Sorsválasztás

Haha, pont olyan címet adtam az írásomnak, amivel egyáltalán nem értek egyet, ez pedig a sors létezése, de nem ez a novella apropója. Úgy vagyok az önkéntességgel, mint a jótékonykodással: ha nevet adnak hozzá (hangoztatják, melyik cég, szervezet, magánszemély adakozott, vagy tette oda magát), az számomra képmutatás, önmarketing, PR. Vagy valamilyen ügyemnek, márkámnak a marketingje, hírverése. Egyetlen embert sem ismerek, aki érdek nélkül végezne karitatív/önkéntes/jótékony tevékenységet. Egyetlent sem. Jobb esetben pusztán a nézeteit szeretné így szélesebb körhöz eljuttatni, vagy csak jól érezni magát, hogy ő is tett valamit másokért. Így megerősítheti magában, ő jó ember, gondol másokra, a Földre, felelősségtudatos, törődő, stb. Hm, szkeptikus vagyok egy kicsit. Értelmiségi játéknak tűnik ami csak kicsiben, lokálisan hat. Túl józan/kiábrándult/bizalmatlan volnék? Nosza, analizáljon, akinek kedve van hozzá!



Sorsválasztás


– Igyunk arra, hogy átmentem matekból! – emelte fel sörösdobozát Réka, mire három másik, frissen érettségizett budapesti lány követte a példáját.
– Ez egy percig nem volt kétséges: végig ötös voltál, most is!
– Igyunk arra is, hogy pont azt a tételt húztam a szóbeli töri vizsgára, amit megtanultam!- húzódott fülig érő mosolyra Orsi szája.
– Oltári nagy mázlid volt, mint mindig. Huszonkét tételből egyet megtanulni és beletrafálni: ez már több, mint szerencse, egyenesen varázslat! – ingatta Bori a fejét és nagyot kortyolt alkoholmentes citromos italából.
– Vagy csak átlátszott a papír és kileste, melyiket kell ahhoz húznia, ne süljön fel – kacsintott Orsira Judit, akiről mindenki tudta, hogy a miniszoknyájának belső szegélyére felragasztotta a teljes kidolgozott tételsort, és csak azért járt annyit a vécére, hogy tárgyanként cserélje a cetliket.
– Ne magadból indulj ki, nem mindenki csal ahhoz, boldoguljon.
– Kösz, Bori anyu, leborulok az erkölcsösséged előtt! Azt viszont ne várd, hogy egy ilyen húzós nap után null alkoholszázalékos sört igyak! Brr! – rázkódott össze Orsi már a puszta gondolatra is.
– És most? Ti mit terveztek nyárra? – törölte Réka a sörösdobozra kiülő párától nedves kezét a nadrágjába. Pillantása Juditra esett, aki magára vállalta a kezdést:
– Én először is kialszom magam. Délig fel se kelek.
– Mi húzunk le az öcsémmel a Balatonra, a tankönyveimet meg egy dobozba gyömöszölve száműzöm a pincébe! – ígérte Orsi.
– De jó neked! Mi idén se megyünk a családdal sehová, annyi zsebpénzem meg nincs, hogy egyedül elmenjek valahová – görbült le Bori szája.
– Miért, mi van azzal a lóvés barátnőddel, Gizivel?
A név hallatán Orsi és Judit összenevetett.
– A neve Izi, az Izabella rövidítése, és bepasizott. Örülök, ha hetente egyszer összehozunk egy találkozót, nem még hogy elhívjam valahová egy hétre! Azt hiszem, diákmunkát fogok vállalni és csinálok magamnak egy hosszúhétvégét.
Orsi grimaszolt.
– Fúj, te dolgozni akarsz, amikor pihenhetnél? Elment az eszed? Ez az utolsó nyár, amit kiélvezhetnél az egyetem előtt! Én tuti nem fogok gürcölni, örülök, hogy az érettségi időszakot túléltem!
Réka szeme felcsillant:
– Apropó, egyetem. Ti hová is adtátok be?
Egyetemnevek röpködtek a söröző hátsó teraszán a Széll Kálmán téri villamosok csörömpölésével aláfestve, aztán jöttek a szakok is.
– Hm, szociálpszichológia. Az mire jó? – ráncolta homlokát Judit Bori válasza hallatán.
– Ez elég összetett…
– Büfészak – legyintett Orsi. – Azok mennek rá, akik néprajzra, meg az ehhez hasonlóra. Gőzük sincs, mihez szeretnének kezdeni, de ha kapnak ösztöndíjat, akkor élik világukat. Ehhez képest az én francia és orosz szakom kifejezetten komolynak tűnik…
– Felvágós! – öltött nyelvet Judit.
– Te meg az orvosira fogsz menni! Mit számít, hogy drága szak, ami másnak az éves fizetésével ér fel, apuciék kipengetik, nem?
– Orvosdinasztia a miénk, szinte elvárás, hogy a nyomdokaikba lépjek – húzta el a száját Judit kedvetlenül. – Amikor bedobtam, hogy én beérem egy védőnői szakképesítéssel, azt hittem, anyám infarktust kap. Mondjuk, ha eléri a roham, a kardiológus apám simán ellátta volna.
– Hát, az orvosi szép, de szívás – bólogatott Réka.
– Miért, te hová adtad be? Nagyon lapítasz, figyellek ám! – fenyegette meg a lányt Orsi a mutatóujját billegtetve.
– Fogadjunk, hogy mérnökire! – tippelt Bori, de Réka nemet intett.
– Úgy se találjátok ki!
Jöttek a jobbnál jobb ötletek, és amikor már elakadtak a lányok, Réka véget vetett a játéknak. Közel hajolt, mintha egy komoly titkot készülne megosztani és lehalkított hangon kimondta:
– Sehová.
A többiek értetlenül pislogtak.
– Viccelsz.
– Ez most komoly?
– Komoly. Nem adtam be sehová.
– Akkor ezért hívott félre félévkor az osztályfőnök? – vonta össze a szemöldökét Bori.
– Ezért. Magyarázatot akart kapni, hogy az osztály eminens tanulója miért nem jelölt be egyetlen hazai intézményt se.
– Mert külföldre mész…? – tippelte Judit.
– Ez részben igaz: egy nemzetközi ifjúsági szervezethez fogok csatlakozni és önkéntes munkában fogok részt venni.


– De azt nem az egyetemi évek után teszik? – vonta össze szemöldökét Orsi.
– Általában igen, én viszont most megyek.
– Mi az az önkéntes munka? – fordult Judit Orsihoz.
– Judit, még ezt sem tudod? Tele van vele a tévé, ez most az új divat!  Ingyen munka segítségnyújtás érdekében. Ételt oszthatsz, fákat ültethetsz, árkot áshatsz, kulturális és oktatási programokban vehetsz részt…
– Ingyen? És mi abban a jó? – húzta el a száját Judit.
– Mondjuk jól mutat az önéletrajzodban. Nyugaton ez szinte elvárt rész a szakmai gyakorlat mellett – magyarázta a másik.
Bori a fejét ingatta.
– A legtöbben nem pont azért végeznek önkéntes munkát, mert ki akarják tupírozni vele az önéletrajzukat…
– Mibe, hogy igen! Persze, látszólag úgy jön le, mennyire önfeláldozók, kedvesek, segítőkészek, közben meg önös érdekek vannak a háttérben! Nemcsak egy jó állást nyerhetnek el az ilyen karitatív, humanitárius epizóddal, de dicsekedhetnek is, milyen jótét lelkek!
– Az nyilván meg sem fordul a fejedben, kalandvágyból, ismerkedési célból vágnak bele…
– Vagy hogy komolyan hisznek abban, amit tesznek, az fontos – vágott a két lány vitájába Réka.
– Bah, mint a Zöldek! Azok is eszméket lobogtatnak, de megnézném, hányan őszinték! Képmutató mind, akár a sztárok, akik pódiumon állva, lesütött szemmel rebegik el, hány milliót adományoztak ennek vagy annak a segélyszervezetnek! Az igazi adakozó névtelen, nem reklámozza a jótékonyságát!
– Ki is az idealista kettőnk közül, Orsi? Tőlük elvárják, hogy a vagyonuk egy részét elajándékozzák, és marketinggel körítsék.
– Ja, elvárás. Mondd, Réka, nálatok ki beszélte tele a fejed, hogy attól leszel jobb ember, ha elmész mondjuk Indiába szappant osztogatni?
A két lány vitája egyre élesebb lett, Bori és Judit óvatosan, csöndben iszogatta a sörét.
– Áruld már el, miért fáj az neked, ha hagyom a csudába a nyomást, menjek továbbtanulni, építsek karriert, és keressem betegre magam pénzzel! Tavaly te szidtad az egész rendszert a leghangosabban, most meg piszkálsz, mert meg is fogadtam a tanácsodat?
– Olyan leszel, mint a nővérem, Franciska! Hol Alaszkában jár, hol Mongóliába utazik, azt se tudja, mihez kezdjen fene jó dolgában! Könnyű úgy jót tenned, ha ott vagy az adott országban pár hétig, vagy hónapig, bezsebeled a hálás mosolyokat, az öleléseket, és az émelyítő dicséreteket, milyen rendes lány is vagy, aztán meg fogod magad, felülsz egy gépre és hazajössz a színes fotóiddal, megható történeteiddel, jellemépítő tapasztalataiddal, plusz félszáz Facebook–ismerősöddel! Te kikalandozod magad egy kevésbé civilizált országban, míg távozásod után a hátrahagyott helyiek abban fognak élni egész életükben!
– Bocs, de nem mindig harmadik világbeli országba szervezik az önkéntes munkákat. Itt, Budapesten is lehet meleg ételt osztogatni rászorulóknak.
– És hálát rebegni, te nem vagy hajléktalan, illetve nem szorulsz rá, ételért koldulj!
– Nem érted meg, hogy van, akinek ez az egész nem eszköz, hanem cél? – szorult ökölbe Réka keze.
– Másutt persze, de itt a legtöbben örülnek, ha a maguk életét sínre teszik, nemhogy máshol jótékonykodjanak! Az luxus! Habár olyanokat is találni, akiknek a saját életük kudarcba fulladt és mások segítésével remélik, ha nekik nem jött össze, talán majd másnak igen és addig se kell az életük romjait bámulniuk! Szánalmas!
– Na, jól van, eleget ittál – vette el Judit kipirult társnője elől a sört. – Higgadj le!
– Inkább menjünk, mára elegem lett az álszentekből – pattant fel Orsi és annyit sem mondva, viszlát, elviharzott.
– Tessék, ez Orsi sörének az ára – tett ki aprót az asztalra Judit. – Bocs, nem tudom, mi ütött belé.
– Az, hogy tavaly eltűnt a nővére Dél-Amerikában – mondta csöndesen Bori. – Ne vedd magadra, Réka, szerintem csak félt.
– Én erről miért nem tudtam?
Judit a vállát vonogatta.
– Nekem sem mond el mindent. Na, legyen jó napotok, még találkozunk!
A teraszon maradt lányokra csend, és elvirágzott akác szirma hullott.
– Haragszol rá? – kérdezte meg később Bori.
– Inkább nem tudom hová tenni. Őróla képzeltem el a legkevésbé, hogy rossz véleménnyel volna az ilyesmiről. Még WWF önkéntes is volt.
– Talán kiábrándult belőle. De te attól ne tedd! Én a diploma után tervezem, hogy csinálok valami hasonlót. Tenni szeretnék valamit, és világot látni.
– Csak nehogy meghallja, még a végén meggyanúsít, a bulik miatt akarod!
– Teszek rá! A szüleid hogy fogadták?
– Kiakadtak. Ha Orsi hallaná, biztos elégedettséggel töltené el. Szerintük elvesztegetem az időmet, és pénzt se kapok érte. Ráadásul nem a mérnöki kart, hanem a jogot favorizálták. Nem értették meg, én másban látom a jövőmet.
– Szó se róla, az én anyám se a szociálpszichológiát álmodta meg nekem! De tudod, mit? Kellenek olyan emberek is, mint te, de olyanok is, mind Orsi.
– Az Orsifélék miért volnának hasznosak? – könyökölt fel Réka az asztalra.
– Nem hagyják, hogy elszálljunk magunktól és ha letérnénk az eredeti útról, segítenek visszatalálni oda.


Képek: everydayhealth.com,  seattle.localmomblog.com, lovingasoldier.com

Megjegyzések