Sorok mögött - A Nagy Bumm

via paxus
Az, hogy írok, az nem valaminek a kezdete, inkább a következménye. Több dologé is, megpróbálom összeszedni. És hogy nehezítéssel is éljek, ezek az írást előserkentő hatások még ma is tartanak.



Az Első

Máig emlékszem első, nem kötelező olvasmányból fakadó könyvélményemre. A fiútól kaptam, akiért akkoriban plátóian rajongtam. Mark Twaintől volt a Tom Sawyer és Huckleberry Finn. Meglepően izgalmas kalandregényként emlékszem rá, és ez indított el azon a hosszú úton, amin megszerettem az olvasást. A fiú iránti érzések elmúltak, a könyvek maradtak. De még mennyi! Csíkos könyvek, pöttyös könyvek, Delfin könyvek, László Endre Szíriusz kapitány-sorozata, és más, akkor még nehezen vagy egyáltalán nem értett Kozmosz tudományos fantasztikus könyv (Asimovval, vagy a A kiberneroszok tündöklése és bukásával egy 12 éves még nem sok mindent tud kezdeni), szóval minden, ami anyám gyerekkori polcán fellelhető volt. Megszereztem első könyvtári tagságomat az általános iskolámban, és ott már az idősebbeknek fenntartott polcokon is elkalandoztam. Így fogyasztottam el Viviane Villamont Kisdarázsát, ami állítólag nem egy 14 alatti kislány kezébe való.

Könyvalatti áramlat

Amellett, hogy jó úton jártam, hogy könyvmollyá váljak, írni kezdtem. Hogy olvasás nélkül is belevágtam volna, már nem tudjuk meg. Első publikációm is az olvasásnak köszönhető, lelkes olvasója voltam a 2 Zsiráf diákmagazinnak, és próba cseresznye alapon beküldtem egy cicáról szóló rövid történetet, amit leközöltek. Vérszemet nem kaptam, de kedvet a folytatáshoz annál inkább. Egyre-másra születtek novellácskáim, közepesen sikerült, magamnak írt versek, és valahogy a putnoki írókörben találtam magam. Kisebb felolvasóestek, helyi újságban való megjelenések rémlenek, de még ekkor sem gondoltam, hogy én ezzel komolyabban foglalkozni akarnék.

Harmadik fázis

Az áttörést a gimnázium, és a kollégiumi meg a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár hozta el. Olvastam, ahogy a csövön meg az időmből kifért, rákaptam a szépirodalmi regényekre. A fantasyt akkor hírből sem ismertem, hónapokon át szent borzadállyal figyeltem a három kötetes Gyűrűk urát, mire elhatároztam, hiszek a kolikönyvtár falára kifüggesztett ajánlott könyvek listájának, és belevágok.
Belevágtam. Büdös nehéz volt olvasnom, nem tudtam, hogyan kéne kinéznie egy törpnek, egy tündének, az író meg nem sok infót adott erről. Sehogy sem kapcsolódott össze egyik faj sem az ovis tündér meg törpe képzetekkel. Aztán amikor eme zsánernehézségen átlendültem, nagyon sokáig dobogós kedvenc lett belőle, és ez szabadított rá a fantasyra. Jöttek a könyvek (D&D meg Drizzt D'Urden...), az asztali szerepjáték füzetben írós sufnituningja, Sandemo Jéghegyek Népe-sorozat időnként bőven 18+-os légköre, történelmi regények, romantikus pacsmagok. És a grafománia: képes voltam előkaparni anyámék írógépét, gondosan tintaszalagot venni bele, és eleinte egy, majd később két ujjal gépelgetni első munkámat, Tinin földjén-t. Ebből alakult ki a későbbi Lamast öröksége, nagyjából úgy, hogy a jó ötleteket későbbi felhasználás céljából kijegyzeteltem Tininből, aztán kazánba vetettem az egészet.
Mindezt azután, hogy valaki pénzért begépelte nekem docba a mittudomén hány száz oldalt 50ezer fittyóért, anyámék megtudták és tüzet okádtak. Akkoriban nem volt PC-nk.

Az érinthetetlenség látszata


Sok ötletem volt, annyi, hogy beláttam, mindet nem lehet fórumos szerepjátékba fojtani. Megszüntettem saját magam elefántcsonttornyát, kitörtem az elszigeteltségből és miután pszichoterápiára jártam, megnyitottam ezt a blogot. Kapcsolódási pontot kerestem másokkal, élő emberekkel, ha mellette alkottak, az már extrának számított.
A Szent Tehén, Tolkien fő munkája (fő a fenét, inkább a Szilmarillok...). Példakép, amit egy spártás rúgással leküldtem. Szép volt, jó volt, de azért nem kell annyira hasra esni egy rakás középföldi kékvérű ügyes-bajos dolgának történetén egy kotnyeles, hol szürke, hol fehér maiával az élen. Fontos volt, mert innentől datálom, hogy mertem összerondítani ártatlan, fehér világokat. Senki sem ártatlan. Még egy újszülött sem (gonosz kacaj).

Új idők

Az emberek ideje. A társaság ideje. A közösség ideje. Közösségi oldalakban is az erő. Új csatornákat adott, amik nélkül levelezőlista lenne, vagy ha nem létezne internet, minden nagyon másabb lenne. Izolde Johannsen önszerveződő Bohém Klubja, 100Novels próbálkozás, Aranymosás, megismerkedés Raoul Renierrel, és most a Sörök Sorok mögött: mind az interneten át talált rám, mind formáltak rajtam.
Élménygyűjtés privát életből, belső élményekből, köreimen kívüli körökből, rendezvényekből, blogokból és SF oldalakról, ez van most, és a jó öreg olvasás. Szóbörze és kliséreferencia, hol tart ma a világ híradás. A makulátlan példaképekkel leszámoltam, hasonlítani nem akarok senkihez, csak saját hangomat hangolni újra és újra.

Et al.

Megjegyzések