Sorok mögött: csapatmunka és mindenki egyért

Kiadód munkában. | http://bookmarketingbestsellers.com
Sokat pufogtatott közhely, hogy egy könyv megszületése csapatmunkát igényel, és nem véletlenül: ez így is van. Megírni egy történetet egy dolog, bétáztatni, előadni a kis halált, újraírni szintén, ám hogy fizikailag is elérje a kívánt formát (és mindegy, hogy papír vagy elektronikus formáról van szó) valóban kell egy csapat.


Túl a lelki támaszon

Először az amerikai szerzők könyvének elején, vagy végén olvastam az első köszönetnyilvánításokat. Az író a vérmérsékletéhez mérten néha képes volt oldalakon át leróni a háláját az első tesztolvasótól kezdve az ügynökén, családtagjain, kedvenc kávézóján, pszichológusán, óvónőjén át türelmes házi kedvencéig. A szekció különleges borító, illusztráció használata esetén újabb sorokkal bővült, ahol a könyvkiadás világának hátterében munkálkodó szereplők is méltató sorokban részesültek.
Nagyon furcsálltam ezeket az ömlengéseket: persze, értettem én, hogy sokak támogatása kellett ahhoz, az ötletből termék legyen, ám ott motoszkált bennem, ez is egy kötelező érvényű, társadalmilag elvárt rész, amin túl kell esni. Mondj köszönetet, mert így illik, és kész.
Aztán megírtam életem első köszönetnyilvánítását, de nem regénynél, hanem a diplomadolgozatomnál, és akkor rájöttem, a hála elérhet egy olyan szintet, amikor kikívánkozik belőled.
Hiába tudod, hogy magától értetődő a segítők léte és közreműködése, hiába mondtál szóban, mailben tucatszor is köszönetet, van egy sajátos töltete, ha a végső műben is megemlíted azokat, akik hozzájárultak idejükkel, tanácsaikkal, javaslataikkal, kritikáikkal, pénzben mérhető munkájukkal az eredményhez.

Minden részét vedd komolyan! | http://howtowritebetter.net
Zakatol a gépezet

Az alkotói munka ott ér véget, amikor kiszülöd magadból az első nyers változatot. A javítás, újraírás, bétáztatások, majd kiadói szerkesztői szövegkezelések utáni formába öntés már nem a felhőtlen szárnyalásról szól, és erről a bétázó szerkesztők, kiadók, írói blogok és portálok nem győznek újabb és újabb bejegyzést írni.
Aztán az elektronikus vérengzést követően elapadnak a friss szerzői sztorik, mintha ez lenne a kiadás vörös vonala: ki itt belépsz, hagyj fel minden szöveggel.
Ezzel még semmi sincs kész, ebből jobb esetben még egy e-könyv se érte el a végső formáját.
Azzal, hogy a munkádra rábólintott egy kiadó, a mű bekerült egy ütemezett gépezetbe. Ez a gépezet néha pörög, mint a motolla, máskor csordogál, attól függően, mennyi vele a meló, mikorra szeretnék kihozni, milyen fontos vagy nem fontos eseménnyel összehangolva tűzték ki a megjelenést.

Túl a rizsafelhőn

Elvileg az volt a cél, hogy hozzak jópofa történeteket a saját műveim megszületési körülményeiről: tördelés, illusztráció, borítóterv, és a többi. Ööö, én ilyennel nem rendelkezem, csak száraz, szikár tényekkel.
Az első könyvem magánkiadásban jelent meg. A kiadó a tördeléstől kezdve a terjesztésig mindent elvégzett, erről kaptam is egy ütemezést. Nekem csak egy rövid szinopszist kellett írnom a csattanóval együtt, hogy a grafikus hatékonyabban tervezhesse meg a borítót. Illusztráció nem volt, mert nem kértem és nem is szerepelt a terveim között, szöveggondozásban jóváhagyattak pár szócserét (máig nem értem, miért mentem bele, a papi gallérból végül kolláré legyen ...), kaptam terjesztői listát, ahol a könyvem tényleg ott volt, és ennyi. Se lektorvadászattal, se grafikusfelhajtással nem raboltam az időm.
Az e-könyvem esetében már stockfotók közül válogathattam, mit szeretnék viszontlátni a borítón, és elkészítették.
Az van, hogy nem a legjobb módszer, ha teljesen a szerzőre bízzák, álmodja meg a borítót. Ő belülről látja a történetet, másra fókuszál, mint aki függetlenként végigolvassa az egész regényt, vagy csak egy pár oldalas összegzés áll a rendelkezésére.
Ezek a külsős emberek olyat is meglátnak, ami a szerzőnek eszébe se jutna, és sokkal egyedibb, figyelemfelhívóbb motívumot ragadhatnak meg, mint amihez az író rögeszmésen ragaszkodik. A borítótervezés is egy szakma, ne ezen spórolva túrják át a feladatot a szerzőnek.

Borító születik. | orig08.deviantart
Magazinok, antológiák

Ez az, amire abszolút nincs ráhatásom, hogy antológia, illetve magazinmegjelenés esetén mi kerüljön borítóra. Ha volna illusztráció minden egyes novellához, arra talán, máskülönben ez a kiadó hatáskörébe tartozik. Persze, FB csoportban kikérik a szerzők véleményét az előzetes tervek alapján, de olyat még nem láttam, hogy tömeges javaslatra változtattak volna az első koncepción.
A szöveget természetesen minden belemászás esetében egyeztették velem: akkor is, ha egy vesszőt helyeztek át/tettek ki/vettek el, és akkor is, ha komplett részeket plasztikáztak. Ebben minden magazinos, antológiás kiadásom megegyezett, kivéve a legelső, előző életemben publikált verseimé (Tavaszi zsongás, Gömör kapujában), mert azokhoz senki nem nyúlt. Ifiként egyáltalán nem avattak bele a kiadás menetébe, határidejébe, a végén kaptam egy tiszteletpéldányt.
A szöveg véglegesített verziójának elfogadása a mindig az író dolga. Rajtam is áll vagy bukik, milyen minőségű szöveg jön ki a nyomdában.
Ha valami felett elsiklottam, vagy valamiért nem küzdöttem elég kitartóan, akkor minden úgy és olyan lesz, mint amire rábólintottam. Jóvá nem hagyott, utólagos szöveghackeléssel ebben a műfajban még nem találkoztam.

Mások tapasztalatai:


Megjegyzések