Dedikálás hete_nélkülem

virágnyelven
Három olyan esemény van egy évben, amikor megugorhat a könyvek eladása: karácsony, nemzetközi könyvfesztivál, ünnepi könyvhét, nem feltétlenül ebben a sorrendben. A karácsonyt leszámítva a másik két esemény egyben a dedikálások hete is. Igen nagy az egy négyzetméterre eső aláíró szerzők és olvasórajongók száma.



Lábujjhegyre állok

Hogy lássak valamit, a partvonalról. Tavalyhoz hasonlóan idén sem dedikáltam a könyvhéten. Nem volt ám ez mindig így.
2012-ben először látogattam el a Millenárison tartott XIX. Nemzetközi Könyvfesztiválra - anyuval, ahogy azt kell a vidéki nagylánynak, meg egy szerepjátékos ismerőssel, akivel valahogy nagyon kínosan alakult az első élő találkozó -, mert akkor hirdette ki a Kossuth Kiadó, mely pályázók műveit adja ki papír és/vagy e-könyv formájában. Erről hajdanán ITT cikkeztem is. A végeredmény EZ lett.
Szerettem volna, ha később dedikálást is tudunk szervezni, hiszen tart már ott az informatika, elektronikus könyvvel is meg lehessen oldani, de ez nem sikerült. A kiadó se ezt, se a könyvheti haknizást nem erőltette, az e-könyvek nem voltak annyira a szívügyük.
Ha az ekönyvesek megszervezték volna, kiviszik az e-irományokat könyves happeningre, de ez elmaradt. Van ez így, Izolde Johanssennel levontuk a tanulságot..
Egybefolynak az évek, látogatóként rémlik, mintha későbbiekben elvetődtem volna még hasonló nagyobb volumenű rendezvényekre, hogy frissen szerzett alkotó ismerőseimmel személyesen is megismerkedjem (eszegetés, iszogatás, csevegés a Trombitásban).
2014 hozta el első igazi könyvheti dedikálásos élményemet az Ad Astránál megjelenő Falak mögött a világ antológia. A szerzők be voltak osztva dedikálásra annak rendje és módja szerint, olvasók is akadtak, nagyon jó hangulatban telt az egész, és a körbejáró nagy alkoholfokú italnak köszönhetően be is csiccsentettem. Elég hangosan és vidoran sikerült később leadni a rendelésem a legközelebbi Mekinél, szegények. Az eseményről ITT, ITT és ITT írtam akkor.
Tavaly rövid időre felbukkantam a XXII. Nemzetközi Könyvfesztiválon, hiszen Craz és a Spiritart Kiadó közreműködésének köszönhetően kijött a Kalandok és kalandozók antológia, amibe banya tematikában fogant novellám is bekerült. Beugrásom annyiban kimerült, hogy felmarkoltam a példányaimat, és már hussantam is tova. Akik esetleg szerették volna, ha aláírom szerzőtársként a könyveiket, azoknak idejük sem volt észbe kapni. Ez már visszahúzódásom előszele volt.

100% nosztalgia, +5 kg

Múlnak a hónapok

Hihetetlen, milyen változások következnek be hónapok leforgása alatt. Az Ad Astra az első antológia sikerein felbuzdulva idén a harmadikat adta ki, és a Spiritart Kiadó is megjelentette a Kalandok és Kalandozók Második Könyvét. Egyik könyvben sem szerepel munkám.
Az okokért sem kell messzire menni. Kimaradtam a közösségi életből, emiatt nem hallottam a lehetőségekről, és mások sem hallottak rólam, érdemes lenne megkérdezni engem, számíthatnak-e rám. A begubózás eredménye. Nem bandáztam, pedig tehettem volna, de a lustaság és a kifogások ereje hatalmas. Még az SFmag Kéziratok éjszakájára se kukkantottam be. Másnak volt ott az ideje.
Ettől függetlenül kimehettem volna könyvhetekre, könyvfesztiválokra. Ha nem is veszek semmit, jó feltérképezni, mi új van, mit keressek legközelebb a könyvtárban, és életjeladásra is kiváló.

Irigy-e vagyok?

Ezt a kérdést akkor tettem fel magamnak, amikor jártam szombaton pár standnál, ahol ismerős kiadó, és/vagy emberek voltak. Kérdezték, mi van velem, azt nem tették hozzá, eltűntem, lehet, észre sem vették, csak azt, nevemet most nem jelzi semmilyen regény/novella. Közben ők nem tűntek el, nem álltak meg, lüktetnek és szocializálódnak. Többen napokon át sátraznak a standok nyújtotta nomád szigeten. Kae Westa második, Kozári Dorka harmadik könyvénél tart. On Sai tarol: hat könyv és egy mp3 és számolhatatlan előadás. Gaura Ágnes a nyolcadikat tapossa sorozatában, Bökös Borbála Szmirkó mellett 3. köteténél jár történelmi sorozatában, Pusztai Andreának egy álma vált valóra, amikor Bizánc királykék-arany borítóban a boltokba került. És a sok első könyves, akiknek munkáján lektor dolgozik, vagy akiket az Underground Kiadó felkarolt!
Rácsodálkozom: ennyi év eltelt? Hiszen tegnap még azon izgultak lelnek-e kiadót, ami gondjaiba veszi művüket és eljuttatja azt szélesebb olvasóközönségnek!
Látszani és látva lenni

Elámulok mások termékenységén. Magamra nézek és elpirulok. Mi lenne velem, ha a várakozás évei alatt nem építenék fel monumentális világokat, több sorozatra elegendő szereplőt és történést? Mihez kezdenék, ha csak egyszer is sikeres - érts jól fogyó - könyvet alkotnék, a kiadó várná újabb írásom, de az nincs, vagy félkész?
Kapkodás a selejt bölcsője, életem nem csak az írásról szól, hanem arról IS. Nyilván megoldanám, ha annyira fontosnak tartanám. De vajon mennyire telepedne rám a  publikálási nyomás?
Évente egy kötet az optimális, mid van ég, mutasd, az érdeklődést fenn kell tartani!
Mert hogy noszogatnak, azt biztosra veszem.
A nevet addig kell ütni, amíg meleg. Egyik siker farvizén lehet megalapozni a következőt. Sorozat esetén - különösen ha jó! - ujjong a nép. Aki túl sokáig hallgat, azt elfelejtik. És akit elfelejtenek, vagy nem lesz pénzben jól mérhető dobás, annak nem lesz rovat az üzleti tervben, szerkesztője hümmög, hátrasorol.
Nem lehet mindenki Harper Lee. A kiadók nem az egykönyves, ritka könyves szerzőkre áhítoznak. És ott bújik a köztudatban, hogy akinek egy könyvét kiadták, az biztos folyamatosan dolgozik a következőn. Gépén hegyekben állnak a kiadásra váró regények. Hiszen ő író, írnia kell! Minden kiadás újabb megerősítés!
Vajon magam vagyok szerényebb készletemmel, megírásra váró és nem készen álló ihleteimmel? [Nem, egyből tudok valakit, akinek első könyvére úgy várok, mint egy falat kenyérre, és még nem következett be ez a pillanat. Bízom benne, nem a szingularitásig kell várnom ;)  ]
Ütemek és szezonok: léteznek? Létezhetnek? Hagyják, hogy kiforrja magát, vagy torokköszörülve bár, de jelzik, tessék szépen termelni valamit, akár konkrét témára szabva? Ti, kik évente pirosló arccal, lelkesen fogadjátok olvasóitokat, mit mondanátok erre?

Vágynál ilyen figyelemre? | funnyjunk

Megjegyzések

  1. Hm, szerintem mindenkinek van egy belső órája, és van egy üteme. 25 évesen pontosan tudtam, hogy nincs itt az idő, sem lelkileg, sem írásügyileg és tényleg, az első könyvem 37 évesen jelent meg. Na, és?
    Ne a többiket nézd, nem maradsz le semmiről. Amikor élet van, élni kell, amikor írás jön, akkor írni. A látszólag csendes évek adnak egy hatalmas termékeny talajt. Nálam az látszik, hogy hat könyvem kijött, de az nem, hogy ebből 2,5 korábban kész volt, és az sem, hogy minden könyvem előtt 2-3 évet gondolkozok, álmodozom, és csak akkor ülök le írni, amikor összeállt a fejemben.
    A látszatokra ne adj :)

    Ami meg a "termelést" illeti, van olyan író, akit katalizál a határidő, mást meg nyomaszt. De egyik sem jobb vagy rosszabb, hanem csak más természet. Ezt a kiadók is tudják, és másként bánnak az írókkal. Nekem például kell az erős időbeli nyomás, különben soha nem adom le a kéziratot. A témába viszont nem szólnak bele, legföljebb néha kapok nagyon-nagyon finom célzást, javaslatot, de a kiadóvezető nagyon jó érzékkel hagyja, hadd vandálkodjak.

    Még egy gondolat a "pirosló arccal, lelkesen fogadott" olvasókról... Ezen kissé vigyorogtam. Miből gondolod, hogy mindenki szeret dedikálni? :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése