Sorok mögött: énből lettél, énné leszel

Egy csepp én mindig benne van | stevenfield via devantart
A téma bennem hever. Mindig. Akkor is, ha nem. Sőt, akkor igazán. Gyere, megmutatom, mennyire.




Meztelenül, mégsem cédán

Valahányszor leülök, hogy írjak, az egyfajta sztriptíznek fogható fel. Megmutatom, mi van odabent. Kiterítem, mindegy milyen a közeg, a zsáner. Szavakba öntött fantázia, valóságszagú rezzenések - én tudom, mi az, ami belőlem fakad, és mi az, amit hozzáképzeltem, másokból merítettem. Izgalmas titkolózás: engem olvasol, vagy másokból lopott jeleneteket? Esetleg a kettő egyvelegét?
Nagyon sokáig azt hittem, a szavak kiválóan alkalmasak rá, hogy elrejtsenek engem mások elől.
Ugyan, mit törődnek ezek azzal, amit leírok, hiszen ez fantasy, a lehető legtávolabb esik a valóságomtól! Az írás eszköz lett, hogy elvonuljak, külön életet éljek, és tovább rétegbe burkolózzam.
Ám minél több szó hagyott el, annál inkább kitárulkoztam. Megmutatva elrejtőzés lett, amit én személytelen, semleges képzetnek véltem, végig rólam mesélt. Rólam és a fantáziámról, mely részleteiben ugyanolyan, mint az ujjlenyomat: egyedi.
Alkotok, tehát vetkezem. Allegóriákban villantom ki magam, öntudatlanul.

Utazás a koponyám körül

És benne, mélyen. Minden alkotás alászállással kezdődik. Az ötlet is odabent mocorog, nem máshonnét koppintok. Magamat ismerem - úgy ahogy. Honnét merítenék, ha nem magamból?
Terápia kerekedhet belőle. Sőt, legtöbbször azzá válik. Írok most egy szépirodalmi regényt, és vannak benne jelenetek, melyek megírása nyomaszt. Nehezek, mert valamikor velem is megtörténtek: munkanélküliség, állásváltás, konfliktusok családtagokkal, másokkal.
Egy regénybeli jelenet három különböző valóban megtörtént esetből tevődhet össze, és működik, félelmetes pontossággal.
A jelenetekben ott rezeg a morálom. Szeretném azt hinni, hogy nem, de megtörténik. Írásaimban tetten érhetők a problémáim, feldolgozatlan, vagy az alatt álló történéseim. Pl. a gyerekvállalástól való elzárkózás még a Lamast örökségében is benne volt: egy faj, ami nem a testen belül hordja ki utódait. A Tehermentes aztán végképp fukarul bánt az elleplezéssel. Konyhapszichológusokat ítéletalkotásra késztethető mozzanat.
És kritikai érzékemet sem kell félteni: szeretek általánosan elfogadott dolgokat kicsavarni, illetve saját meggyőződésemet is pellengérre állítani. Innét jött a Halvérű Afrodité - a szerelem istennőjének herótja lesz a hozzá társított közhelyekből -, az XYZ a semlegesnemről, az Öröklányban az erkölcsös élet képmutatásáról, Elvetetni Jézust, és amikor egy kézrátételes gyógyítónak betelik a pohár és többé nem segít. Ilyenkor indulok ki csak magamból igazán. Hiedelmeim bennem élnek, és rengeteget mesélnek.

Beszédes némaság

És mi van azzal, amiről nem, vagy nem szívesen írok? Ilyen is van. YA könyvek szerelmi sokszöge, boldog békés szelíd családi harmónia, vámpírok, farkasemberek, kizárólag testiségen alapuló kapcsolatok éltetése. Mellékszereplővel megteszem, de a főszereplő a szent tehenem. Nem akarom olyanra megírni, ami nekem ellenszenves/unalmas, azon az áron sem, hogy mondjuk az olvasónak viszont lehet, bejönne. 
És ott van az, amiről nem tudok írni, mert hiány, mert sosem éltem meg, vagy nem úgy éltem meg, és érzem a határt, nem tudnám megírni. Még nem, már nem, így nem.
Jobb megmutatni mint elmesélni. Ha mesélek, abba beleszűrődhet a saját értékítéletem. Ezért nagyon óvatosan írok nem hetero szexualitásról, vallásról, faji kérdésekről. SF sztoriknál alacsonyabb a kerítés, de szépirodalminál, minél közelebb játszódik a történet korunkhoz, kerülöm.

Olvass még!

Megjegyzések