Borostyánföldön


Ahhoz, hogy eljussak befelé, néha kifelé kell haladni. Furán hangzik, de működik. A környezetváltozás és a megszokott tevékenységek elhagyása/szüneteltetése ideális körülményeket teremthet ahhoz, a puszta pihenésen túl számomra fontos következtetésekre jussak.
Választhattam volna jól marketingelt merengő utakat - Szent Jakab út Spanyolországban, Kailásza hegy Tibetben, mekkai Kába kő Szaúd Arábiában -, ám én vallástól elvonatkoztatott, zarándokmentes helyre vágytam. És az eredmény? Borostyánföld!




Az ötlet

Sosem utaztam még külföldre egyedül. Hm, ez nem igaz. Utaztam, mégpedig Barcelonába és Koppenhágába. Egyik helyen 4 napos irodalmi rendezvényen vettem részt, másik helyen régi jó ismerőst kerestem fel, szóval egyik esetben sem voltam magamra hagyva, önállóságra szorítva. Feltámadt benne a vágy, hogy egyszer rajtam múljon külföldön minden - se szervezett út, se csoport, se ismerős,akinél meghúzom magam -, és ez egy egyénileg szervezett külföldi útban öltött testet.
Sokig Finnország körül forogtam. Még a gimi alatt jártam ott az énekkarral és szerelem volt első látásra. A tajga, a kövek, a tavak...! A lazac, a fekete kenyér, a zabkása, az üres tea...! Ezt érezni kell, nem dumálni róla. Csakhogy rájöttem, drága Suomi... drága. Mármint az én anyagi helyzetemhez mérve. Bámultam magam elé egy csöppet, még úgy is, hogy airbnb oldalakat is böngésztem, ám a Koli Nemzeti Park környékén gyéren állt rendelkezésemre ez a szolgáltatás. Ne kérdezzétek, miért ragaszkodtam ennyire ahhoz a régióhoz, valami bekattant nálam és nem kattant ki.
Aztán végiggondoltam: mihez ragaszkodom? A néphez, vagy a környezethez? Ha a környezethez, hol van hasonló? Így terelődött figyelmem a Baltikum felé. És mivel Lettországba volt közvetlen repülőjárat, hamar eldőlt, hol fogok kikötni.
Röviden, kihívást kerestem, egyedüllétet, szép környezetben, ahol betegre merenghetem és kirándulhatom magamat.

Előkészületek

Egy évvel előtte hozzáláttam. Nemszokásom ilyen korán tervezni, most viszont így alakult. Felkutattam az összes nemzeti parkot az országban, és hosszas latolgatás után a Kemeri Nemzeti Parkra tettem a voksom, szállásom székhelyéül pedig Jurmalát választottam. Riga központjából fél óra vonattal, a reptérről kocsival még annyi sem. És a kutakodás közben ráeszméltem, Lettország egyik legfelkapottabb fürdőhelyéről van szó - nyáron. A szállásokat  itt egy évvel előtte érdemes lefoglalni, hiába, hogy szeptember már utószezon. Mellesleg a nyár sosem volt érkezési időszak opció: a láp ősszel a legszebb. A repjegyre is lecsaptam, ám jó tudni, ha valaki ilyen korán intéz ilyesmit, számítson rá, a társaság változtathat időközben a menetrenden. Én is belefutottam ebbe, szerencsére a szállásomat gond nélkül módosíthattam emiatt. Így lett, hogy az eredeti szeptember 13-20-ból szeptember 14-21 lett.

Ha megnézed, rájössz, mi vonzott ide

Nulladik nap

A reptéri transzfer jó dolog, időt spóroltam vele, pedig volt érvényes Budapest Bérletem. Utoljára jól kineteztem magam a reptéri free (ára a reklámbámulás...) wifi révén, aztán hagytam, hogy bekebelezzen az AirBaltic Q400 NextGen gépe.
Felszállással minden oké volt, leszállásnál egy dolgot nem vettem figyelembe: be volt dugulva az egyik orrom. Sebaj, a légnyomásváltozás tett róla, hogy komolyan vegyem. Aki volt már repülőúton náthás, allergiás, az sejtheti, mi következett: feszülő dobhártyás fülfájás. Csillagokat láttam, dobhártyaszakadást, halláscsökkenés miatti leszázalékolást vizionált hipochonder részem, és hiába tátogtam, ásítottam, rágtam, mint halottnak a csók. Totál bedugult a jobb fülem, aznapra elintéztem magam. Leszálláskor a stewardess mondta meg a tuti tippet: orrspré, felszállás előtt egy órával. Mivel alig hallottam nemcsak magam, de mást is, nem vállalkoztam arra, hogy tömegközlekedjek és sofőrökkel jól-rosszul megértessem, hová kérem a jegyet, taxiba vágtam magam. A veterán róka a motyogást is azonosította.
És itt a horror véget ért, mert megérkeztem a Dzintars Hotelben (reklám helye?), ami már a nevében (lettül a dzintars annyit tesz, borostyán [mármint a megkövesedett gyanta, nem a növény]) elárulta, jó helyen járok. Lecuccoltam, és nyakamba vettem a várost. Vagy városfüzért, mert Jurmala az alábbi településrészekből tevődik össze: Kauguri, Sloka, Asari, Melluži, Pumpuri, Jaundubulti, Dubulti, Majori, Dzintari, Bulduri, Lielupe. Első dolgom volt kimenni a partra, hogy szemügyre vegyem a Balti-tengert, és a lemenő nap vörös fényében megismerkedjem a tenger által partra mosott halott medúzák testével (kegyeleti okokból erről fotót nem teszek közzé, meg az is lehet, valaki épp most eszik). A napot egy olyan étteremben zártam, ahol a helynek saját macskája van.


A madarak hangos rikoltással adták beleegyezésüket a fotóhoz.
Ragakāpa, Majori, Dzintari

Esik, fú? Semmi sem tántoríthatott el az aznapi menéstől, és a fülem is kidugult reggelre. Polárpulcsi fel, héjkabát fel, farmer fel, nem vízálló nem terep bokacsizma (?!) fel, és go. A neten feltúrtam már , hol lelem a helyi járatú buszok megállóját, és követve a helyiek példáját, a számomra megfelelő járatot a megadott időben leintettem. Máskülönben nem áll meg... Meg sem álltam Buļļuciemsig, ahol bejártam a helyi szabadtéri múzeumot két iskoláscsoport kerülgetésével, és nyakamba vettem Ragakāpát. Nem egészséges mennyiségű fenyveses képet lőttel el - és ez a további napok ismeretében csak a kezdet volt -, és lassan átázó lábbelim állapota sem törte le a kedvem. Beszívtam a fenyves illatát, élveztem a tájat, a fel-felbukkanó gombászókat, állattemetőket, és úgy alakult, én is hagytam itt valamit örökül. Miután kellően átfázott a lábam, betértem egy Foursquaren magasztalt étterembe, ahol az ár kissé borsos volt, annyira, hogy a fogtömésemet is bevasalta rajtam. Nem a hely tehetett róla, kétesélyes volt, kibír egy hetet a másodszorra tömött fogam vagy sem. Barna kenyér:kompozit tömés 1:0. Mielőtt újra buszra szálltam volna, számtalan rom/csilivilire újított nyaraló/villa mellett sétáltam, ami vélhetően vagyonos lett vagy orosz tulajdonosokkal bírtak. Mellesleg aki oroszul tud, az itt bárhol megérteti magát, az országban jelentős orosz többség kisebbség él. Adóztam az építészeti remekeknek is, és aki a fényképalbumban fellelhető, Jurmala teknős alakú szobrának nevét elsőre kimondja, megkapja masnival átkötött elismerésemet.
Felfedeztem, hogy a hely tele van macskákkal, akik kedvesek, odamennek ha hívod őket és kedvedre simogathatod őket, nem lepukkantak. Üdítő újdonság, mert Gödöllőn bezzeg mind morc.


Kemeri, dagadóláp, Sloka-tó

A szebb és népesebb napokat látott, hajdan kénes fürdőiről híres Kemeri volt a kiindulópontja a környék egyik legnagyobb dagadólápjának eléréséhez. Táblák jelezték, mikor merre haladjak, a megszokott fafelfestések helyett. Gyönyörű dagadólápra jutottam, ahol 2014-ben felújított deszkaút segített felfedezni a víztükrökkel szabdalt környéket. Vonzom az iskolás csoportokat, az út felénél felfüleltem egyre és akkor a távozás dagadólápjára léptem. Persze csak átvitt értelemben, akart a fene belefulladni a lápba, még úgy is, hogy az utasbiztosítás 4 és a bankkártyámhoz tartozó 1 milliós temetési juss bőven fedezte volna testem kiásásának, hazafuvarozásának és végső nyugalomra helyezésének költségét. Vagy nem, lehet, ez macerásabb, szóval az életet választottam. Kemeri maga kongott az ürességtől. Oké, volt egy szép parkja, szebb napokat látott emlékművei, irtózatosan büdös kénes forrása,  felújítás alatt álló tengerjáró hajó méretű hófehér szanatóriumhotelje, de sehol egy kávézó, cukrászda, étterem. Elvétve helyieket, kirándulókat, és a közeli otthonból származó, tolókocsis időst láttam. Ahhoz képest, hogy ez a vidék a rekreációs központjairól híres, Kemerit az elmúlás szele lengte be.
Lassan én is lerokkantam, vízhólyagokat szereztem, melyet kénes forrással kezeltem. Remélem senki sem fotózott le, ahogy fél lábon egyensúlyozva a műemlék jelegű szobrocskával ékített forrás alá toltam megviselt lábfejem.
A nap végén finom étellel jutalmaztam meg azt a hajmeresztő produkciómat is, hogy a figyelmeztetés ellenére végigmentem egy ramaty állapotban lévő fadeszkás tanösvényszakaszon is, ahol hol azért remegtem, el ne vágódjak a fadeszkát csúszós fekete rétegként bevonó penészen, vagy le ne szakadjon alattam az egész kóceráj. Oda a mentő se jött volna be értem a dzsumbujba.
Megemlítendő, hogy kirándulás közben rengeteg ötletem támadt azokhoz a történetekhez, aminek megírást mostanában tervezem elkezdeni, úgyhogy pihenők alkalmával szorgosan jegyzeteltem. Kezdem érteni, amikor írók hónapokra elvonulnak alkotni alkotói házakba.


Riga

Ha csütörtök, akkor vonatozás! A helyi vonatközlekedést az általam használt szakaszon pontosnak és tisztának találtam. Bim-bam, bemondta az automata hol álltunk meg, mi jön, és valami ajcera, gondolom vigyázat az ajtók záródnak. Ahogy leszálltam a központi pályaudvaron, becéloztam a városi piacot. Látni akartam a halpiacot. Ehhez három nagy vásárcsarnokon át vezetett az út, amikben - és azokon kívül - mindent lehetett kapni a harisnyától, papucstól kezdve a hentesárárun, zöldségen, helyi sárgadinnyén, lett almán, különféle áfonyán, homoktövisen át a péksüteményekig, furcsa tejtermékekig. Utóbbiból szereztem is egyet, egyszer élünk alapon.
És a halak. Itt a lazac baromi olcsó, amikor tehettem ezt ettem. Meg laposhalat. Meg halat, aminek nem tudtam a nevét, de szimpatikusnak tűnt. Miután elegendő ideig tátottam a szám a tokokon, kecsege meg vizaforma, angolna halakon, fejembe vettem, hogy az óváros előtt átmegyek a túlpartra. Ez a misszióm két órás kitérőt jelentet, ráadásul a negyedet, ahol állítólag szép faházak állnak, csak akkor leltem meg, amikor már visszamentem az óvárosi oldalra... Ott mosolyogtak rám a keresett házak a túlpartról. Eltájoltam magam. Sebaj, régi épületek vártak ám, és a Lido étterem, ahol emberi áron az alábbi menüt toltam be:

Nyami! A sör is hozzám tartozott, ahogy a homoktövises túrós pite is.
Amikorra elfáradtam a szép meleg, napos időben, lehuppantam egy parkban és áfonyalevet ittam a dobozból. Kihasználtam, hogy itt volt nagy élelmiszerbolt, mert Jurmalában csak kis shopok, előrecsomagolt szendvicsekkel, márpedig kirándulásra kell némi ellátmány. Hazafelé az aluljáróban utcai zenészek nyomták, de olyan jól, hogy az megért pár centet.


Ragaciems,  Lapmežciems, Bigauņciems

A reggel esősen indult. Nem aggódtam, volt ilyen máskor is, ott a kabátom, lepergeti a vizet. De nem a felhőszakadást, ami a távolsági buszmegállóhoz felé menet kapott el Dubultiban. Nyúlnék hátra a kapucnimért: a levegőt markoltam. Aha, tegnap a fővárosban lezipzáraztam és nem tettem vissza. Esernyő semmi. Kényszeredetten felnevettem: akkor ma bőrig ázunk, vissza nem megyek a szállásra. Ám hatalmas mákom volt. Mire lebeszéltem a távolsági busz sofőrjével angolul, hogy egy közbülső kis megállóban tegyen le, addigra elállt az eső, és kiderült az ég! Nagy volt a szél, de mit bántam én! Várt Ragaciems világítótornya, a halászok kunyhói, a Kanieris tó, a Kupskalna dabas parks. Ma is próbára tettem a lábamat, de haladtam serényen, meg-megállva. A parton legalább egy órát hevertem hanyatt fekve a homokban, és nem agyaltam semmin sem. Csak voltam, néztem  atengeri madarakat, egy halászt, és ahogy hullámzik a tenger.


Kemeri 2, Zaļā kāpa (Zöld Dűne)

Még mielőtt Lettországba jöttem, kacérkodtam a gondolattal, hogy csapok egy bicajos napot. Így is lett, arra viszont nem számítottam, hogy egy egysebességes, egy keréken fékes, kontrás városi bringával fogom ezt teljesíteni. A kalandok már a biciklitároló kampókkal kezdődött a vonaton, mivel Kemeribe a 28 km-t így rövidítettem le. Sose utaztam még így bicajjal, rutin az nem volt akasztásban. Sebaj, káromkodni azt tudtam, és általában a k*rva szó elhangzásakor jelent meg egy veterán bicajos, aki helyből fel tudta rakni a járgányomat. Megérkezve viszont mindent ment simán. Hamar kitapasztaltam, urbanista bicajom nem szereti keskeny gumijával a homokos talajt, azon tolni kell, továbbá a kaviccsal felszórt autóutat sem preferálja. Nem baj, tekertem serényen, megúsztam defekt és baj nélkül. Lettország ezen része nem a dombokról híres, hogy hiányoljam a váltót.
Önmagam szívatni viszont tudni kell: cipeltem ám feleslegesen tízeniksz méter magasba falépcsőn feleslegesen a bicajt, hogy aztán ugyanazon az úton vissza le, mert a Zöld Dűne másik oldalán nem vezet út. A Kanieris tó egy másik madármegfigyelős kilátójánál spontán tömeg alakult ki valami helyi biciklitúra résztvevői miatt, így a csendes idillből zsibvásár lett. Visszaérve Jurmalába, mielőtt leadtam a bicajt, tekertem vele egyet a tengerparton. A nordic walkingozó, kocogó, sétáló tömegbe éppen beleillettem.


Csendes levezetés

Utolsó előtti napomat a passzív pihenésnek szenteltem. Maradtam Jurmalában, egy könyvvel kimentem a partra, kiültem a napra és olvastam. Elnéztem, ahogy fémdetektorral járta egy pasas a partot, vagy hogy mások megmártóznak a kevés fokos vízben. Kisgyerekek pucéran 17 fokban a szabad levegőn? Simán. Nagyon kellemes napom volt, fejben áttekintettem az eltelt hetet. Megnéztem a helyi kikötőt,de a Lielupe folyó felfedezését jelentő egy órás program a vízen nem jött össze, mert nem volt minimum 10 fő utas. helyette ellátogattam az Inner Light nevű alkotóház kiállítására, ahol hagyományosan megfestett képeknek UV fényben látható festékkel adták meg a második, rejtett értelmét. Mindeközben nagyon meditatív zenét játszottak le.
Jót ettem vacsorára, és nagyon nehéz szívvel mentem vissza a szállásomra bepakolni, felkészülni a másnapi távozásra.

Titokzatos lett desszert. Nem joghurt.


Utolsó nap, hazaút


A reptérre ezúttal tömegközlekedéssel jutottam el. Kis vonat, kis minibusz. Egyébként aki itt nagy csomaggal utazik vonaton, és nem rakja fel a csomagtárolóba, vagy be az ülés alá, és nem lehet tőle másnak leülnie, csomagdíjat rónak ki reflexből. Én bőrönd relokációval megúsztam a díjfizetést. A reptéren maradék euróimat elettem egy étteremben, orrsprével felszerelkezve alapoztam a repülőútra, és tudom előre, jövök én még a Baltikumba. Neringa litván hajfonatát közelebbről is megtekinteném...

Mindenkinek ajánlom, látogasson el kicsit északabbra is. Megéri.

Késő szürkületi fotóból ez a max, amit ki tudtam hozni a gépemből. A halászhajók nem bánják.
UI: eredetileg beillesztett diavetítést szerettem volna, de elfáradtam a kódbeillesztés közben...

Megjegyzések