szép.irodalom 1. - A test angyala


Tele a fejem közhelyekkel, jól megfogalmazott, sarkos véleményekkel a szépirodalom rothadó testéről, életidegenné vált elefántcsonttornyáról, elvontságáról. Éppen ezért közelebb merészkedem, szándékom nem több, mint saját ítéletet dönteni, műveletlenségem árkát meghaladni.


Vajon egy avatatlan, magyar szakos műveltségnek híján lévő, egyéb zsáneren gyakrabban legeltetett olvasó mennyire futhat neki olyasminek, mint a kortárs magyar szépirodalom? Vagy szabjak tágabb keretet, hogyan futhatok neki a szépirodalomnak egyáltalán? Napokban olvastam, régen nem volt ilyen elválasztás, hogy szép meg zsáner, meg fityfene, csak irodalom volt, semmi más. Szórakoztatott, szörnyülködtetett, elgondolkodtatott, különféle húrokat pengetett.
Új, másfajta élményekre éhezem, de főképp arra, kidugjam fejem a mindenhonnan rám ömlő ítéletek áradatából. Nagy luxusnak tűnik kijelenteni, valamire nincs szükség, mert önmagáért van, túlművelt (olyat lehet?) sznob elmék kegyéért és fontoskodásáért van, állami pályázati pénzek bezsebeléséért van, hát le vele, adja át a helyet másnak, életelibbnek, közérthetőbbnek, politikamentesebbnek és a többi. Politikához visszakanyarodva: ezzel aztán nagyot mondtak, minden zsánerben ott van az vastagon, miért csak ennél állítanák pellengérre.
Önző érdek hajt: művelődni, szélesedni vágyom. Annyi minden kimaradt az életemből (színházba-járó attitűd, operák ismerete...). Az nem igaz, ne találkoznék kortárssal. Kortárs nekem a mostanában íródott zsánerirodalom is, mert most történik, mióta élek, történik. Nálam a kortárs '83-tól kezdődik.
És aztán annyi érdekességbe futok, ami eddig nem szerepelt a látóterembe, aztán valahogy odakerült. Ilyenek például a rézkarcok (Nem irodalom, és? Történetet mesél, igaz, vizuálisan), odavagyok értük.

Érdekel a más, a szabálynak és törvénynek vett előírások felrúgásának híre: milyen lehet egy szóért megírt sokszáz oldalas történet? Milyennek találok egy érzések és benyomások közvetítésére íródott regény léptékű művet vagy egy ív, váz, és premissza nélküli könyvet? Az írásban mindent lehet.  A profinak, gyakorlottnak pláne. Elhagyhatók a másutt kötelezőnek vett formák, keretek és módszerek, ha az üzenet átadása, az élmény megtörténik. Nos, ez a szívesen hangoztatott, magasröptű elmélet, de mit mutat a gyakorlati élmény?

*

Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi ​Jolán - A test angyala

Javasolták, kezdjem ezzel. Nézek utólag magam elé: miért? Vicces könyvnek szánták, egy kósza mosolyt se bírt előhívni belőlem. Humoros? Ha abszurdról beszélünk, talán, de egy pillanatra se rezonáltunk. Habszódia-paródia? A női regényeket egy az egyben kínosnak tartom (félreértések láncolatából kihajtó lelki dráma, aztán mégis boldog egymásra találás), erről paródiát olvasni külön kín.

A könyv és én két külön vágányon zakatoltunk. Az én humorom más, a humor nekem más. Beszélt ugyan a szöveg hozzám, mégse értettem, emiatt tréfakedélyre se sikerült hangolnia. Lejöttek a helyesírási, stilisztikai hibák (Condi. Make-up, migrain, airkondicionálás, gastronómia, aerobic, yambó sapka,  fotöy, sítoura. Random módon időjelbe tett szavak, mondaton belül nagybetűvel kezdett szavak), és azok művi volta, de nem sikerült bedőlnöm, vidáman rájuk hagyatkoznom. Besenyő Pista bácsiékat vizuálisan elviselem (időnként nyeherésztem is rajta), de szövegként kézzel lábbal tiltakozom.
Merengőn megjegyzem, lehet, emiatt nem kaptam soha kedvet ahhoz, Rejtő Jenőt olvassak, és ezért nem vált belőlem Terry Pratchett Korongvilág kedvelő. Diplomatikusan mondva nem én vagyok a célközönségük.

Tanulságom: lehet hibát hibára halmozni az abszurd köntösében. Mert ezek szándékolt hibák, stílustól helyesíráson át központozásig. Egy eszköz, semmi több. Itt egy példa rá, amiből oldalanként akadt legalább ehhez hasonló kettő:

- Van még valami? -
Kérdezte.
És akkor válaszolt!!!

Megjegyzések