Azt hiszed, van elég időd



Azt hiszed, mindenre lesz időd. Ötletlistát vezetsz, sőt, komplett vázlatokat őrizgetsz. Ezt is meg akarod írni, meg azt is, tele vagy jobbnál jobb ihlettel! Folytatás, spin-off, új világ építése! És, belefogtál már? Nem? Majd csak holnap? Mióta mondogatod ezt magadnak? Régóta? Akkor van egy rossz hírem számodra: soha nem fogod megírni.





Fogd rá a nyuszira!

Kedves állat a nyúl. Azon túl, hogy termékenységi totemet csináltak belőle, gömbölyűt kakil, koprofág életmódot folytat, és puha a bundája, sokat elbír. Répa helyett és a saját kakija mellett a kifogásaiddal táplálkozik, és már jó kövérre hízott tőlük. Azok a kifogások a kedvencei, amik úgy kezdődnek, hogy azért nem írtad meg a benned mocorgó sztorit, mert épp érleled. Formálódik, kristályosodik, anyagot gyűjtesz, mert nem szeretnéd elkapkodni, magas nyomás alatt lesz a szénből is gyémánt. Jól hangzik, kár, hogy nem igaz. Amit kidolgozásnak és gyűjtésnek nevezel, az kőkemény halogatás. Amikor a sztoridról agyviharozol, akkor is. Mert az kábé tart fél óráig, aztán a fennmaradó időben elsodor a hétköznapok időölő pepecselése. De milyen jól hangzik már, hogy felkészülési fázisban vagy, nem?

Pató Pál úr nyomában

A jó munkához idő kellből szempillantás alatt lesz ej ráérünk arra még. Mindig van, ami fontosabb, ami közbejön. A nagybetűs Család, a még nagybetűsebb ÉLET, vagy csak a kedvenc sorozatod új epizódja, esetleg egy korsó sör egyensúlyozása. Bármiből jó kis érv kerekedik, miért nem írsz, miért nem adták ki még semmidet, vagy azt a remek történetet, amit félrészegen/betépve/depisen vázoltál, pedig akik hallották, már akkor meg akarták venni a könyved. Hátrasorolni a legegyszerűbb, Heródes és Semmelweis óta a kézmosás is nyerő opció, csak senki - főleg te! - rá ne jöjjön, a kontraproduktivitásod nem a formálódó remekműről, hanem az enyészetről szól.

Ismétlés a tudás anyja

NOPE! Ismételni max három műszakban a szalag mellett SOP-t követve jó. Tesztelni izgalmasabb, és sokkal több tudás megszerzésével jár, de te még ahhoz is kevés vagy. Sőt, ha igazán be vagy tojva, másolsz. De azt is csak ráérősen, amikor a kedvet tartja, nem akkor, amikor az időd engedi.
Csakhogy amivel nem foglalkozol minden nap, abból soha nem lesz semmi. Gyúrhatsz írásra képzeletben, attól még egy sor sem fog megjelenni a papíron magától. Vagy a képernyődön, de ha épp meghackeltek, akkor ez nem igaz.
Ne reménykedj. Nem írja meg helyetted senki a tutit, hogy aztán a neved alatt kiadhasd.
Az agytorna meg a tettem valamit látszatával ajándékoz meg, ami még rosszabb, mintha csak merednél magad elé a fotelban egy tál édességgel. Hiába, az önbecsapás kimaxolva az igazi.

Azért nem adták ki még eddig az írásod, mert...

...amiért én ezt a bejegyzéstémát két és fél hónapja pihentetem.  Mert lusta voltam, mert nem voltam olyan passzban, mert mit szólnak hozzá, vagy mit NEM szólnak hozzá, mi van ha, és, meg egyáltalán.
De visszatérve a meg nem született írásokhoz: emlékművet nekik és honort de fullosan: azt hiszed, ami a bejegyzés címében szerepel. Meg az Uzor is minimum négy évet ült a regényén, a Dzsordzs Err Err Martinról nem is beszélve. Sokra tartod magad, és kevésre tartod magad. Hozzá ne nyúljanak az írásodhoz, nem bírod a kritikát. Tudod mit akarsz, nem tudod mit akarsz. Egy jeleneten gyötrődsz két hónapot, aztán megírsz tíz fejezetet egy hét alatt. Tudni akarod mit gondolnak a művedről, de annyira nem, hogy be is fejezd és elküldd valahova. A valahova nem a haverokat jelenti, mert ők nem releváns bírálók. Mindegy, kerülöd a megmérettetést. Pályázni se pályázol, mer' belterj van, mer' hátszél van, és a passzát meg a bóra, okosba, és a többi konteós téveszme csokorba'.
Nehogy megtudd, ez nem a te utad, viszont görcsösen akarod. Neked senki ne pofázzon bele a nyiladozó tehetségtelenségedbe. Esélyegyenlőség van, és ez a tízmillió író országa! Érzékeny kis művész vagy, különleges csillámpóni alakú hópehely. Neked a lelked is másképp rezeg, ha épp az intellektusod épp nem érne rá, az aurafotóddal is hódíthatnál.

Mikor volt utoljára...

...hogy nem a fotelből támadt ötleted? Mikor mozdultál ki testközelből élményt gyűjteni, igazit, szagosat, izzadságosat, borzongatóat, repesőt, rettenetest? Mikor hagytad, hogy a hátára kapjon, vagy a mélybe taszítson, és rávegyen, hogy írd éjjel, írd nappal, írd munka közben, írd vezetés közben, bárhol, bármikor, bárkikkel, bármivel? Halálról merengsz: láttál igazi, valódi halált? Születésről írsz: láttál legalább egy kihajtó növényt, ellő tehenet, rideg kórterem ágyára csusszanó csecsemőt? Voltak valódi, mély dilemmáid, mocsarat rengető konfliktusaid? Hány olvasott, hallott, mesélt klisével zsonglőrködsz? Mémeket etetsz, amik rád se bagóznak, annyira önzők.
Mikor mertél utoljára igent mondani a szakadékra, és a hegyoromra? Azt hiszed van rá időd?
Ébresztő!

Megjegyzések