24

Sokan voltak | konyvfesztival.com
Idén 24. alkalommal rendezték meg a Millenárison a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, és egy év kihagyás után újra felkerekedtem, hogy könyvekre, írótársakra, kiadókra, programokra portyázzak.


Bevezetés

Harmadik alkalommal látogattam el a könyvfesztiválra. Először 2013-ra tehető az igazolt jelenlét, 2014-ben a könyvhéten lehetett találkozni velem, amikor dedikáltam is az Ad Astra standján, és ott volt 2015, ami kimerült egy röpke beköszönésben a SpiritArt pultjánál. 2016 tavaszán még tartott visszatérésem folyamata, lassan kijöttem a fanfiction írással telt elvonulásomból, de odáig még nem nem merészkedtem, fizikailag is elmenjek a hazai könyves megmozdulások egyik legnépesebbjére. 

Ha a szándék megszületett, minden könnyebben zajlik. Kinéztem egy járatot, ami a budapesti közlekedéssel együtt fél 11 környékére a Millenárishoz juttat, kiírtam egy fecnire, mely standokat szeretném mindenképpen felkeresni odaköszönés és/vagy könyvvásárlás miatt, és kész.
A Millenáris a két legyet egy csapásra szellemében dupla rendezvényt telepített a területére: az udvaron barbecue fesztiválos bódék sorakoztak, odabent pedig zajlott a könyvfesztivál. Pár kiállító a korábbi évek mintájára a szabad ég alatt is tartotta a frontot, ám a szokottnál hűvösebb idő próbára tette őket.
Nem úgy Szaszkó Gabriellát, aki a Maxim kiadó standja előtt széles mosollyal, könyvpiramissal várta a dedikálni vágyókat.

A Publio kiadó plakáttal igyekezett népszerűsíteni a szerzői kiadás lehetőségét. Ezen a területen érdemes elmélyedni, és nem összekeverni a magánkiadással. Nem vizsgáltam meg közelebbről, hogy a Publio által kínáltak mennyire felelnek meg a szerzői kiadás jellemzőinek, ám a jövőben cikksorozat keretében vizsgálni fogom a kiadás világát behálózó kamuk és átverések mellett a self publishing és a magánkiadást különbségeit. Addig itt egy wikipedia link ízelítőül.

Beléptem a könyvfesztiválnak otthont adó épületbe, és az előttem kígyózó sor láttán majdnem vissza is tántorodtam. Segítőkész hosztesz nyugtatott, a sor az Orhan Pamuk dedikálásra váróké, a rendezvény idén először ingyenes és fáradjak bátran beljebb.
Kabátleadást követően lassú barangolásba fogtam. Begyűjtögettem Cixin Liu A háromtest-probléma című könyvét, váltottam pár szót a dedikáló Demi Kirschnerrel, és kíváncsiságból érdeklődtem pár kiadónál, várnak-e magyar szerzőktől kéziratot.

A tapasztalatom vegyesre sikerült. Rögtön az első helyen közölték, ők csak külföldi szerzők műveivel dolgoznak, és átirányítottak egy másik helyre. Ott jelezték, hogy jelenleg nem várnak írásokat, ám megkaptam a főszerkesztő névjegykártyáját, mert ha iszonyú jó lenne a sztorim, akkor ők se csuknák be az ajtót egy lehetséges kiadás előtt. A harmadik helyen teljesen nyitottan fogadtak, igen, várnak kéziratot, és ha az megüti az általuk elvárt szintet, akkor megbeszéljük a részleteket. És volt a negyedik hely, ahol nem rejtették véka alá, rengeteg kéziratot kapnak, de nincs arra kapacitásuk, hogy foglalkozzanak velük, mindezt egy "hát hogyan is lehet ezt tőlük elvárni" éllel. Inkább a meglévő szerzőiket futtatják, ráadásul számukra az a legfontosabb, hogy emberileg is jól kijöjjenek a szerzővel, meglegyen a közös hang. Ez alól csak az lehet kivétel, ha a mű annyira jó, hogy a szerzője kevésbé szimpatikus stílusát is el lehet miatta nézni, hiszen első az üzleti szempont, azaz a könyve minél nagyobb fonást generáljon. Már sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, hogy
a), ha egy nem szimpi tehetség nem a személyes kapcsolatépítés csatornáján át érkezne, hanem az e-maildömpinggel, amit nem figyelnek, akkor hogy fedeznék fel?
b) egyik mondatban a személyes kapcsolat fontosságát említik, a másikban a jó írásból fakadó fogyási elvárást, most melyiknek is kéne hinnem?
Kénytelen vagyok arra gondolni, ez a kiadó személyes szimpátia alapján válogatja meg, kikkel hajlandóak együtt dolgozni, kéziratokkal bombázni teljesen felesleges őket.
Abba inkább bele se megyek, mit árul el szakmailag egy a kiadóról az, ha a közös sörözésben ismerőssé vált, kevésbé tehetséges idegen tisztán haveri alapon jut kiadási lehetőséghez.
A jelenség létezik, az ilyen alapon publikáló személyek nyilvános kiszűrésére csak az vállalkozzon, aki abszolút nem érdekelt abban, hogy saját művét egyszer kiadják. Ha érdekelt, maradnak a standos pletykák, a sok utat megjárt háttérinfók, a sokatmondó pillantások, és a megránduló szájszegletek.

A kiadás sötét bugyraival való találkozás után Pusztai Andi köszönt rám a fiával, és mire kettőt pisloghattam, Andi lencsevégre került.

Rövid helyzetértékelés folyamatban.

Tárgyalás

Budapestre utazásom fő apropóját a Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról előadás adta. A moderátori szerep Pintér Bencéé (Magyar Nemzet, mandiner.sci-fi) volt, a beszélgetők pedig Kleinheincz Csilla (GABO), Németh Vladimir (Fumax), és Velkei Zoltán (Agave Könyvek) voltak. Másfél órába meglepően sok minden belefért.

Rögtön az első negyedórában megemlítették az Alexandra bedőlését. Piaci átrendeződés zajlik, ez az év a kivárásról szól, majd 2018 lesz az, amikor a kiadók magukra találnak. Egy-két szerző a történtek miatt parkolópályára kerül, párakat átvettek, George R. R. Martin pont nincs köztük, pedig sokak foga fájt rá. A terjesztés változott, megugrott a márkaboltok, webshopok használata, de ezek nem pótolják korábbi forgalmat.

Vannak külföldi művek, amikhez azért nem tud a hazai olvasóközönség kapcsolódni, mert társadalmilag hiányoznak a kellő kapcsolódási pontok. Például idehaza nem sokat tudunk kezdeni a feketék külföldi helyzetével, és azok regényekben visszaköszönő ábrázolásával.

Szaporodnak a bizarr ötletek, az egyedi narrációk. Külföldön ezek a kísérletező művek is kis példányszámban fogynak, de inspirálják a zsáner szerzőit. Ide már el se jutnak, 150 reménybeli vásárlóért nem érdemes elhozni. Maradnak és tarolnak a kint is népszerűek, de azok kicsit egy kaptafára íródnak. Hiányzik az sf-ből az, amit a fantasyval művelt a Trónok harca. Érdemes tudni, az USA-ban a fantasy művek száma duplája a sci-fiének.

Megemlítették, hogy bár tíz éve vége a válságnak, mégis csökken a vásárlóerő, marakodnak értük a kiadók.

Régi probléma a torrentezők fogyásra gyakorolt kedvezőtlen hatása. Olyanok csillagozzák a regényeket Molyon, akik meg se vették (mondjuk ebbe benne lehetnek a hozzám hasonlók is, akik könyvtári kölcsönzés révén jutnak a könyvhöz, és az illegál letöltők). Tartja magát a remény, akinek tetszett a letöltött verzió, az majd megveszi eredetiben, ám én erre nem láttam bizonyító erejű tényt.

Az is visszás, hogy épp azok követelik egy sorozat folytatását/megmentését, akik nem veszik meg, csak letöltik.
Jó megoldás nincs, Zoltán felhozta a kétgyerekes illegálisan letöltő anya példáját, hogyha feljelentené a kiadó a tevékenységéért, akkor borítékolható, hogy a kiadót hurcolnák meg, nem a törvénysértőt. A média manipulációja simán képes rá, hogy szánalomébresztéssel elvegye a bűncselekmény élét.

A népszerű írások azért kellenek, hogy behozzák az árukat, és hogy lehetővé tegyék a kísérletező művek behozatalát. Nem titkolt szándék az olvasók igényfejlesztése. Tudja meg a közönség, mi zajlik nemzetközi szinten. Emiatt jelent meg Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017, és ha ez sikeres lesz, akkor külföldi regények is zöld utat kaphatnak.

Nemzetközi díjak:  a szerepük és értékük vitathatatlan. Gyenge rajtból induló mű fogyása a díjazás után megugrott. Felvetették, hogy a díjkiosztók politikai játszótérré kezdenek változni a szerzők bőrszíne, nemi hovatartozása miatt. Vajon ezek azok a művek, amik 10 év múlva fennmaradnak? Ha nem történnek újra kiadások, kivesznek a köztudatból.

Hazai díjhelyzet: mintha egy beszélgetés se telhetne el a Zsoldos díj emlegetése nélkül. Szóvá tették, hogy szakmailag nincs prezentálva, az Avanások kevesen vannak, fájóan hiányzik a marketingje. Nem ismert, nem átláthatók az elbírálási szempontok.

Érdemes volt kinyitni a füleket, amikor a hazai szerzők megjelenésére terelődött  szó. Mind a három résztvevő egyetértett abban, hogy korán próbálkoznak a szerzők, és nem rögzül a fejükben, hogy a szívükhöz nőtt művet bizony többször is át kell írni.  Van, aki ezen meglepődik, és van, aki begurul. Éveket ölelhet fel, mire egy kéziratból könyv lesz. Van amikor a szinopszis is elég, annyival is fel lehet kelteni egy kiadó figyelmét.  Ha jó, és kell, jelzik, írd meg. Hibátlan első kézirat nincs, kár az esetleges hibákon görcsölni. A lényeg, hogy olyat mutasson, ami még nincs. Hosszú távra terveznek a szerzővel, ebben érdemes gondolkozni.
És ami a lényeg: nem azon kell agyalni, mit kéne ahhoz írni, hogy kiadják.

Varga Bea/On Sai és hallgatósága.

Befejezés

Mire vége lett a beszélgetésnek, nagyon megéheztünk. Ebédvadászatra indultunk, és hiába kerestem az emeleten a menzát, megszűnt. Melegszendviccsel és tápiókapudinggal vigasztalódtam, közben rengeteget beszélgettünk jelenleg zajló projektekről, jövőbeli tervekről, táborról, írótanfolyamokról. Hasznos tanácsokat kaptam, szóval csak rajtam áll, mit kezdek velük

Pandi önszorgalmon alapuló dedikálás tartott, a kiadója most nem jött el a könyvfesztiválra. Akik szombaton felkeresték, egyedi, kézzel készített könyvjelzőket kaptak.

Megérte eljönnöm, kimozdulni hazulról, mindig jó találkozni azokkal, akikkel az év többi napján csak interneten át érintkezem. Például kiderült, hogy éveken át teljesen ok nélkül tartottam Kleinheincz Csillától, fene érti már, honnét vettem a fejembe, hogy elérhetetlen lenne, pedig nagyon nem az, sőt, kifejezetten segítőkész. Távozáskor Varga Beát is láttam rajongói körében a gyepen, őt se kímélték ezen a napon.
Az internetes képek szerint volt, akiknél (pl. Gaura Ágnes) az estével indult az igazi közösségi élet, és ki tudja, mikor és hogyan ért véget :D

Megjegyzések