédiáját is. Nicns fantasztikus elem, nincs meghökkentő történés, csak a mindennapok lágyan rajzolt, kegyetlen árnyalata. És többet ír, mint bármilyen csodás eseménnyel teletömött sf irományom.

Van család az Ad Astránál megjelent Hozzáférés megtagadva novellámban is. Adott egy apa, akinek a lányáért semmi sem elég drága. Se a törvény, se az etika, semmi. Mégsem ez adja meg később a sztori dinamikáját, de van benne család, van benne valami rokoni foszlány. Bíztató, de még mindig nem az igazi ebben a vetületben.

És az elmúlt évek leforgása alatt írtam két középföldi fanfic regényt. Tobzódik benne a család, lévén olyan kultúrában játszódik (sóhaj kifúj, nem tünde, nem gondori shit, főleg nem joviális hobbit saga), ahol a családtagokkal ápolt viszony elemien számít, onnét ered minden és oda is kunkorodik vissza, már csak a társadalmi berendezkedés miatt is. Jó edzés volt, de még érzem, lehetne kihozni belőle.

Eddig még sosem írtam harmonikus családról. Összedolgozó, támogató testvérekről, unokatestvérekről. Ahol a rokonok többek kellékeknél, kötelező „mer’ minden hős gyün valahonnét” elemnél. Kihívás elfogadva. Lássuk meg, mi lesz belőle.

Mások erről

Megjegyzések