{16} December/1




Eljött a nagy coming out ideje. Nincs több titkolózás, nincs több színlelés. Befejezem a magam előtt való hazudozást. Ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!


1.0 Rájöttem, hogy alternatív, fiktív történelmi romantikus sztorikat szoktam írni. Igen, a látens romantikus átmegy direktbe. És még megy is, ráadásul szórakoztat – fanfiction történeteim ezzel vannak átszőve. Anno az egyik fórumos szerepjátékos kalandom is kőkeményen erre hajazott. Ez mekkora már. Én, aki pellengérre állítom a női romantikus irodalmat, és ott ostoroztam, szidtam az egész „műfajt”, ahol nem szégyelltem – néha még habzott is a szám, mekkora szánalom, hogy háziasszonyok és fiatal tinik erre nyáladzanak –, hasonlót alkotok.
Hasonlót, de nem ugyan olyat, és ez hatalmas különbség. Az IQ light, sablon és kliséturmixból összerakott puhafedeles rittyentésekkel közösséget nem vállalok.
Szégyenérzet helyett meglepetéssel vettem tudomásul azt, ami már egy ideje kiverhette volna a szemem. Nesze neked képmutatás! Remegve sóhajtsunk nagyot, mélyesszük szemünket partnerünkbe (és csak átvitt értelemben, ne szó szerint, habár utóbbiból különös horror fakadhatna), és reméljük, hogy vad szex és nyers testiség helyett eufémizmusokkal és virágnyelven csupán mérsékelten kifejezett történésekkel lüktet az ágyjelenet meg az egymás utáni epedezés…

2.0 Társadalomkritikáért sem kell a szomszédba mennem. Itt néha mába oltott utópisztikus, disztópikus SF érhető tetten. öregebbé, tapasztaltabbá kell válni és kicsit hagyni a dolgokat leülepedni, hogy észrevegyem, ez az én közegem. Ha az SF mélyébe csapok, és nagyon tele akarom pumpálni tudománnyal, önálló dizájnra tervezett fantasy konglomerátummal, messziről indítok, borul az építmény. Nyilván gyakorlással és kurzusokra kipengetett forintokért ezen is lehetne változtatni, de amíg a feltételek nem ideálisak egy ilyesmihez – dolgozom rajta, nem a könnyebbik úton óhajtok csordogálni –, megvetem a lában abban, amiben úgy érzem, jó vagyok, megy nekem.
Aztán jön valaki, és kis köhintés után rezignáltan közli, mit sem számít, hogy én mit hogyan érzek, miről vélem azt, megy nekem, mert közben nem is úgy van, de nagyon nem. Benéztem, és üljek gyorsan vissza az iskolapadba. (Egy re-primary school jól jönne néha nyelvtanból, néha komolyan rá tudok csodálkozni a metafora és hasonlat különbségére).


Ezen felbuzdulva, szöget ütött a fejemben, hogy a blogvezetői lelkesedés nem elég, pozícionálni kell. Tudom, volt már erről szó máshol, de nekem idő kell, amíg feldolgozok lényeges infókat és azt beépítem a tudásállományomba. Kiknek szánom a blogom? Mi a tartalom, milyenfajta, hogyan érhető el, milyen stílusú írásokkal szándékozom telerakni? Az alkotói alapelveken, alapüzeneteken, amiket át akarok adni az olvasóknak, már nem agyalok. Arra ott van az a pár sor jobbkéznek, szövegdobozban.
Továbbfejtettem a dolgot. Életet, szakmát, hivatást is érdemes pozícionálni, habár ennek taglalásához ezen blog– és a blogvezető kompetenciája – kevés.
Nem biztos, hogy az jó, ha azért írok, mert önkifejezek és világképemet terjesztem. Ki a frászt érdekel xy világa? Az kukkolás. Teletömöm más életével, véleményével a fejemet, hogy ne kelljen a szaros, uncsi sajátomat látni, élni, érzékelni. FAIL. Aztán ott van az, hogy akinek fontosabb, hogy kifejezze magát, és a gondolataidat ráerőltesse az olvasójára, az könnyen irodalmi bukakke-vé válhat, szórakoztatás, vagy értékátadás nélkül. és még szolidan fejeztem ki magamat. Komolyan.

Csak hogy érzékeltessem, milyen elszánt voltam a kitárulkozásra, elkottyintom, hogy jelenleg nincs netem. Költöztem, és sajnálattal vettem tudomásul, hogy féldigitalizált világunkban a netáthelyezés nem egy hét alatt zajlik le. Újra elő kell szednem kreatívabbik énemet, hogy nethez jussak. hetente háromszor ez össze is jön, gyakrabban csak azért nem, mert fél óráét kell gyalogolni a WIFI forráshoz.


Írói önújradefiniálásom sűrűjében annak rendje és módja szerint lemaradtam a Tolkien Társaság írói pályázatáról, és az ötlet is a beadási határidő után egy héttel állt össze a fejemben.  Így kell ezt csinálni-e? Az ihlet tojik a határidőkre. De a karakterszámokra is. Minden más a tudatos szerkesztés asztala. Merem remélni – nem remélni kell, ütemezni, drágám! – hogy a többi, talonban tartott „de jó volna indulni rajta, már ötletmorzsám is van” – tervem időben kihajt és beküldöm.

Beirkásodtam. November utolsó napján jó kis szombati összejövetelen vettem részt. Ez annyira bejött nekem, hogy élni fogok még a szerrel, és ez a függés talán javamra is válik. Kreatív házival (adott szavakról, kifejezésekről mi ugrik be mind a hat érzékszervünket sorra véve), és háborús novellával kellett készülni. Újoncként egy morbid sztorival mutatkoztam be – hamarosan megfertőzöm vele  netet –, és ha nem is arattam osztatlan sikert vele, érdekes meglátásokkal gazdagodtam.

Korlátozott netelérhetőségem miatt Facebook közéleti aktivitásom megcsappant. Lényegében az egész FB-t az írói csoportok miatt használom. ha ezek nem lennének, kétséges, hogy meddig lennék Fb-felhasználó.


Végére hagyom a hónap plusz meglepetését. A Galaktika Aréna beválogatta XYZ című írásomat. Sok–sok hónap után, amikor a remény is elment a költöző madarakkal Afrikába, ez is megvalósult. Az eltelt idő alatt az én koponyámig is eljutott, mit lehetett volna máshogy a novellával, és igen, ezt most mentegetőzésnek kell venni, mert a nyersebbik verzió terül virít a neten.



Képek: bidinotto.com, prae.hu

Megjegyzések