Sorok között: lehetne később?

Úgy repülnek tova teendőid elvégezetlenül, mind ezek a madarak.
credit: NataliaDrepina 

Majd holnap, majd legközelebb, ha lesz elég időm, jövő héten tutira, most már tényleg keríthetnénk rá sort, áttehetnénk máskorra? Valahogy így indul a halogatás, szeret még a 'de', 'mert' viszonyszavakkal előfordulni, és akkor különféle mélységű és megalapozottságú kifogásokkal együtt mutatkozni.




A rákészülés a tervezés látszata

02.22, csütörtök: felmerül az ötlet, hogy írjunk a halogatásról. Poénnak indult, komollyá nőtte magát. Bevillan, akadtak hasonló témájú fejtegetéseim a múltban, talán felhasználhatom őket.
02.25, vasárnap: kikeresem a releváns régi linkeket és berakom jegyzetbe, hogy ezeket kéne megpiszkálnom. Ráadásként egy karrieroldalról is kiguberálom az ide vonatkozó legfrissebb olvasmányomat.
02.27, kedd: lélekben igazodunk a szellemiségben, többek jelzik, átvitt és szó szerinti értelemben is el vannak havazva, hozzá se láttak még az íráshoz, pedig a határidő holnap du. 5 óra.

A kikeresett cikk szerint "A halogatás nem csupán lustaságból fakadhat, azt is jelentheti, hogy várjuk, mikor jön el a cselekvés ideje." Olyan jól hangzik, palya beásan simogatja az ember lelkét. Egy vérbeli lébecolónak minőségi kifogás, de az örökös elodázással mindenki magával - sajnálatosabb esetekben másokkal - tol ki. Ha viszont nem ez a helyzet, komolyan megfontolandó magvas bölcsesség.
Írásnál egyre gyakrabban tapasztalom, amikor nekiesem a vázlatkészítésnek, a nekiesésen  a hangsúly. Leírom, ami bennem fortyog, kavarog, összegereblyézem a korábbi jegyzeteimet, és hagyom érni. Időnként előfordul, hogy egy adottnak vett koncepciónál érkezik egy jobb, odavalóbb, inspirálóbb. Ez átcsaphat túlzott habzású "ez is jó, de tudok jobbat, még jobbat is"-ötletelésbe, ahol érdemes megálljt tanulni.

A múltbanézés a cselekvés illúziója

2015 és 2016 között négy alkalommal is sikerült ugyanannak a témának a mély, sáros keréknyomába tévednem. Variációk egy témára, mert ha az írással foglalkozó blogger épp nem az aktuális művét nyüstöli baromi jól tud/szeret üresjáratban is fecsegni.

Stáció 1: szégyen

Az internet tág, és tele van csábítással. Önfegyelem nélkül a net motivációtemető. Elaprózza a figyelmet, ami érdekes keresésnek, utánanézésnek indul, az pazarlásba fullad. Minek futsz fel Fb-re? Ugyan mi olyan történhet ott, ami egyik percről a másikra megváltoztatja írói életedet? Ha a kiadód befuccsol, a kedvenc szerkesztőd kirúgták/kilépett, hidd el, azt nem onnét tudod meg. Hogy a többi szerző épp mit csinál vagy nem csinál, valójában nem releváns, de remekül be lehet magyarázni magadnak, hogy mégis. Divatosan a kapcsolati tőke gondozásának is titulálhatod a "pályatársak" (sic!) személyes híreinél hagyott kommentet, emotikont; a félszakmai zsánercsoportokban történő böngészés rögtön naprakészség piedesztáljára emelkedik. Ugyanez a zsánereseményekkel foglalkozó oldalakra is elsüthető hazugság.

Stáció 2: tudatosított lustaság

Visszaolvasom, és rájövök részben ugyanott tartok, mint két éve. A több szabadidővel járó munkáról könnyű azt hinni, akkor több idő jut írásra. Közlöm, nem. Nem feltétlenül. A feszes tempó és koncentráltság jól jött, amikor kevesebb időt kellett értékesen kihasználni, de amikor tágul a keret zuhan a fegyelem és magával vonzza az elkényelmesedést. Áttekintve sokkal kevesebb hatékonysággal írok, ha hatékonyság alatt az egységnyi idő alatt írt oldalak/karakterek számát nézem. Ha viszont a szöveg minőségét, akkor nagyot fordult a világ. Másképp írok mos,t mint amikor kevés időt tudtam rászánni. Több időm marad gyomlálni, újraírni, és ez jó. Nagyon jó. nekem is és a szövegnek is.
Ötleteim becsatornázódtak. A szanaszét fut, ámokfutó rákos sejtként burjánzó mindenféleség helyett tematizálódik, így sokkal kezelhetőbb. Mondhatni nagyobb az esély rá, hogy történet is lesz belőle, nem csak "na, majd egyszer ezt is megírom"-nekibuzdulás. Változott az is, menekülésből írjak. Megtanultam élvezetből, játékból írni, és ez hatalmas előrelépés a két évvel ezelőtti márciusi "szegyén én" bejegyzéshez képest.

Stáció 3: ismeretgyűjtésnek tűnő semmittevés

"Ismeretszerzésnek, tudásbővítésnek, naprakészségnek álcázza magát, közben szétszórja a figyelmem, alulról jövő áramlatként módosítja az agyamat, beépül, és szaporodik. Önző gén-e vagy?"
Mai napig jogos kérdés. Hányszor indul utánanézésnek, hányszor végződik húszperces olvasgatásban! Időnként sajnálom ezeket a kitérőket. A konkrét írástól elvett idő, közben meg lényeges ahhoz, árnyalatokkal ruházzam fel a vázat.
A többi, önmagáért való ingerküszöb emelés viszont ártalmas. ártalmas a civil énemnek és ártalmas az alkot énemnek. A figyelem érték. Márkák, médiumok ölnek érte, megkaparintsák és az agyam gyúródik közben. Szó szerint.

Te aratod, magadnak.
credit: Sylfvr

Stáció 4: kegyetlen őszinteség

Itt a kvintesszenciája mindennek, amit írói halogatásnak neveznék. Üt és fáj. Az a dolga.
Tele van gyöngyszemekkel:

"Amit kidolgozásnak és gyűjtésnek nevezel, az kőkemény halogatás. Amikor a sztoridról agyviharozol, akkor is. Mert az kábé tart fél óráig, aztán a fennmaradó időben elsodor a hétköznapok időölő pepecselése. De milyen jól hangzik már, hogy felkészülési fázisban vagy, nem?"

"amivel nem foglalkozol minden nap, abból soha nem lesz semmi. Gyúrhatsz írásra képzeletben, attól még egy sor sem fog megjelenni a papíron magától."

"Mikor volt utoljára...
...hogy nem a fotelből támadt ötleted? Mikor mozdultál ki testközelből élményt gyűjteni, igazit, szagosat, izzadságosat, borzongatóat, repesőt, rettenetest? Mikor hagytad, hogy a hátára kapjon, vagy a mélybe taszítson, és rávegyen, hogy írd éjjel, írd nappal, írd munka közben, írd vezetés közben, bárhol, bármikor, bárkikkel, bármivel? Halálról merengsz: láttál igazi, valódi halált? Születésről írsz: láttál legalább egy kihajtó növényt, ellő tehenet, rideg kórterem ágyára csusszanó csecsemőt? Voltak valódi, mély dilemmáid, mocsarat rengető konfliktusaid? Hány olvasott, hallott, mesélt klisével zsonglőrködsz? Mémeket etetsz, amik rád se bagóznak, annyira önzők.
Mikor mertél utoljára igent mondani a szakadékra, és a hegyoromra? Azt hiszed van rá időd?
Ébresztő!"

Feloldás nélküli lezárás

Halogatás. Lehet rajta nevetgélni, összekacsintva bólogatni, értjük a tréfát, ugyanabban a cipőben járunk. Közösségépítő ereje van, akár a panaszkodásnak!
Még én is jókat vigyorogtam, nini, ez lesz a téma, ehhez mindenki tud kapcsolódni, ilyet mindenki szokott.
Keseregni és befordulni sincs érelme. A halogatás van. Létezik. Teret hódít. Néha lényegtelen dolgokat emészt fel, máskor fontosakat. Igen, azokat is képes, téves az, ami nem történt meg, nem is volt igazán fontos. Önfelmentő ezoblabla.
A halogatás egyszerre véletlen és szándékos. Igazi oximoron. Filantrópok szerint végtelenül emberi. Milyen érdekes, gyakorta a jó dolgokat is tologatom, nem csak a rosszakat, kínosakat, kényelmetleneket. Késleltetett elmerülés, a várakozás izgalma. Vajon ez miféle halogatás és mit árul el rólam?

Forrás 1

A többiek summázata*

Csilla Kleinheincz
Demi Kirchner
Gaura Ágnes
Moskát Anita

*Ahol nincs link, az szándékos. A konkrét bejegyzés hiánya legalább olyan hatékonysággal közelíti meg és reprezentálja a témát, mint akik írtak valamit.

Megjegyzések