Egy szív, két toll

Írás és szerkesztés: látszólag összeegyeztethetetlenek, de mi sem áll távolabb a valóságtól.

Szerkeszteni és írni nem ugyanaz és mégis van benne valami közös: a személy, aki a művet olvassa. Aki tegnap még egy kiadó vagy magazin írásán dolgozott, lehet, hogy holnap saját alkotásán munkálkodik. Akad, akinek mindkét világba bejárással bír, mások viszont vagy egyiket, vagy másikat ismerik.


Amerikából jöttem, mesterségem címere…

Magamat az írás világában kizárólag szerzőként definiálom. A Libellus Magazin indulásakor körbejártuk, ki mit vállal és szinte rögtön jeleztem, hogy a szerkesztési feladatokból nem szeretném kivenni a részemet. Nem vágyom rá, hogy az egyszeri feladat idővel rendszeressé váljon, híre menjen, Vera szerkeszt (pláne, ha még jól is teszem), mert a végén beszippant a szerkesztés világa. Egyáltalán nem vonz a lehetőség, hogy bebocsátást nyerjek egy mások által izgalmasnak és felelősnek lefestett világba, mert elsősorban írni szeretnék.
Mások ellenben nyitottan és érdeklődéssel vágnak bele. Az általam megkérdezettek szinte mind egyetértettek abban, hogy a legtöbb esetben írókból válnak szerkesztők. Természetesen léteznek írói múlt nélküli szerkesztők, akiknek eszébe se jut, hogy írjanak, de nem ez a jellemző. Gyakran a folyóiratok, antológiák is írókat kérnek fel szerkesztésre, de ezek a legtöbbször időszakos munkák, nem pedig állandó állások.  Az írói pálya könnyen szerkesztői feladatok ellátásához vezethet, elég arra gondolni, hányszor adnak a szerzők egymásnak tanácsot. Egy ponton túl ez meghaladja a tesztolvasói keretet és konkrét szerkesztői mélységekbe vezet.

Próba cseresznye?

Ma Magyarországon nagyon kevés valamire való szerkesztői képzés létezik (ilyen szakma és kifejezetten ennek reklámozott képzés se szerkesztői se írói fronton nem létezik), és akik onnét kikerülnek sem biztos, hogy képesek lesznek zsánerirodalmi művekkel dolgozni. A kiadók szinte nagyítóval keresik a tehetséges szerkesztőket. Hol vagyunk mi a külföldi kreatív írás szakhoz, és az okleveles könyvszerkesztői képzéshez! A szakmai űrt a kiadók saját szervezésű szerkesztői tanfolyamokkal igyekeznek kitölteni, az érdeklődő szerzők pedig jelentkeznek rá.
Kíváncsiak, kihívást, fejlődési lehetőséget keresnek. Tudni akarják, amit a munkájukat ízekre szedő szerkesztőjük tud.
Ahogy Molnár Andrea is írta:
"A kezdő írók közül is főleg azokban, akik meg akarják fejteni a „nagy rejtélyt”. Akiket nemcsak a bennük lakozó démoni hajtóerő késztet pötyögésre fákról, rügyről, violákról, de egyszer csak meglátják a sorok mögött a rendszert, és érteni akarják. Ott a titok, a misztikum, a csoda az írás írott és íratlan szabályai között. Az írástechnika kész filozófia."
Azokról se feledkezzünk meg, akiket anyagi okok vezérelnek. Megtetszik nekik az írás, a kiadás világa, eldöntik, hogy nem akarnak mással foglalkozni. Mivel ma hazánkban elenyésző az esélye annak, hogy valaki csak és kizárólag a könyvei jogdíjából éljen, valami más foglalatosság után néz. Ilyenkor szinte adja magát, hogy szerkesztővé (vagy fordítóvá) képezzék magukat. És még így sem biztos, hogy klasszikus értelembe vett szerkesztőként fognak dolgozni: aki erős nyelvtudással rendelkezik, lehet, hogy kontrollszerkesztővé válik, azaz magyarra fordított külföldi regények szövegét szedik ráncba.

Aki A-t ír, írjon B-t is?

Törvényszerű-e, hogy aki jó író, az szerkesztővé válik? Erre határozott egybecsengő választ kaptam: nem. Egyszerűen azért, mert nem minden író lesz jó szerkesztő. Külföldön ez eredendően két külön szakma, idehaza viszont ahogy fentebb is utaltam rá, nincs hivatalos iskolája, emiatt fordulhat elő, hogy egyazon ember többféle feladatot is felvállal. Ma szerkesztőnek lenni nem egy nagy presztízzsel kecsegtető feladat, aligha létezik szülő, aki tudatosan ebbe az irányba tereli a gyerekét.
Más íróként szerkesztést tanulni, írótárs művén szerencsét próbálni és megint más hivatásszerűen, kiadói szempontokat is követőn dolgozni. Sok hasznos készséget fel lehet szedni egy szerzőnek a szerkesztői önképző kurzusokon. Kóstolót kap, milyen a szerkesztő fejével gondolkodni, ez a közös munkát is megkönnyítheti a saját szerkesztőjével.
Az írások szerkesztése egészen másfajta kreativitást igényel, mint amikor valaki a „semmiből” alkot. Képessé kell válni arra, hogy eltávolodjon a szövegtől, leoperálja a személyes érzéseket és így rálásson az egészre, kiszúrja az esetleges hibákat. Az írással is foglalkozó szerkesztők kereken megmondták, a szerkesztés egy másik üzemmód. Alkotás és szerkesztés sosem fut párhuzamosan. Lehetetlenség. A profik ezt értik, érzik, kettéválasztják. A kevésbé azok hajlamosak rágörcsölni az írásra: elkövetik azt a bakit, hogy alkotás közben hagyják be-bevillanni a kritikusabb, szerkesztőibb oldalukat, és ez roppant frusztráló. Ahogy egy jó barátom mondta: merni kell hibázni! Később, ha a szöveg pihent, jöhet a szöveggyomlálás, de égető alkotás közben határozottan kerülendő.

Egy fenék, két ló

Amikor belevágtam a kérdéssor elkészítésébe, az a téves kép élt bennem, egyszerre írónak és szerkesztőnek lenni pontosan olyan, ahogy a szakaszcím is szól: egy fenékkel két lovat megülni. Tévedtem. A két tevékenység teljesen más hozzáállást követel, és kapcsolódnak egymáshoz.
"Olyan ez, mint a hús meg a köret; egymással föl nem cserélhető, de egymást kiegészítő dolgok, amik pompásan mennek egymáshoz."
Egy írónak a saját írói tapasztalata sokkal hitelesebbé teheti a szerkesztést, ám arra vigyáznia kell, hogy átírást kérhet, de ő maga nem írhatja át a művet a szerzője helyett.
Aki nem anyagi okokból került kapcsolatba ezzel a két területtel, az megteheti, hogy annyi időt szán szerkesztésre, amennyit szeretne. Aki viszont komolyabb célokat is dédelget, könnyen belefuthat abba, hogy a sűrű szerkesztői vagy egyéb főállásból származó feladatok mellett nem jut ideje a saját alkotásra. Nem mindenki képes párhuzamosan úgy beosztani a teendőit, hogy minden számára fontosra jusson ideje. Kénytelenek kompromisszumot kötni, és egyik vagy másik tevékenység javára lecsípni az időből. Léteznek szerzők, akik ha tudnák, írásból meg lehet élni, akkor sokkal kevesebb szerkesztői munkát vállalnának be.

Előnyök és hátrányok

Megkérdezetteim zömében előnyöket soroltak fel, miért is jó mindkettőhöz érteni. Szerkesztői tapasztalatokkal jobb írásokat adnak ki a kezük közül, igaz hosszabb idő alatt. Szélesedett a látókörük, fejlődött a kritikai látásmódjuk, megtanulták helyén kezelni a maguk és a másik szövegét. Felismerték az olvasottság követelményét, és bátrabban véleményeznek. Észrevették, hogy a szakmai háttér emelheti az író hitelességét, így ha véleményt mondanak más munkájáról, az nagyobb súllyal esik a latba, mintha szimpla olvasói véleményt fogalmaznának meg. Aki főállásban műveli, örül, hogy munkája révén semmi olyannal nem kell törődnie, aminek nincs köze a szenvedélyéhez.
Abszolút pozitívumként merült fel, hogy új embereket ismertek meg, és megjelenéshez segíthetnek másokat. Szerkesztői tevékenységük által személyes ismeretségük is növekedett.
Negatív vonzatként megemlítették az irreális elvárásokat: egy szerkesztőnek nehezebben nézik el, ha írásaikban hibáznak. Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy azalatt az idő alatt, míg valaki mások könyvét szerkeszti, a sajátja áll. Némelyek szabályosan hányingert kapnak a nap végére a sok betűtől, és ha idejük esetleg engedné is, képtelenek a saját írásukhoz nyúlni. Nincs abban semmi meglepetés, ha valaki emiatt kenyértörésre viszi a dolgot, elbúcsúzik az egyiktől és onnantól csak a maradónak szenteli idejét.

Zsák a foltját

Eltöprengtem, kinek való, vagy ajánlható, hogy az írás mellett belevágjon a szerkesztésbe. Aki szereti, akit érdekel, annak ajánlani sem szükséges, mert elébe megy és keresi a lehetőséget. Számára a szerkesztés monotonitása flow élmény, élvezi, személyisége lubickol benne. A kevésbé céltudatos, ám tehetséges szerkesztővénájú emberekre pedig úgyis rátalál a munka, az ilyeneket a szakma számon tartja, figyelemmel követi.
Gyakorlati szempontból jól jön a széleskörű műveltség, nélkülözhetetlen az olvasottság, a jó nyelvtani érzék, gyorsolvasás és átlag feletti szövegértelmezési képesség. A szerkesztőknek gyakran megadott időpontra kell elvégeznie egy mű átnézését, akkor is, ha a szerző késett az írása leadásával.
Kerüljék viszont a pályát azok az alkotók, akik elsősorban írni szeretnének és abba forgatni a kreativitásukat. Szintén válasszanak mást, akik szeretnek görcsösen nyelvtani szabályokon, babonákon lovagolni, akik csak adott stílust fogadnak el megfelelőnek és a saját írástechnikai eszméik rabjai. A túl harsány, lehengerlő személyiséggel rendelkezők is gondolják meg, mert észrevétlenül elnyomhatják a szerző stílusát.

Mindenkinek köszönöm, aki válaszával hozzájárult a bejegyzés megszületéséhez!

Megjegyzések