Vigyázat, lopok!

Nincs határ! | razuri chan
Körülöttem senki és semmi nincs biztonságban. Bárkit és bármit felhasználhatok. Nem más ellen, hanem a magam céljaira. Ma te vagy ihletalapanyag, holnap már én: az írás nem kegyelmez.




Szokásod a végzeted

És nem viccelek. Komolyan. Mindegy, hogy SF vagy szépirodalmi műről van szó, akármiben felbukkanhatsz. No nem fizikai valódban - arról majd később -, hanem egy vagy több jellegzetes szokásodban.
Van egy kolléganőm, aki pl. kancsóból iszik. Ismeri a poharat, nem arról van szó, mégis a kancsót preferálja. Bármikor előfordulhat, hogy valamely művem egyik szereplőjénél felbukkan ez a szokás. Vagy egy jellegzetes járás, szóhasználat, esetleg olyan bögréje van aminek oldalára rajzolni lehet és napi szinten posztol róla épp mit firkált rá: mind veszélyben van. Beolvasztásra várnak, mert ott van bennük az a plusz, amiben meglátom a fantáziát.
harácsolás ez a javából, és még bele sem lendültem úgy igazán.

A történet mindenkié

Történt veled valami, és elmesélted nekem? Óvakodj. Ha elég érdekesnek találom - pl. autista kakast tartottál... - simán felhasználom. Anonim maradsz, sosem derül ki, tőled szivárgott ki. Nem veled történt, hanem hallottad valahol, vagy ismerősöddel esett meg? Ide vele, részeire szedem, kombinálom, vagy meghagyom úgy, ahogy volt: a történet éhes, bekebelezi. Elbírják a bitek, és elbírom én is.
Magamat sem kímélem. Bármivel kapcsolatba kerülök - pozitívan, vagy negatívan, édes mindegy - bármikor beépülhet alkotói felhőmbe. Csúf munkahelyi kilépés, vagy viccesen abszurd jelenet?Hihetetlen, mennyi minden méltó arra, beépítsem írott világomba. Mindegy, hogy nyugtalanít, felháborít vagy derűssé tesz, képzeletbeli mérlegre teszem, mi legyen a sorsa.
Mégis mire megy ki a játék? A velem történtek feldolgozására: megírom, és kicsit olyan, mintha érteném, mintha túl lennék rajta.
Aztán persze kiderül, most kezdődik a munka java.

Az ötlet a részletekben rejlik

Érdekes ruhadarabban, ékszerben, frizurában, jellegzetes gesztusban, szófordulatban, arcmimikában... Mert ez a 'fostos' élet már csak ilyen, kurta villanás átalakulhat reflektorrá, de csíphetek ki jelentősnek képzelt eseményből egy aprócska morzsát. hozott anyagból dolgozom, Frankensteinként fércelek össze személyes általános iskolai élménytöredéket mástól hallott munkahelyi konfliktussal, és kész a dráma. A végére szinte elhiszem, így esett, így is eshet. Ha jól csinálom, más is elhiszi, és belül ujjongok, megy ez!
Ószeresnek érzem magam, vagy vegyésznek, közben pedig játszom, egy olyan játékot, amin rajta is lehet veszteni.

Hol marad az etika?

Szeretek magamra olyan emberként gondolni, akinek fontos a morál. Már pedig, ha mások életéből merítek, az felvet pár aggályos kérdést: mi van, ha magára ismer? Maga magára, élményére? Most is volt pár példa, hogy ha az olvasná, akiből a villanás való, rögtön magára ismerne.
Nevet nem szeretek felhasználni - beleegyezés nélkül nem is lehetséges - és nem is szoktam. Kreálok mást, mégsem önéletrajzot írok.
De attól még lopok. Nem más ez, mit elcsenni más pillanatait, és kéretlenül felhasználni. Ildomos ez? Vagy az írói merítés elve mindent felülír? Esetleg a mérték a kulcsa mindennek? Hiszen mi másról szólhatna történetem, mint arról, ami hat rám, vagy amire hatok?
El is rugaszkodhatok, pusztán képzeletemre hagyatkozva,de az nem lesz olyan élő. Én tudni fogom, hogy nem az, mert sosem volt benne részem, de másnak sem, akikkel érintkezem.
Ahogy az olyan pillanatokról is, amit senki nem tulajdonítana nekem, de én vagyok mégis teljesen.
Óvatos pucérkodás az írás, mert egy dolog, hogy lemeztelenítem magam, de más pőrévé tételére nincs jogom. Intés ez magamnak a jövőre nézve, de ismerem magam annyira, hogy tudjam, sosem szűnök meg másokból dolgozni.


Megjegyzések