Napfordulós reveláció

Belső fényünnepem már zajlik. | ffffound.com

2016-nak a változások éve címkét adtam, bejött. Olyannyira, hogy hatása még ma is tart, és eldöntöttem, 2017 a motiválás éve lesz. Hosszú utat tettem meg, és koránt sincs vége.




Másfél oldal

Nyáron támadt bennem az ötlet, idén indulok az Aranymosás pályázaton. Művem is van hozzá, érdemes próbára tenni. Mondták, ha komolyan gondolom, ne spóroljak a bétáztatáson. Így is lett, hasznos meglátásokat kaptam, és november elejétől december közepéig mást sem csináltam, mint javítottam. A hátam is belegebedt, iszonyú fájdalmaim voltak a görnyedés miatt. Nagy örömmel tettem félre a kb. 220 oldalt, hogy aztán hozzálássak az adminisztrációhoz. Adatlapkitöltés, konfliktustérkép két oldalban (két oldal, a kevesebbnél is kevesebb...), aztán befutott egy váratlan ajánlat, olyantól, aki eddig ki sem látott a munkából. Ránézne a művem elejére.
Haboztam, mert féltem. Féltem, hogy talál valamit, aztán az belerondít a pályázati terveimbe.
Javítani kevés időm maradna, december végén beadni határidő, ráadásul családi telelés is ott van a két ünnep között, azalatt írni nonszensz. Belementem, jót akart és bíztam az ítéletében.
Félelmeim teljesen alaptalanok voltak. Az első másfél oldalra adott vélemény garantálta, hogy meg se forduljon a fejemben a pályázás.

Belátás kontra őrjöngés

Korrektúrahegy állt a margón, rezzenéstelen arccal tudomásul vettem. Ilyet már láttam, sima ügy. Elolvastam a korrektúrát, és felment bennem a pumpa. Tudtam, hogy a művem nem tökéletes, de hogy ennyire nem, az már arcátlanság. Önbizalomhiányom kapott az alkalmon, beszántotta a lelkem és amott helyben sóval is behintette, mert az milyen jól hangzik . Írónak képzeltem magam? Húzzak a búsba. Nem vagyok az. Olyan szintű hibák kerültek bele, hogy... hagyjuk is.
Írom itt a nagyokos blogbejegyzéket írásról meg mítoszokról, de a legnagyobb mítosz éppen a saját alkotói munkásságom.
Pedig de többnek képzeltem magam!
Ilyen és ehhez hasonló önsajnálkozó ömlengés csapott fel a fülemig, és egy időre vakká tett a magyarázatokra. Pillanatok alatt magamra vettem a művemet ért kritikát, dolgozott az egó szépen. Aztán a düh és elkeseredés után vasaltam, ittam egy vodka-narancsot és lehiggadtam. Máskor ez napokba telt volna, most egy este és egy átalvott éjszaka. Fejlődés.

Megfordult a világom. | 500px

Esnek sorban a tantuszok

Kritikusommal jóféle beszélgetésbe bonyolódtunk, és hullt a hályog a szememről. Hajlamom van az önbántásra, önlehúzásra. Na és? Ez míg élek velem lesz. Az a lényeg, hogyan állok hozzá, ha bekövetkezik. Mennyire figyelek rá oda, mennyire ülök fel a saját magam által mantrázott rontásokra. A szorongásra és pánikra adott válaszom eldönthetem.
Eddig úgy voltam vele, amik kijönnek a kezem alól, azokkal mind kezdeni kell valamit: pályáztatni, kiadatni. Tévedés. A gyakorlás termékei legtöbbször nem publikálási szándékkal születnek, megmaradnak a merevlemeznek. Varga Bea is írta, sok írása a gyakorlást szolgálja, és töredéke jut kiadási sorsra. Ez a dolgok rendje, ez a gyakori, ez a megszokott. Töröltem szememből a csipát, ezt is rosszul képzeltem. Meg a javítást, újraírást, komplett mű kidobását is.
Sok művem áll keserves állapotban a gépemen, de odáig agyban el kellett jutnom, hogy nem azért, hogy egyszer, egy soha el nem jövő napon majd kijavítom őket és beadom valahová, hanem mert ezek mind a saját gyakorlásaim eredményei, és ennél soha nem lesznek, lehetnek többek.
És igen, ha egy mű fontos számomra, ha komolyan gondolok vele, akkor az javítva lesz. Egyszer, többször, magamtól és bétázónként, és ha kiválasztják, szerkesztésenként. Punktum. Tetszik, nem tetszik, türelmesen fogadom vagy sem, ezzel jár. Csiszolódik a mű, és a csiszolódás néha olyan, mint a zsírleszívás. A végeredmény tetszetős, a folyamat maga repülősóért kiált.
A vicc az egészben az, eszem rejtett fiókjában ezekkel a tényekkel tisztában voltam, de nem épült az értelmembe, nem vonatkozódott át rám. Máig nem értem, hogyan képzelhettem, ezt megúszhatom, ebből kimaradhatok. Önhittség? Arrogancia, naivitás? Nem tökmindegy?

Néha így érzem magam. | wikimedia
Ne törődj semmivel

Célom, hogy transzban írjak. Félre következménnyel, fogadtatással, jót és jól - így lesz írás nem pedig próbálgató firka -, mégis mélyről, onnét, ahova még nem férkőzött be az öncenzúra.
Ehhez az út a nem törődésen át vezet.
Ne törődjek azokkal, akik már megélték azt, amit én most, és bölcsen bólogatnak, és jósolják, ez csak a kezdet, lesz ez még így se.
Ne törődjek együttérzéssel, megfelelési kényszerrel, sajnálkozással.
Ne törődjek azzal, hogyan osztják az észt, milyen ütemet diktálnak, milyen jó szándékkal kövezik ki az atyáskodásukat.
Ne törődjek sokat tudó tekintetükkel, lám bennem még a kezdők hangossága, hevessége buzog, de majd idővel lecsillapszom, csalódom kicsit, lám ők sem ugrálnak - megkomolyodtak, megállapodtak -, másra, alkotásra fókuszálnak, mert csak arra érdemes. A szenvedély szájába zabla kell, és fókusz, parttalanul csak elbont nem épít.
Remélem, sose kerülök ebbe az állapotba.
Amire érdemes figyelnem, azok a történeteik. A személyes utak példája, az őszintén feltárt belső ösvények.
Sokkal tanulságosabb és emberibb, hamarább elér, mint a "na, figyelj, megmondom mit kell tenned hogy" kezdetű monológok. Beszélgetés fejtágítás helyett. Ezek azok, amikből a legtöbbet tanultam és tanulok.

Ott tartok, hogy

Úgy fest az idei pályázatra szánt művem rossz helyről startol. Ha azt az üzenetet akarom kihozni belőle, amit szeretnék, mindenképp. Aztán félkészen fekszik egy másik írás, aminél teljesen át kell gondolnom a koncepciót. Lehet, sikerül újragondolnom, lehet az egész megy a süllyesztőbe. Rájöhettem volna már, ha egy történetben túl sokat szeretnék elmesélni, én húzom a rövidebbet. A kevesebb néha több. Átkozottul igaz. Könyveknél is. Szeretem túlbonyolítani a dogokat, de ezzel csak magammal cseszek ki, és aztán nem csoda, ha fő a fejem, kapom az íveket.
Holtomig fogok tanulni. Ugyanúgy, ahogy a könyv nélküli, az elsőkönyves, a sokadik könyves, a magánkiadó, a szerkesztő, a kiadóvezető.
Nincsenek kivételek, piedesztálon álló tökéletesek, akiknek már semmi újat nem lehet mutatni, akik már eleget gyakoroltak és leállhatnak vele. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik, de legalább téved.
Ütemem van, egyéni tempóm. Kár figyelnem, a velem egykorú szerző hol tart, a velem egyszerre elinduló hol jár. Míg kifelé lesek, egy helyben állok és fövök a levemben. Kontra-produktív.
Megértem, ha megélem.

A megoldás kulcsai. | jar-of-elixir.tumlr

Megjegyzések

  1. Az írás "gyakorlása", ahogy mondod a megannyi bejegyzésre, melyek nem "hivatottak" a nyomdai kiadásra, azok legalább most történnek, élő gondolatok, én ezekre vagyok kíváncsi, nem a magas röptű, kidolgozott semmit mondásokra. A szakbarbárok pillanatok alatt szétszednek és megsemmisítenek. A pályázatos világ pedig róluk szól, értük van, olyanok mint az iparosított kenyér: puha, ízletes, édes, de nem táplál...

    VálaszTörlés
  2. Vannak írásaim, amikre igaz, amit írsz. És vannak olyanok amiket magamtól, miután pihentettem, előveszek, elszörnyedek. Mert elemi hibák hemzsegnek benne, rontva az élményt, a sajátot, nem pályázatra kimunkáltat, ízléshez igazodót, hanem mert magamhoz képest kevésnek találom. És akkor javítom, magamnak, magam érdekéből. És még így sem biztos, hogy elküldöm bárhová. Nem az a szándék íratta velem. Jól van ez így, részük így is ide jut, erre a blogra.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése