Teszt a lelke mindennek

"Őszinte" mosoly.

Családi ebéd, vendégeskedés. Sorsok, feladatok, berögzülések. Kérdések, melyre nem biztos, hogy választ akarunk kapni. Helyzetek, amibe jobb bele sem gondolni.
Részlet. Gyakorlás. Játék.
Hétköznapi lelki nyomor.



A hófehér ünnepi abrosz még tiszta, bableves az asztalon, só kikészítve, karéj kenyér leszelve, szalvéta az evőeszközök alatt… Vagy mégsem?
Jolcsi azt se tudta, merre állt a feje. Az előre kisütött palacsinták már a pulton illatoztak, és a kis Kende lábujjhegyre állva azon ügyködött, hogy elcsenjen egyet. Közben a macska is rázendített odakint, azt is be kéne engednie, hogy enni adjon neki.
Hajnal óta nem állt meg, jó benyomást akart tenni a fia barátnőjére, csak nem egy nyamvadt szalvétán fog félremenni az egész?
Márti tágra nyílt szemmel figyelte anyósjelöltje fáradhatatlan jövés-menését. Elképesztő, mi mindenre volt gondja: egyik kezével Erős Pistát ajánlgatott a leveshez, a másikkal kinyitotta az ajtót és beengedte a macskát. Kilépett a kamrába, lekvárt hozott, egyszerre háromfélét is, lehessen miből választani. Egy percre meg nem áll, pedig az asztal terítve állt, mind ott ültek, hogy nekikezdjenek. Márti a helyében tartott volna egy kis szünetet, hogy csatlakozzon a vasárnapi ebédelőkhöz. Még az asszony székét is kihúzta, de az megrázta a fejét az invitálására:
– Ti csak egyetek, szóljatok, ha kell valami! – és sürgölődött tovább.
A család többi tagja – Marci, Marci húga a férjével, és az apósjelölt – a szedőkanálért nyúlt. Szemmel láthatóan egyikük se hiányolta az asztaltól a serény asszonyt, egyikük se mondta azt, ugyan, tegye félre a teendőket, és egyen velük, békességben.
Jolcsit úgy nevelték, az asszonyok mindenki más után esznek. A vendég és a férje az első, ő azzal is beérte, ami a végére maradt. Jobban is esett úgy, nyugalomban, kiürült konyhában.
Annál nagyobb volt a meglepetése, hogy fia barátnője felállt, kézen fogta a palacsintát tapogató Kendét és visszavezette az anyukájához. Leültette, szedett neki, úgy, ahogy az anyjának kellett volna és közben kedves szavakat mondott neki. Milyen derék lány! Még a nyivákoló, bokája körül tekergő macskára is volt gondja, pedig az tényleg nem az ő reszortja.
– Igazán nem kell fáradnod – szabódott, de Márti finoman a vállára tette a kezét.
– Semmiség, szívesen tettem.
– Jolcsi! – szólalt meg Marci nagybajszú apja. – Hol a szalvéta?
A hívott összerezzent, szája sarkában elmélyültek a ráncok és Márti rögtön tudta, mit kell tennie. Fürgén a szalvétatartónál termett, és maga vett el onnét egy szalvétát az apósjelöltnek. Ez is, milyen már! Nem veszi észre, hogy a felesége a lelkét is kiteszi? Miért nem bír felállni, és kiszolgálni magát?
Marci kedvtelve nézegette szorgalmas barátnőjét. Apja elismerően ráhunyorított, ebből sejtette, tetszik neki a lány segítőkészsége. Ugrik, ha kérik, tisztára, mint az anyja. Aztán ott volt a húga, őt már azzal levette a lábáról, milyen türelmesen bánt a kis Kendével. Eddig is sejtette, hogy jól választott, de most már egészen biztos volt benne.
Elköltötték csendesen az ebédet, hiszen magyar ember evés közben nem beszél, aztán amikor felálltak az asztaltól, Jolcsi is leülhetett végre, hogy számba vegye a fehér abrosz romjait. Észrevett rajta egy szilvalekvár foltot, most majd moshatja az anyagot kilencven fokon. Mit tudják ezek, mennyi munkája van neki egy terített asztalban! Egyik sem becsüli meg. Talán a fia barátnője, de azt sem látja, kiment az udvarra.
Márti kiült a virágzó cseresznyefák alá állított padra és jólesően megsimogatta degeszre evett hasát.
– Átmentél a teszten – mosolyodott el mellette Marci büszkén. Márti értetlenségét látva hozzátette: – Mindenki elégedett lehet: házias vagy és szereted a gyerekeket.
Ő erre hirtelen azt se tudta, mit mondhatna. Még a végén kiderül, Marci húga szándékosan hagyta Kendét sertepertélni, és a szalvéta is direkt maradt le az asztalról.
Kellemetlen érzései támadtak, és abban reménykedett, mindez a véletlen műve volt.

Megjegyzések