Balekok és zöldfülűek

A különbség néha apróságokban mérhető. | outerboxdesign.com

Öt részes irodalmi ügynökségekről szóló minisorozatom lezáró darabja, amiből kiderül, nem minden ügynökség csaló, hanem egyszerűen csak inkompetens, vagy nagyon új a szakmában.



Júlia nem akar a földön járni

Ahogy a népszerű slágerben szereplő Júlia, úgy néha az ügynökséget alapító emberek is felszállnak a felhők közé, és aztán csodálkoznak, ha a dolgok nem úgy zajlanak, ahogy elképzelték. Közkeletű tévedés, hogy egy kézirat sikeres képviseletéhez nem szükséges tapasztalat, csak bele kell vágni. Aztán ott vannak azok, akik azt hiszik, ez egy könnyű, otthonról is tolható munka. Olyan irreális elképzelésekkel kábítják magukat, a máshonnét felszedett hirdetési, kereskedelmi jártasság elegendő lesz a renomé felépítéséhez. És végül ott vannak azok, akiket személyes frusztráció hajt: ők jobbak akarnak lenni a többi, szívtelen ügynökségnél, és fennen hangoztatják, nem fogják a tehetségeket elutasítani, mert majd valódi lehetőséghez juttatják őket.

Feketén, fehéren

A helyzet az, egy ügynökség hatékony működtetéséhez speciális tudás szükséges. Fel kell tudni ismerni a jó kéziratot, ismerni kell a kiadás világát, a szakkifejezéseket, a szerződésfajtákat, kapcsolatot kell fenntartani a szakmával, hogy tudják, kivel kell ahhoz smúzolni egy hátsó szobában, hogy célt érjenek. Nagy hátránnyal indul az, aki ilyen ismeretek nélkül készül betörni a piacra. Önmagában a segítő szándék kevés, szakértelem nélkül nem fognak eladni semmit, vagy nagyon keveset. Ilyenkor fordul elő, hogy a fennmaradásért díjakat számolnak fel a szerzőnek, illetve kétes kiadókkal kötnek kiadási szerződést. És miért pont velük? Részint azért, mert nem tudják, mifélék, részint mert csak ők hajlandóak szóba állni velük. A díjfizetési gyakorlattal nem csak az a baj, hogy nem elegáns, hanem így az ezt alkalmazó kiadók egy része nem fogja tudni tartani a lépést, és a vége  lapos tárca, nulla eladott könyv lesz.

Úristen, mit tettem?! | pixabay
Új vagyok és hódítani akarok

Az új ügynökségeknek megvan az a keresztje, hogy nincs eladási listájuk, ami alapján el lehetne dönteni, csalókkal, vagy kiépülés alatt álló lelkes kezdőkkel van dolgunk. Ám van pár szempont, ami segít eloszlatni a ködöt. Ott van például a hátterük. Mit írnak magukról? Kik vezetik? Ők előtte miben utaztak? Ezt érdemes átnyálazni, mert egy újnak tűnő ügynökségről kiderülhet, hogy régiek, csak új név alatt próbálkoznak. Ilyenkor ajánlatos utánanézni, mi a váltás oka, és nem egy rossz hírű ügynökség próbál-e így újra esélyhez jutni.
Tegyük fel, belefutsz egy egész szép kezdeti eredményeket villogtató valóban új ügynökségbe. Utánanézel a velük kapcsolatban álló kiadóknak, és kiderül, ezek mind kicsik, akik eléréséhez elvileg ügynöki képviselet sem kéne. Ez nem átverés, csak el vannak tájolva. Miért fizetnél jutalékot ügynöknek, ha magad is elmehetsz a kiszemelt kis kiadóhoz? 

Kellemest a károssal

Ügynökség és kiadó egyben! All in one! De jó, mondhatnád, de inkább ne mondd. Aki ilyen csapattal szerződik le, az igen könnyen magánkiadásba torkollhat. Jó ügynökség nem kombinálja a tevékenységét kiadással, viszont mióta létezik ebook és digitális kiadás, elmosódnak a határok. Előfordulhat, hogy így segítik hozzá a szerzőt a self publishinghez, ám ilyenkor is észnél kell lenni. Könnyen összeférhetetlenségbe bonyolódhatnak: ha egy ügynökség maga is kiadhatná a kéziratot, minek erőlködne azon, hogy elvigyék más kiadóhoz? Könnyen belecsúszhatsz, hogy felajánlják, képviselet helyett kiadnának. Tedd fel magadnak a kérdést: ez az amit akarsz? Fizetni és segítő kezet kérni tőlük a self publishinghez, vagy inkább mégis egy igazi kiadóval szeretnél kapcsolatba kerülni?
Nem minden ügynökség-self publishing működési kombó csapda. Ha képesek elválasztani egymástól a képviseleti és a self publishing részlegüket, és nem tukmálják a szerzőt a náluk való megjelenésre, akkor minden rendben van.

A kiábrándultság rossz tanácsadó. | pixabay
Száz szónak is egy a vége

Elkeseredett, frusztrált szerzővel Dunát lehetne rekeszteni. Mélyponton könnyen kötnek magukkal kompromisszumot, és inkább leállnak kevésbé profi, megkérdőjelezhető ügynökökkel, mert úgy gondolják, a semminél ez is jobb.
A kiadók ismerik a rossz ügynököket, és gyakran a hírük ellenére dolgoznak velük, mert őket legalább ismerik. Maga az ügynök léte semmit se garantál, ha a neve semmit nem mond nekik. Ha emellé szakszerűtlen, nem követi a kiadó szempontjait, és nem név szerint szólítja meg levelében a szerkesztőt, egy laza kézmozdulattal félreseprik.

Teljes mértékben egyet értek a külföldi cikkírókkal, hogy az önfejlesztés, önképzés szerzőként elengedhetetlen. A tájékozódás nemcsak hasznos, de megvéd a csalóktól, és előnyt adhat másokkal szemben. A netet kezeld kritikával, sok hamis infó nyüzsög rajta, jó, ha tudod, mi alapján szűrd ki az átverést. Néha egy könyvesbolti szűrés a legbiztosabb forrás arra, rájöjj, mi igaz az internetes állításokból.

Most azt mondom, nem sok esélyt látok arra, Magyarországra betörne az angolszász kiadási modell, ám ha valaki ki szeretne törni a magyar nyelv adta korlátok közül, és angolul szeretné meghódítani a  világot, jó, ha tudja, mi vár rá odakint.


A minisorozat korábbi darabjai:

Itt az előny, ott a hátrány
Óvakodj az irodalmi ügynököktől!

Megjegyzések