Kiesni a pixisből

Még kapaszkodom a reménybe. | boredpanda

Kezdőnek lenni egyszerre jó és rossz. Jó, mert ha jó szándékú, segítő emberekkel vagy körülvéve, akkor rengeteget tanulhatsz tőlük. Rossz, mert eljön a nap, amikor ellentmondasz ezeknek a jó szándékú embereknek, és akkor meg fogod tudni, meddig is tart ki addigi szándékuk.


Mi lesz ha

Játszom. Most még élvezem a biztonságot adó, konfliktuskerülő hallgatást, a bólogatást. A kapott tanácsokat köszönömmel fogadom. Hálám őszinte és igaz, hiszen sok tanulni valóm van, és amíg élek, remélem, fognak nekem tudni újat mondani. Hagyjuk az egót, aki ilyenkor szívesen kihúzná magát, és dölyfösen odavetné: elvárják, hogy így nyilatkozz, alázattal, sok a tanulnivalód, de amúgy ne akarják nálam mások jobban tudni. Ne akarják kéretlenül osztani itt nekem az észt. Nehogy véletlenül tanuljak valamit, és be kelljen látnom, tévedek. Szóval egóra figyelni kell, bármikor felütheti a fejét, és ő torokra szokott menni.
Egó önvédelemre lett kitalálva, határállításra - itt végződsz te, itt kezdődök én-, csak hajlamos elvetni a sulykot, és mint egy autoimmun betegség, túlreagálja helyzeteket és túlságosan komolyan szokta magát venni. De hát ezért egó a neve.
És egó az, aki előrevetíti azt a napot, amikor majd nem értek egyet a kapott tanáccsal, bírálattal, és pont azok kezébe készülök beleharapni, akik etettek.

Egy körbe tartozni jó érzés, csak a normák ne lennének. | boredpanda
Buksisimi

Kezdőt támogatni olyan aranyos. Munkás, de aranyos. Felnéz tanácsadóira. Csillogó szemekkel fogadja a meglátásaikat. Minden egyes köszönömmel hízik egyet a májuk. Ne rázzák a fejüket. Hízik az. Visszatükröződik benne önmaguk, amikor ők is az ő cipőjében jártak.
A kezdő remek viszonyítási pont. Megmutatja, hol nem járnak már. És kicsit megkönnyebbülnek, hogy már nem ott tartanak, kitárult előttük a világ, átlépték a csetlés-botlást.
Talán, ha kitartó és alázatos, akkor a kezdő is eljuthat oda, ahonnét most szemlélődnek. Minden szintnek megvan a maga nehézsége és kihívása, ők már egy másikkal néznek farkasszemet. (Nem tudok elmenni az ezós fejlődési szintek hasonlata mellett. A tapasztaltabb, publikáltabb szerzők más szinten rezegnek?)
És milyen jól esik, ha megfogadja a tanácsukat. Számára ők a viszonyítási pont. Oda akar eljutni, ahol ők most vannak. Ha az általuk hallott tanáccsal sikerül előrébb jutnia, az picit az ő sikerük is. Magukban megállapíthatják, hozzátették a magukét. Szerényen esetleg baráti körben finoman megemlítik, látjátok, kiadták, igen, támogattuk őt, bétáztuk, válaszoltunk a kérdéseire, szóval igen, vezetgettük, felkaroltuk.

Aki bújt, aki nem

Kezdői oldalról is megvan a segítés haszna. A tapasztaltabbak, beváltabbak eligazítanak a kérések útvesztőjében, iránylehetőségeket mutatnak, többet is, mert érzékenyen felismerik, ami nekik jó volt, az nekem nem biztos, hogy passzolna. Önmeghaladásra biztatnak, fejlesztésre ösztönöznek. Nyugtatnak, ha elönti az agyamat a kritikai sokk, a túl sok nem jó, nem elég, jaj most mi lesz, rosszul írok, szíven szúrom magamat. Nyugtatnak, mert megélték. Túlélték. Én is túl fogom, ha nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam a kezdők önbizalomhiányból fakadó kétségbeesése.
Kell a visszajelzés. Minél több, minél változatosabb.
És pont ez ássa meg a sírt is. Kinek higgyek? Meddig higgyek? Biztos, hogy amit többen kiemelnek, hiba a művemben? Egó máris éber, imádja az ilyen tépelődéseket. Kezdőként honnét tudjam, hogy hibát védek, vagy az egyéni stíluskészletem egyik elemét gyakorlom?
Eljön a pont, egyszer úgyis eljön, amikor veszem a merszet, és megkérdőjelezem a kapott véleményt,  a kezdői státuszt, akkor is, ha összeugrik tőle a gyomrom.

Másképp vélni=hátat fordítani? | boredpanda
Pilátus után szabadon

A kezdő belső ellentéttől izzad, a tanácsadók vállat vonnak. Hát ők nem azért mondták, hogy azt meg kell fogadni. Azt kezd vele a kedves szerző, amit szeretne. Ők csak javaslatokat tesznek, olyan írástechnikai szempontok szerint, amiről olvastak, amit maguk is megtanultak, amit ők is megkaptak másoktól, szóval amit sikerrel alkalmaztak. Ez is hozzájárult a sikerükhöz. A kezdőnek is hasznára válhat. Sőt, szinte biztos.
És csak magukban jegyzik meg, saját felelősségre eltérhet tőle a kezdő, figyelmen kívül hagyhatja, de ilyen hozzáállással ki tudja, mikor lesz belőle valami.
Ha eljön az ellentmondás napja - figyelem, még mindig mi lenne hával játszom -, nem számítok drámára, jelenetre. Egóm imádja ezt, és már vázolja is, miatta van, hogy készülök a legrosszabb forgatókönyvre, és jól összeszorongom magam, de a valóság ennél sokkal laposabban szokott alakulni. De azért jól elterül a neheztelés. Nem hallgattam rájuk. Magamra vessek, ha.
Meghaladni a saját kliséket, nem felvenni a hallott kliséket; meghallgatni a tanácsokat, nem kötelezni magamat a tanácsok révén semmire. Őrjítő dilemmák tudnak ebből kerekedni.

Valamit valamiért?

Ahol egó nem lel talajt kicsírázni, ott megjelenik paranoia, aki olyannyira be tud magába csavarodni, hogy minden önzetlen szívesség mögött önös érdeket sejt.
Itt van A. Segít és rokonszenvez, mert így baráti körében tud, alakul a szívességhálózat.
Itt van B. Imádja hallgatni, hogy mondod neki a sok köszönömöt. Ez élteti. Mást nem kér tőlem, nem is tudnék adni, kezdő vagyok. Egy kezdő mit adhat a tapasztaltnak? Na ugye.
C. rendben lehet, cserebétázás folyik. Kapok és adok. Stimmel a mérleg két oldala. De ahol nem stimmel, ahol csak adnak, ott egy nap majd kérni fognak?
Vajon mit? Nyomjak egy lájkot? Nyilatkozzak őt jó színben feltüntetően? Válasszak oldalt? Mennyire fogom azt drágállni?
Csak merjek nemet mondani, ellenkezni: ugrik a szívesség, nullázódik a keretem, hálátlan kétszínű dög leszek pillanatok alatt. Magamra maradok, bezárulnak a publikálás ajtajai, hírem keltik, de keltem tettemmel hamarább, be nem álló számmal magamnak. Odáig el se jutok, hogy művem beszéljen helyettem. Hamarább el lehet a hitelt játszani.

Nem eszik olyan forrón a kását

Elragadtattam magam. Túl komolyan vettem ezt az elmejátékot. Így jár az, aki folyton saját rémképtárlatában forog és nem mozdul ki eleget emberek közé. Vagy pont ott szedtem fel, az emberek között, mert a világ hogyan is működhetne másképp, ha nem szívességbankon keresztül?
Önzetlenség, hol élsz?
Még az anya is vár öregségére odafigyelést, törődést a gyermekétől!
Az ellenkezést be kell vállalni: a tanács fogadását, az ellenkezés fogadtatását. Megtudom, ha megteszem. Előtte semmiképp. Ehhez kell még önismeret, emberismeret, önbizalom, bizalom. Asszertíven is csinálhatok hülyét magamból.

Ha így végzem is lesz valahogy. | boredpanda

Mindennek gyökere

Nem szeretnék eszközzé válni. Sem magamnak, sem másnak. Csak egyet el ne felejtsek: a bétázó értem van: megóvja szövegeimet önmagamtól. Attól az önmagamtól, ami egóban fürdőzik, és azt hiszi, minden úgy a legtökéletesebb, ahogy először megalkotta. Vagy ahogy másodszorra, magától.
Vékony a határ művészi árnyalat, újdonság és öncélú magamban fürdés, meddő, hibáktól hemzsegő önismétlés között.
Kételyem az újak/sérültek félelme: kihasználnak. Elköteleznek. Felhasználnak. Nem a művem, hanem engem. Felzabál az Udvar. Nincs értékítéletem. Ad nekem. Nincs viszonyítási pontom. Teremt nekem.
Az Udvar néha csak a fejemben létezik, néha felvillan fonákja a valóságban. És olyankor be kell hunynom a szemem, szorosan, hogy bízni tudjak. Kockáztatnom kell. Remélnem kell.

34 lettem. Rétegről rétegre szabadulok illúzióimtól, és még mindig nem látom a teljes képet. És félek, hogy mire megpillantom, egy kiábrándult, megkeseredett némberré válok, akinek szeméből még azelőtt kihuny a láng, mielőtt elérte volna a célját.
De jobban félek, hogy ez már be is következett...

30 évesen ezen pörögtem

Megjegyzések