nyolc nyolc nyolc


Időről-időre vitatott kérdés, miből élnek a szerzők, és hogyan szakítanak főállás mellett időt az alkotásra. És mi a helyzet az egyes történetekben szereplő karakterekkel? Nekik miből telik rá, hogy teljesítsék a rájuk kiszabott történetet?


Szerepjátékos időkből tisztán emlékszem, a karakterkészítés szerves részét képezte az előtörténet kiötlése.  A method acting szellemében formált karakterek birtokosai valóságos kis novellákat rittyentettek össze, mások viszont ingerült türelmetlenséggel szültek ki magukból pár sort, hogy a kalandmester is elégedett legyen és őnekik se kelljen túl sokat izzadni a dolgon. Hiszen minek is erőlködjenek, ha embere válogatta, ki mennyire használta fel az előtörténet morzsáit, továbbá a karakterkészítés kockaszerencsével határozott az egyszeri szereplők induló pénzösszegéről?
A legtöbb asztalis, fórumos szerepjáték a szabadúszó (zsoldos) melók közé szerveződik (megcsinálod ezt, kapsz érte ennyit, zsebelsz/hullarabolsz/garázdálkodsz mellé annyit). A legritkább esetben számít, hogy az illető vagyonos családból érkezett és hazulról is jár neki apanázs, vagy céh/szervezet tagja, és onnét folyósítanak neki valamit. Ha rendelkezik szakmával (szó szerinti szakmával, most hagyjuk a fejvadász/varázsló/boszorkány/papi szervezeteket), azt szinte csak ünnepnapkor kell elővennie, és azt is csak azért, hogy ilyen-olyan próbák eredményét pár ponttal felhúzhassa.

A regények, novellák szereplőinek megtervezését is megelőzi egyfajta előtörténet vázolás, akkor is, ha az olvasóhoz csak a jéghegy releváns csúcsa jut el. Van múltjuk. Értenek valamihez. Szerencsés esetben csinálnak valamit, és a melójuk nem afféle zavaróan döngicsélő légy vagy szükséges rossz, amivel a szerző kényszeredetten igyekszik alátámasztani a vagyoni helyzetét. De mégis miből élnek?  Milyen forrásból kerül étel az asztalukra, tető a fejük felé, ruha a testükre és marad-e abból az egyéb, létfenntartást meghaladó szociális és önmegvalósító igény kielégítésére? Mennyire a maguk urai? Mit jelent, ha egy szereplő a maga ura?
Töprengésem közepette végigveszem, egyes műveim szereplői milyen viszonyban állnak a munka világával, illetve kitérek rá, idei sff olvasmányaimban mit tapasztaltam ezen a téren.

Gaudeamus igitur

Ha a főszereplő gyerek vagy kamasz, általában nem probléma a megélhetése, mert a szülei és/vagy a rendszer, amiben él, gondoskodik róla. YA regényekben (főleg ha a sztori az első vagy második világban játszódik) iskolába jár, esetenként diákmunkát vállal, de nem sújtja gyerekmunka. Még a Frost Punk játékban is el lehet dönteni, a város túlélése érdekében befogják-e a kiskorúakat, vagy hagyják őket gyereknek lenni.
Zsebpénzt kapnak vagy nem kapnak, a szülők ruházzák és etetik őket. Mélyebb, kevésbé önfeledt történetekben a plusz pénz a saját családjukra kell, vagy valami fontos, őket érdeklő tevékenységre, ami révén kitörhetnek, megvalósíthatják önmagukat. De persze a bűnözés is felüti a fejét, például amerikai filmek tipikus szereplője a néha kifejezetten jobb sorból származó tag, aki droggal seftel a házibulikban, suli mögött, parkolóban.

Olvasmányélmény 2018: a Páratlanok gyerekszereplői, mielőtt kiszakítják őket a környezetükből iskolások, később viszont túlélés-teszt alá vetik őket. A család és a közintézmények kiiktatása után rajtuk áll vagy bukik, hogy nomád körülmények között milyen menedéket találnak, azt hogyan védik meg, illetve mit esznek. Éles és traumatikus váltás, csoda, hogy egyiküket se tarolja le lelkileg. A Kés a Zajban Toddot eleinte a nevelői gondozzák, és mellette aktívan részt vesz a családi gazdaság napi feladataiban. Tanulni nem igazán tanul, sőt, kifejezetten megtiltották neki, így az írással-olvasással is gondjai akadnak. Később úgy változnak a körülményei, hogy egyedül kell megállnia a helyét. Ismét kemény kihívások várnak egy alig 13-14 éves gyerekre, viszont Toddot valamennyire előtte is egy viszonylag éberséget igénylő, ellenséges közeg vette körbe Prentissváros formájában, míg az előző könyv kölykeit gyakorlatilag átlagos családokból szakították ki.
Saját példa: nincs, főszereplőim idősebbek, kinőttek a kamaszkorból, egyéb kihívásokkal néznek szembe.

Két állás között

Egy időben azt a javaslatot kaptam, hogyha éppen nincs állásom, és munkanélküli vagyok, akkor használjam a fenti állapotmeghatározást. Mennyivel jobban hangzik ismerősök, volt osztálytársak és kevésbé ismerősök előtt! Ott a pozitív kicsengés, miszerint az illetőnek szándékában áll elhelyezkedni valahol. Még akkor is, ha örül, hogy megszabadult valami ótvar helyről és amíg nem regenerálódik, tuti nem keres semmit. Itt van mindenki, aki kilépett, akit kirúgtak, akiknek lejárt a fix szerződése és akiket átszervezés miatt elbocsátottak.

Olvasmányélmény 2018: ide passzolót utoljára 2017-ben olvastam a Pinkyben, Jynx személyében. A pasas gyakorlatilag egy deka munkát nem végez. Akkor sem, ha éppen van állása, csak felfüggesztették a gyásza miatt. Éli kiábrándult életét a lepukkant díszletek között, és máig rejtély előttem, miből veszi a pinkyjeit, dohányát, csekélyke ételét.
Saját példa: a Felehold narrátora bevallottan munkanélküli, akad is ebből gondja elég, mert ott a családi nyomás, hozza rendbe és tegye stabil alapokra az életét. Aki volt már pár hónapnál hosszabb ideig munkanélküli a családja közelében, az tudja, milyen remek kéretlen tanácsadóvá változnak a szerettei.


Heti legalább negyven óra

Ha egy szereplő teljes állást vállalt, annak azért nyoma van. Nem csupán a hitelminősítésében, de magán a történeten. Hiszen a konfliktus néha magából a munkájából fakad (pl. Takeshi Kovacs - Altered Carbon), azzal kapcsolatos (pl. Travelers csapata), vagy annak révén tud benne részt venni (pl. Nick Sax és Meredith McCarthy - Happy!).
Akadnak kilenc és öt között nyüzsgő értelmiségiek, akik laptop-öltöny/kosztüm-iroda szentháromságában húzzák az igát (Mr. Robot) és többműszakos munkarendben zúzó fizikai munkások, akik semmivel se végeznek kevesebb becsülendő munkát náluk. Ugyan ki kérdőjelezné meg Ellen Ripley kompetenciáját?
A legnehezebb dolga azoknak a  szereplőknek van, akik egy hivatásnak adták a szívüket, de az események próbára teszik őket annak gyakorlásában.  Aki "csak" dolgozik, az másként éli meg ezeket a nehézségeket. Ők legfeljebb a megélhetésük előteremtése miatt őrlődnek, ám a hivatásgyakorlók egyéb aspektus miatt is nekikomorodhatnak. Hiszen nem mindenkinek jut az a luxus, hogy részben vagy egészben a hivatásán keresztül élje ki a történetét (pl. Lara Croft, vagy Langdon professzor).

Olvasmányélmény 2018: A Hat ébredésben a szereplők a Dormire űrhajó üzemeltetését végzik vegyes sikerrel. Az események illeszkednek a munkájukhoz, sőt, a sűrűjébe pont amiatt kerülhettek bele. A Hatalomban elég vegyes a felhozatal. Tunde fotóriporter, aki a változások közepette is kamatoztatja képességeit. Roxy bűnözői tevékenységét se rázta meg annyira a világ fordulása, Allie viszont az eltartott kamasz köréből szektaszerű vallás kiépítésébe fogott. A Seveneves karaterei mind kőkeményen dolgoznak, hogy megakadályozzák az emberiség kihalását. Szaktudásuk legjavát állítják szolgálatba, a tét igen nagy. Kutatók, mérnökök és tudományos munkatársak szövetsége, szóval nem azok a hétköznapi koponyák.
Saját példa: egymást érik a példák, és így kiderült, legtöbb szereplőmnek azért akad megélhetése. Csaba királyfi visszatérése és a Nincsen rózsa tövis nélkül főszereplőjében közös, hogy mindketten  biztonsági őrük időbeosztásában dolgozó, megfigyelői státusszal bíró egyének, és adatgyűjtésük tárgya emberek bizonyos köre. A Műszakváltás pilótái az eget hasítják, a Iustitia ante portas Jusztinája sárkányok  által üzemeltetett irodaházban dolgozik meghatározhatatlan pozícióban, gyakorlatilag munkájának foglya. A Hozzáférés megtagadva történetében Polimer biohacker tanácsadóként adja bérbe szaktudását, a Post somnusban  kutatókból és drogfogyasztókból álló kapcsolatfelvételi team munkálkodik azon, egy idegen fajjal kommunikálhassanak, a Kérdezd meg Lamarckot! Gilvádja pedig a poszthumán jövőben működő vállalatok élőerő humán kvótájának köszönhetően kézírást oktat. Csupa munka, a legtöbb legalább heti negyven óra elfoglaltsággal jár.


Kötetlen és szabadúszó

Állítólag a két állás közötti eufemizmus felett is eljárt az idő, és a ma munkanélkülijei divatosan szabadúszóként definiálják magukat. Az önfoglalkoztatók és a valóban szabadúszó művészek, szakértők ezt bizonyára kikérik maguknak, hát még a sehová sem sorolhatók.
De kik azok a sehová sem sorolhatók? Írhatnám, hogy Bruce Wayne, és Tony Stark, de ezzel csak részben állítanék igazat. Persze, nincsenek napi megélhetési gondjaik, de nem feltétlenül azért, mert ölükbe hullott egy milliárdos örökség, hanem mert a cégeik révén felépítettek valamit, ami most szépen jövedelmez nekik a hobbijukhoz céges CSR-hoz világmegváltó életjobbító terveikhez. Ők dolgozó üzletemberek, még akkor is, ha a filmjeikben nem éppen a kőkemény munkás részekre fókuszálnak (a kapcsolatlétesítéssel járó alapítványi bálokat most hagyjuk).
Ott vannak viszont azok a vagyonos szereplők, akik szinte beleültek/születtek a készbe és tulajdonosként nem kell a napi üzletmenetből kivenni a részüket. Ők vajon dolgoznak? Aligha, vagy ha mégis, nem azért mert különösen rászorulnának. Életjáradékot folyósíthatnak nekik, kapják az osztalékot, vagy a befektetéseikből szerzett nyereséget. Pl. Charles Xavier már eleve gazdagnak számított, az egy plusz, hogy tett rá egy lapáttal.
Sehová nem sorolhatóak és alig kiaknázottak az önfenntartó életmódot választók, a gyesen, gyeden lévő szereplők, a főállású anyák vagy apák (nem is tudom, főállású apa mint terminológia létezik-e), a háztartásbeliek, a rokonát gondozók, a nyugdíjasok, mintha velük semmi izgalmas nem történhetne. Pedig történik, példa erre a Saga képregényben a babájával mászkáló Alana.

Olvasmányélmény 2018: Koboldcsászárban Maia ha kéri ha nem, császári címet örököl, annak minden velejárójával. Kemény kihívások elé néz, az élet félvér uralkodóként cseppet sem fenékig tejfel. Az Északfiban Rose minden igényét kielégítik, amikor a medvéhez kerül.  Képes szőni, viszont ha korának és régiójának minden lánya/asszony  képes rá, mert a háztartásvezetés része, akkor ez nem emelhető ki szakmának.  A Lányok csöndjében felvázolt szekta egyszerre önfenntartó és kivonuló a többségi társadalomból, a könyvben szereplő lányok ezt az életmódot követik.
Saját példa: Madárról madárra novellám főszereplője paraszt, annak minden velejárójával. Ez nem szakma, nem munka, hanem egy életmód. Az Inanis nézőpontkaraktere eléggé kilóg a sorból, hiszen azon túl, hogy emberként egy moziban dolgozik, gyakorlatilag ő fizet azért bérleti díjat, hogy ember lehessen.

És a te karaktereid miből élnek meg? Hogyan tudják összeegyeztetni azt a történeted mozgalmasságát adó eseményekkel?

Megjegyzések