Valami volt, de elmúlt

Most elhajózom kicsit nyugodtabb vizekre | navalarchitecture

Szerzői válságban vagyok. Írjak, vagy ne írjak? Publikáljak vagy ne publikáljak? Töröm a fejem.





Illetve elhamvadt. Ez pedig a tervezett publikálási vágyam. Hogy végleges állapot-e ez, vagy sem, ezen még töprengek. Ez a hír nem újdonság. Amikor még az Aranymosásos szerzők Facebook csoportja létezett, ott is megemlítettem az egyik felvetett témába kommentként. Aki ismert, az vagy rám hagyta, lévén miért ne lehetne ambíciómentes időszakom, vagy sajnálattal hallotta vallomásomat.
Dolgozni is kéne azon hogy eldöntsem, hogyan tovább. De valóban el kell döntenem? Miért ne hagyhatnám, hogy a dolgok folyjanak a maguk útján? Ez sodródásnak hangzik és az is. Komolyabban kéne hozzáállni az íróssághoz? Keményen dolgozni azon, hogy kiadók kegyébe jusson a művem, kiválasszák, elinduljon a szerkesztés folyamata, boltokba jusson és dübörögjön a marketing gépezet és én is ott feszíthessek lelkesedéstől csillogó szemmel, hogy igen, kiválasztottak, kiadnak, ujjé?

Ez az idealizált elképzelés több ponton is megcsúszik nálam:

  1. Nincs meg bennem a kiadás vágya, igénye, ambíciója. Elképzelem magam, mint frisskönyves szerző, nyugtázom, hogy aha, mission completed, level unlock, és nem érzek semmit. Lehetőség volna - több helyen is, nem csak a Könyvmolyképzőnél, akiknek marketingje jelenleg az egyik leghangosabb -, mégsem indít ez el bennem semmit. Mielőtt felmerülne, kiégtem, vagy mivel nem robbantam be egyik regényemmel se az élbolyba, biztos csalódtam és elment az egésztől a kedvem, tartottam önvizsgálatot, és arra jutottam, hogy nekem jelenleg erre nincs szükségem. Olyan életszakaszomat élem, amikor az írás már más szerepet tölt be az életembe, mint pár évvel ezelőtt. Ami akkor nagy jelentőséggel bírt, mára elhamvadt. Ezt ki-ki a maga felfogása szerint skatulyákba teheti, aszerint, melyik végszó felel meg az ízlésének: feladtam, sose gondoltam komolyan, stb. Az én szótáramban nem szerepel az igazi író fogalma, aki arról ismerhető meg, hogy minden körülmények és nehézségek között az írást tűzi ki élete céljául, és soha de soha nem hagyja abba, mert ettől válik számára igazi hivatássá az írás, erről ismerszik meg, hogy ő Író, és nem hobbiként áll az egészhez. Tudom, hogy más számára elképzelhetetlen, hogy egy író felhagyja, szüneteltesse tevékenységét, mert egy ilyen lépés megtételével máris átminősül nem igazi, komolytalan íróvá az illető.
  2. Nincs kiadásra szánt írásom. A régebbi műveim plasztikai nagygenerálja nem vonz, témájukat túlhaladtam, és ha beléjük olvasva elkap a nosztalgia, meg a "nem is olyan rosszak ezek, hé" érzése, akkor sem száll meg a kiadás vágya velük kapcsolatban. Az a lehetőség, hogy sorsuk ilyen utakra is tévedhetne, ha odateszem magam, nem villanyoz fel, nem ösztönöz cselekvésre. Max annyi ötlik eszembe, feltolhatnám a netre. Az Umbari Históriával konkréten ezt teszem.
  3. Nincs kiadásra íródó írásom. Azaz jelenleg semmi olyanon nem dolgozom, ami egyrészt alkalmas volna kiadásra, másrészt tudat alatt olyan szándékkal fáradoznék vele, hogy hátha mégis belepasszol valamelyik kiadó profiljába/úgy alakítom, hogy egy általam kiszemeltébe beleférjen. Tartja a kánon, hogy a kezdők szórakoznak fanfictionnel, mert nekik ez még biztonságot ad, de egy haladónak ajánlatos ezen túllépnie, belevágnia a saját világ megalkotásába, és ott kibontakozni, megméretődni. Akkor ezennel közlöm, ezen elvárás alapján én visszaléptem dedóba, mert jelenleg Középföldén játszódó fantáziasztorikkal szórakoztatom magam. Élvezem, és kész. Jól esik, emellett pedig a novelláknak is van helye, amiből pár alkalmi pályázatokra is jut, és írástechnikailag is elszórakozom velük, de mint tudvalevő, novelláskötetet nem vesz a nép, csak regényt. Azokból is divat ma regényfolyamot szülni, és alsó hangon is trilógiával indítani, mert ennek van keletje. Mondjuk nem nálam, de nem is én képviselem a vásárlóerő gerincét.
  4. Nincs kiadásra szánt ötletem. És ez az, ami egy időben még idegesített is. Hogy lehet az, hogy nincs ilyen ötletem? Más belerogy a sok ötletbe, merevlemezén/fiókjában művek tucatja várja, felfedezzék. Ami van, ötletnovellát szépen kitölt, de csak azért, mert ki kéne adni valamit, nem fogom regény méretűvé felszilikonozni. Ez az igazán melós: olyan ötletet formálni, ami kerek egész, benne rejlik egy hosszabb lélegzetvételű történet, ami ennek tetejébe nem valaki más világán játszódik, hanem teljesen az enyém. Ha esetleg jönne is valami, az szerintem csak engem érdekelne, mindenki mást nem. És ekkor jött Bartos Zsuzsi cikke, amiben ott egy irritáló mottójú kép, ami szerint a rossz írók azért aggódnak, az olvasók megértik-e őket, a jók viszont azért aggódnak, hogy elég jól értik-e az olvasókat. Nem biztos, hogy mindig, minden esetben érteni akarok más/minden embert. Reflexből ki is buggyant belőlem egy komment, amit Zsuzsi blogján bárki elolvashat.

Summa summarum, megváltoztam. Ami anno nagy jelentőséggel bírt, mára nem vagy kevésbé. Már nem azt várom az írástól, mint régen, más szerepet tölt be az életembe. Ettől függetlenül jelennek meg spontán munkáim, akár pályázat révén, akár máshogyan. Ezek váratlan meglepetésként érnek, hiszen nem pedálozom azért, publikálják őket.

Sokak vágya: az ihlet fénye könyvbe öntve | svpply.com
Kicsit szkeptikusan állok szerzők brandesítésével szemben is. Nem, rossz szó ez, kifejezetten nyomaszt, hogyha valaki ír egy könyvet, és bejön, attól a kiadó több művet is szeretne kiadni. És ha a szerzőnek nincs több műve és nem is dolgozik semmin? Vagy már a kérdés önmagában egy nagy fikció, mert egy "igazi" szerző így nem járhat? Miért kéne talonba lennie még pár munkának, vagy mást ne mondjak, egy komplett sorozatnak? Vagy tegye le a fenekét, és szüljön ki egyet, mert ott az igény, elvárás nyomása? Hm, nem tudom. Ennyire alap, hogy aki ír, és akinek kiadják a művét, az, ha a szükség úgy hozza, az helyből készséggel előránt még vagy három-négy művet, ha a kiadó és az olvasók zöld utat mutatnak, vagy egy-két év alatt legyen szíves megírni a folytatást/új munkát?
Kezdem azt látni, az egyműves szerzőkkel bajosan áll/na le bárki is, illetve hogy azok nem léteznek csak futottak még, bukott kategóriában. Nincs bennük forintosított nettó bevétel, amire a kiadó garantáltan építhet. Az egykönyves modell nem működőképes. Már az Aranymosás szerzőitől is azt látom, hogy ha nem is sorozat kezdő darabjával nyertek, akkor is írják sorra a műveket. A siker, az olvasók, a kiadó támogatása adott örömteli szárnyakat, vagy egyébként is terveztek ilyesmit? És aki nem dédelgetett ilyesmit, azt rábeszélték? Vagy ez nonszensz, mert jött az ihlet magától, nincs itt szó rábeszélésről?

Körbe járom még ezt a megjelenési kényszer dolgot, mert elképzelhető, itt lesz a kutya elásva. Nekem nincs hegyekben álló kész művem, se annyi ötlet, hogy futószalagon írjam. Főleg úgy nem, hogy az időmmel is gazdálkodnom kell. Teljes állás mellett, ami szellemileg is kellően lefoglal, egészen más írni, mint annak, akinek a melója szellemi nihil, vagy nem nyolc órában dolgozik, vagy otthon lévő kismama, vagy munkanélküli és több kapacitása akad.

Meglátom, hova fut ki ez az egész, a jövőben mihez kezdek az írással, és az írás mit kezd velem, a magam részéről kíváncsian várom, és igyekszem nyitott maradni sokféle megoldás felé. Mert ha beüt az alkotói szikra, bármi előfordulhat.

UPDATE 2016. novembere: a vész elmúlt, visszatért az írási kedvem. Kellett egy kis kikapcs, de már minden oké.

Megjegyzések

  1. Hm, ha megengeded, hogy egy gondolatot hozzátegyek, szerintem magad is tudod és érzed, hogy ez egy pillanatnyi állapot. Változni fog és döntésekre jutsz majd. Szerintem az is normális, amin most keresztülmész, és csak rajtad múlik, hogyan tovább. Ami engem illet, nincs megjelentethető művem csípőből, de alakulnak és három regénytervezetem van első vonalban ennek ellenére is. A második vonalban meg ennél is több. De volt idő, amikor nem tudtam milyen útra lépjek, melyik zsánert kedvelem a legjobban, mert csak azt tudtam, hogy mit nem akarok. Eltelt egy kis idő és kialakult. Nem hiszem, hogy a mostani fejlődési szakaszodban ne tudnál ötletelgetni vagy mélázni, - mint itt is -, az íráson és azon, hogyan helyezd el magad ebben. Remélem a későbbiekben is beszámolsz, mire jutottál. Figyelek majd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv! Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egy pillanatnyi állapotból fakadó fogalmazvány. :) Jelenleg nálam is van tobzódás, csak novellaötlet szintjén. A hogyan továbbról, hacsak időközben úgy nem döntök, beszüntetem a blogolást, vagy ki nem kerülök a látóteredből, biztos fogsz olvasni. Vagyok annyira egoista, hogy ömlengjek a blogomon, és annak, aki olvas :D

      Törlés
  2. Nem fontos publikálni. Én ezt most, Aranymosáson induló szerzőként is tartom, és korábban is ez volt az életelvem. (Igaz, nekem most rövid távon a publikálás a célom, és nagyon örülnék, ha sikerülne. Ezt nem tartom paradoxonnak, de most nem megyek el abba az irányba, hogy ezt kifejtsem.)

    Szóval... Minek törnéd magad, ha nem érdekel? Kövesd szépen az utat, aztán majd vagy lesz valami, vagy nem. Ami számomra inkább érdekes az az, hogy miért foglalkozol ennyire sokat az elvárásokkal? Szinte az egész blogbejegyzés arról szólt, hogy ki mit miért hogyan vár el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem tettem még helyre magamban, hogy amikor szerettem volna kiadni, lehetőség volt kevés, most meg, amikor nem izgat a dolog, egymást érik a lehetőségek. Furán érzem magam tőle, még meg kell emésztenem.

      Törlés

Megjegyzés küldése