BoldogSzer - Döntő

Részt vettem a BoldogSzer több hónapon átívelő, tematikus pályázatán. Év végi áttekintésemben hangot adtam annak, hogy emiatt tévedtem szépirodalmibb területre és hogy ez mennyire a javamra vált. Igaz a kiírók nem nagynevű irodalmi szcénát takarnak, és a nyeremény sem publikálással, sem magyarországi hírnévvel nem kecsegtet, én mégis szívesen írtam nekik. Beválogattak a döntőbe, így megírhattam elképzelésemet Aranykert kapcsán.

Photo by ~kachahaha from Deviantart
Mindig tűnődve hallgattam, vagy olvastam azokat, akik nosztalgiát éreznek egy olyan kor után, amiben nem is éltek, melyről hiteles feljegyzések nem léteznek, pusztán a hit teremti meg. Árad az így teremtett világ mítoszából a vágyakozás. Vágyakozás, egy jobb után annál, mint ami van. Vágyakozni akkor szoktak, ha valami nincs, de szeretnék, hogy legyen. Elégedett embert én még nem hallottam úgy nyilatkozni, szívesebben élne egy másik korban. Nem baj ez, néha pont a vágyakból lesznek tevékeny tervek, csak az illúzióktól kell óvakodni, tévútra vihetnek, mint novellám szereplőjét is.


Aranykert vár Rád!




Belenéztem a függővasút ablakába, és olyan volt, mintha Pannával néznék farkasszemet. A nővérem a kiköpött másom: egypetéjű ikreknél ez normális. Ha egyformán öltözködtünk volna – ami sosem fordult elő –, akkor tényleg ember legyen az a talpán, aki megkülönböztet bennünket.
Nővéremre gondolva önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám. Épp ma egy hónapja állt munkába. Annyira örültem a hírnek és annyira megérdemelte!
– Végre szánhatsz időt a hobbidnak, elmehetsz moziba, kirándulni! – újságolta csillogó szemekkel.
– De hiszen most is tudok időt szánni a kedvteléseimnek… – ingattam a fejem derűsen. Pannát, mint ahogy 2030 legtöbb huszonévesét, kevés dologgal lehetett fellelkesíteni. A sok technikai újítás, az a rengeteg inger kissé eltompította azokat, akik nap, mint nap hagyták, válogatás nélkül információk tengere zúduljon rájuk.
– Időt igen, de pénzt már nem! Hát ennek vége, hugi! Szokj hozzá, hogy péntek esténként nem lődörgünk, hanem ki fogunk kapcsolódni! Ha módjával is, de áldozhatunk annak, amit szeretnénk!
A szívem mélyén ujjongtam. A polgárbér – a minden magyar állampolgárnak alanyi jogon járó minimális állami juttatás – csak arra volt elég, hogy a garzonunk rezsijét, alap élelmiszereket és alap ruházatot megvegyük. Aki ínyencségekre, jobb göncökre, modernebb technikai berendezésekre, netalántán saját elektromos autóra, saját házra, kibővített orvosi szolgáltatásokra vágyott, annak meg kellett dolgoznia érte. A segélyeket – és vele a szociális háló javát – még 2016-ban megszüntették, és mivel a polgárbér tényleg csak a minimumot nyújtotta, erősen ki kellett magunkért tenni, ha munkához akartunk jutni.
Ha nekem eddig nem is, de Pannának sikerült. Rámosolyogtam a tükörképemre és alig vártam, hogy bővebben beszámoljon arról, mit kell csinálnia és hol. Egy hónap is eltelt már, mióta munkába állt, ám amikor kérdeztem, mi a dolga, titkolózva mosolygott.
A függővasút ablakába épített érzékelő rájött, bámulom, így nyomban egy zavaró reklámot vetített le nekem:
– Találj haza! – csicseregte egy valószerűtlenül szép, leomló szőke hajú nő. – Őseink évezredekkel ezelőtt elhagyták mitikus földjüket, Aranyos Szegeletet! Ám maradt egy város, ami kitárja kapuit az arra érdemesnek! Légy te az, aki bebocsátást nyerhet a városba! Légy te az, aki megtelepedhet benne! Ne feledd: Aranykert vár Rád!
A számítógéppel generált szépség képe elhomályosult és egy ragyogó, paradicsomi állapotokat idéző, zöld hegyekkel övezett völgy úszott be az ablakra, telis-tele virágokkal, ősi fákkal, és kék lepelbe öltözött, hosszú hajú lányokkal, akik egymás kezét fogva körtáncot lejtettek.
Nagy sóhajjal félrenéztem. Az Aranykert volt a szimulációs játékok legújabb őrülete. Meg kell hagyni, a játékot kitaláló és elterjesztő Turul Csoport értette a dolgát. A csapból is ők folytak, nem múlt el nap, hogy egy tucatszor ne találkoztam volna szembe a reklámjaikkal.
Csuklómobilom megrezzent. Odapillantva egy banki értesítőt olvashattam a számlaegyenlegemről. Kétszer is meg kellett néznem a rajta látható összegtől. Leesett az állam: negyedévi polgárbérrel egyenértékű forint érkezett a nevemre. Az értesítő szerint a nővérem küldte.
Isten az égben, honnét lett ennyi pénze?
Még akkor is ezen töprengtem, amikor fellifteztem a 26. emeletre, ahol a garzonunk volt. Csuklómobilom egyben mágnespántként is szolgált, hogy kinyithassam a bejárati ajtót, így azt a kilincs fölé érintettem. Halk kattanás jelezte, bemehetek.
Egy szoba, ételmelegítő fülke – főzni már nem divat, mindent megkapunk félkészen –, fürdőszoba alkotta garzonunkat. Panna felkapcsolt villanynál szendergett emeletes ágyunk alsó fekhelyén. Kimerültnek, de elégedettnek látszott: a jól végzett munka kisimította a ráncait.
Ennek ellenére korainak tartottam, hogy este hatkor máris ágyba bújjon, így finoman megfogtam a vállát és addig keltegettem, míg fel nem nyílt a szeme:
– Panna! Hazajöttem! Jelzett a bank, hogy utaltál nekem. Ez rengeteg pénz!
Szemeit dörzsölgetve felült, huncutul mosolygott:
– Pedig csak a felét küldtem el neked, a másik felét megtartottam magamnak!
Döbbenten álltam, le kellett ülnöm.
– Most már aztán komolyan érdekel, mit kell ezért csinálnod! Ugye, semmi törvénytelent?
Panna felnevetett.
– Rémeket látsz! Megnyugodhatsz, a munkám legális. Jól jövedelmező, igaz, ehhez meg kell dolgoznom. Álltó helyemben el tudnék aludni, de megéri. Nagyon szeretem, és ha így folytatom, akár külön is költözhetünk idővel.
Riadt képet vághattam, mert Panna megpaskolta a karomat.
– Szeretlek, de valld be, eddig azért nem sikerült összejönnöd senkivel, mert amint megtudták a jelöltjeid, hogy a testvéreddel laksz, mind meghátrált.
Elvörösödtem, kényszeredetten heherésztem.
– Elég szomorú, ha ennyi elég volt nekik ahhoz, letegyenek rólam!
– Mindegy, most már lehet saját lakásod!
– Azért várjuk ki a végét. Meddig is szól a munkaszerződésed?
– Addig, amíg tartom a normát. Ezt könnyebb elérni, mint hiszed.
– Azért nem szeretném, ha túlhajtanád magad.
– Bocs, elvetettem a sulykot, annyira örültem, hogy végre valami értelmeset csinálok. Ígérem, jövő hónapban majd odafigyelek. Kipihenten amúgy is jobban megy.
Most már igazán furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mit csinál a nővérem.
– Te, Panna! – fogtam bele, mialatt ő felállt és kisétált az ételmelegítő fülkébe hogy instant kávét készítsen magának. – Tulajdonképpen milyen munkakört töltesz be és hol?
– Szenzopszichikus menedzser asszisztens vagyok a Théta vállalatnál.
Pislogtam párat.
– Sosem hallottam erről a vállalatról. És ezt a szezomicsodás asszisztensi állást eszik vagy isszák?
– Egyik sem! – vigyorgott be a szobába. – A Théta a Turul Csoport tagja, és egyfajta játéktesztelő vagyok.
Iménti jó kedvem és kíváncsiságom gyanakvásba fordult.
– Játéktesztelő? Van köze az Aranykerthez?
– És ha igen, baj lenne? – állt be az ajtóba kezében egy csésze kávéval.
Erőt vettem magamon és nem támadtam le, hanem vettem pár mély levegőt. Turul Csoport. A játék. A Théra vállalat. Helyben voltunk. Milyen érdekes, pont thétának hívják azt az agyhullámot is, amit álom és ébrenlét határán regisztrálnak felnőtteknél, és ami annyira jellemző az igen kicsi gyerekekre.
– Tehát szenzopszichikus menedzser asszisztens vagy. Azaz olyasvalaki, aki nemcsak szimplán játszik az Aranykerttel, de eladja az ott tapasztalt érzékszervi és lelki élményeit azoknak, akik ezt képesek megfizetni. Javíts ki, ha tévedek, de ez önmagad kiárusítása!
Panna a fejét ingatta:
– Nem érted: az Aranykert több egy egyszerű játéknál.
– Látod, ebben egyet értünk: az Aranykert egy szimulált virtuális valóság, ahova a csak egy hallucinációt, révületet okozó koktél elfogyasztása után lehet becsatlakozni a valósághűbb élmény érdekében! Azt ugye tudod, hogy függőséget okoz?
– A koktél soha! Orvosi eredmények bizonyítják, hogy ártalmatlan!
Felpattantam:
– Én nem a koktélról beszélek, hanem a szimulációról, az Aranykertről! Panna, nem hiába népszerűbb megvenni az élményt készen, mint hozzád hasonló játékosként részt venni benne: aki egyszer bekerül az Aranykertbe, soha többé nem tud visszailleszkedni a valóságba! Révületet venni biztonságosabb, mint ténylegesen átélni!
– Ez hülyeség! – háborodott fel.
– Mondod most, de mi lesz pár hónap, vagy egy év múlva?
Panna arca átszellemült, tekintete olyan jövőbe révedt, ami számára már létezett, és biztosra vette, csakhamar a jelen is beéri azt.
– Egy év múlva végre nem kell az ábrándjaikat lehúzni a klotyón! Egy év múlva végre úgy élünk, ahogy megérdemeltük! Vége a kuporgatásnak, a reménytelenségnek, többi emberrel való csalódottság unalmas ismétlésének! Egy év múlva elmondhatjuk kitörtünk ebből az ördögi körből és éljük a saját életünket, soha többé vissza sem nézni erre a tengődésre, amiben most vagyunk! Többé nem kell ennek a garzonokkal telezsúfolt épülettömbnek a falát bámulnunk sok ezer nyomorulthoz hasonlóan, hanem lesz egy saját, zöld fákkal körbevett vidéki házunk, és nem csak ünnepnapokon eszünk húst, hanem minden nap!
Nővéremet hallgatva egészen elhűltem.
– De Panna! Miféle reménytelenségről és csalódottságról beszélsz?
– Arról, amiről te nem vagy hajlandó tudomást venni!
Mindezt úgy kiabálta az arcomba, mintha az én eszem ment volna el, és ő lenne a józanabb.
– Álljunk meg egy szóra: nagyon nem tetszik, amilyennek be akarod az életünket állítani. Olyan, mintha máris az Aranykert hatása alatt állnál. A szimuláció csillogása mellett naná, hogy minden ósdi, unalmas, szürke, de az mesterségesen feljavított illúzió, nem valóság!
– Úgy, fogj mindent a megélhetésünket biztosító játékra, ahelyett, hogy beismernéd, milyen megalkuvó, és felületes vagy!
– Mért lennék az? – fakadtam ki. Immár egymással szemben álltunk a másikat méregetve, Panna kezében remegett a kávésbögre.
– Mert te is azok közé az álszent emberek közé tartozol, akik szerint csak az elkeseredett, kudarcot vallott emberek használják az Aranykertet!
– De ha így van! Ahelyett, hogy rendbe tennék az életüket és túltennék magukat a sikertelenségeiken, beetetik magukat, majd a játék minden gondjukat megoldja! Rossz nézni, hány munkanélküli csüng az Aranykert aktuális hírein, és hogy nagyobb lelkesedéssel szövögetik, ők mit tennének, ha ott élhetnének a játékban, minthogy normalizálják a valós életüket!
– Ugyan azt fújod, mint ők: meg vagy róla győződve, belemenekülök, és odáig süllyedek, hogy eladom a révületemet! Hogy nézheted így le azokat, akik többre, az Aranykertre vágynak? Tudod, mi látjuk azt, amiről te nem akarsz tudomást venni, és merünk tenni ellene!
– Fogalmam sincs, miről beszélsz!
– Arról, hogy a világgal baj van! Rossz felé haladunk!
– Úgy, jól van, ha elégszer sulykolod, akkor mindent ezen a szűrőn látsz és úgy is lesz!
– Ez nem sulykolás, ez így van, csak nem akarod látni!
– Én csak azt látom, valami nem stimmel veled! Ki hitette el veled, hogy ha jobb életet akarsz, akkor ahhoz a kiút egy üzleti alapon működő játékba való beregisztráláson, egy halom drog beszedésén át vezet? Mikor lettél vak arra, hogy felismerd, a Turul Csoport kisajátít és pénzzé tesz egy szép mítoszt, és gyakorlatilag egy megvehető terméket csinált belőle? Mikor felejtettél el felháborodni azon, forintban mérhető a hagyománytisztelet?
– Akkor, Janka, amikor te úgy döntöttél, eltelsz ezzel a középszerű, boldogtalan élettel! Te megalkudtál, feladtad. Én viszont meg fogom találni a kiutat innét, és ebben az Aranykert a megoldás! Más most, csallóközi tündért alakítva több jó és elismerés ért, mint eddigi életemben valaha! Szeretnek, kedvelnek, olyan emberekkel lehetek, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és nem ítélnek el úgy, mint te!
– Te az aggódást és a kételkedést ítélkezésnek tartod?
– Ez az előítéletek ismétlése! Átvetted a többi begyepesedett embertől! Te velük vagy, és ellenem!
Ettől annyira elborult az agyam, hogy mire észbe kaptam, addigra Pannának már lekevertem egy pofont.
Nagy szemei tágra nyíltak a döbbenettől, kezéből kiesett a bögre. Sose pofozkodtunk. Egy pillanatra megijedtem, most mi lesz, de Panna csak állt, ledermedve.
– Úgy. Végre elhallgattál – jelentettem ki megkönnyebbülve. – Legalább elmondhatom neked, hogy nem azért vagyok elégedett az életemmel, mert kimosták az agyamat, és mert belenyugodtam volna bármiféle tehetetlenségbe. Egyszerűen megtanultam másképp szemlélni az életemet és magamat. Reális célokat kitűzni, olyanokat, amik valóban elérhetőek és boldoggá is tehetnek. Nem alkudtam meg semmivel, nem érzek lemondást, se csalódottságot. Tudod, ha kérdezted volna, akkor elárultam volna, csak mert te kaptál állást, én még nem adtam fel, hogy legyen sajátom. Még azt is lenyeltem volna, te az Aranykertben látod a boldogulásodat. Elvégre felnőtt nő vagy, a felnőttek pedig a saját útjukat járják és vállalják a döntéseik következményeit. Ám átléptél egy határt. Egyvalamire ugrok, és te abba ma beletrafáltál: ha kiforgatják a szándékaimat, és ha be akarják nekem magyarázni, valójában rosszul élek, csak még nem vettem észre. Ha csak azért akarnak problémát generáltatni velem, nehogy véletlenül elégedettnek lássanak.
Az ajka megremegett. Azt hittem, menten elsírja magát, de kihúzta a hátát és az ágyához sietett. Egy utazótáskát vett elő alóla, a szekrényéhez húzta és elkezdte beledobálni a ruháit.
– Most mit csinálsz?
– Elköltözöm. Régen itt az ideje, nem tudom, mit totojáztunk rajta! Majd megmutatom neked, kinek van igaza!
– Jaj, Panna, ne csináld már! – nyúltam a válla felé, de elhúzódott. Komoran rám nézett:
– De csinálom. Amíg folyton egymásra telepedve élünk, nem bontakozhatunk ki. Itt az ideje különválnunk.
Megkeseredett a nyál a számban; mozdulatlanul végignéztem, ahogy összepakol. Máskor, ha szembekerültem egy problémával, gondolatok cikáztak a fejemben, hogyan oldhatnám meg. Most viszont csak álltam, mint szamár a hegyen és semmi se jutott az eszembe.
– Én nem ezt akartam…!
– Tudod Janka, te mondtad: a felnőttek a saját útjukat járják és vállalják a döntéseik következményeit.
Széles mozdulattal behúzta utazótáskájának zipzárját, kiismerhetetlen arccal felém fordult:
– Napokon belül kiregisztrálok erről a lakcímről. Amíg nem találsz egyszemélyes garzont, vagy munkát, amiből ezt finanszírozhatod, kisegíthetlek.
– Kösz, semmi szükség rá.
– Ami az Aranykertből származik, az neked romlott, mi? –húzta gúnyos mosolyra a száját.
– Félreértesz: semmi bajom az Aranykerttel, de amiről az a játék szól, amit sugall, az köszönő viszonyban sincs azzal, ami nekem idebent él róla – érintettem meg a mellkasom közepét.
– Túl sokat gondolsz magadról, hugi, Aranykert mindenkinek mást jelent, és a legnagyobb hülyeség a saját mércédet a másikra erőltetni. Ezért is megyek most el: nem akarom, hogy folyton azon versengjünk, ki alakítja a másikat a maga képére. Légy boldog, én is azon leszek.
A távozása után még sokáig bámultam száraz szemekkel a vasalt bejárati ajtót.
Picture by ~LT-Arts on Deviantart

Megjegyzések