1095 nap

Hárman párban | aunatural.tumblr.com
A kezdetek kezdetén: első online lépéseim


Három évvel ezelőtt, Egerben az az ötletem támadt, alkotói blogot indítok. Azelőtt keveseknek mutattam meg a munkáimat - egy kezemen meg tudtam őket számolni. Akkoriban aktív álláskeresést folytattam, és interjú közben néha írói tevékenységemre terelődött a szó. Ott javasolták először, ha írok, miért nem hozok létre blogot is. Mellesleg az ilyen elkanyarodás előre jelezte, ezt a melót se kapom meg, mert a vargabetűnek semmi köze nem volt  a meghirdetett pozícióhoz.
Izgatni kezdte a fantáziámat a netnapló. Kíváncsi voltam és óvatos. Roppant előítéletek lakoztak bennem, mert úgy gondoltam, csak magamutogató emberek vezetnek blogot. Az igazi napló intim, privát, nem a világ színe elé való. Elhatároztam, ha bele is vágok a blogéletbe, ott nem lesz magánsallang, kitekintés az elefántcsonttornyon túlra, mert ahhoz senkinek semmi köze.

A folyó alatti folyó rejtelmei

Ha ha, szép, naiv elképzelés a távolságtartás és pusztán az alkotásokra koncentrálás olyantól, aki az írást választotta. Minden egyes mű egy szilánk én, egy villanás világkép tőlem, belőlem, egy pucér villantás a testemet fedő lepel alól. Akár akarom, akár nem. De ez is milyen álszent: aki ír, az meg akarja mutatni magát. Én is, kár tagadni. Azt akarom - igen, izzó szívvel, lélekkel, szellemmel akarom, majd beledöglök, annyira -, ismerjenek meg. Úgy, ahogy mutatom, annyira, amennyire kiadagolom. Nincsenek véletlenek, freudi elszólások. Ahogy becsúszó baba sem létezik, úgy véletlen fátyolfellebbentés sem. Mindenki másképp akar nyomot hagyni a világban, én így. Csak idő kérdése volt, mikor jelennek meg személyesebb hangvételű blogbejegyzések, és mikor merek hangot adni a saját hangomnak adott, számomra jelentéssel bír témákban.
Sokáig abban a hitbe ringattam magam, én nagyon egyedien és érdekesen látom a világot, és senki más nincs e földön, aki ebben hasonló volna hozzám. Ez mindaddig állt is, amíg el nem indult a blog, kapcsolatban nem kerültem hozzám hasonló alkotó emberkékkel. Ó, a hasonlóság felfedezése nagy ámulattal járt. Csalódással egy szállal sem, magasba ugrott a homlokom, hogy jé, nem én tojtam a spanyol viaszt, ami nekem eszembe jutott, az eszébe jutott másnak is, és nevettem azon, lám, elképzeléseim közel sem annyira egyediek. Hasonszőrűekből sokkal több akadt, mint amit kinéztem másokból.
Mert bizony alulbecsültem másokat, főleg elfogadásban, nyíltságban, és olyan vaskos negatív előítéleteket halmoztam fel, hogy egy nyilvános bloggerkedés egyenes ugrás volt az egóm pereméről az ismeretlen mélybe.
Viszont az ugrás nem lefelé vezetett, hanem meglepő magasságokba röpített.

Ha egyszer egy üzlet beindul

Teljes napot töltöttem azzal, hogy megismerjem a blogger kezelőfelületét, kísérletezzem a megjelenéssel, meg más hasonló, lényegtelen aprósággal. Évek hosszú hallgatása után elkapott a szófosás és majdhogynem naponta toltam fel írásokat, verseket, meg mindent, amit akkor és ott odavalónak tartottam. Egy hónapra rá Facebook oldalt is készítettem a blogomnak. Aztán lehiggadtam, máris kevesebb anyagom volt, amit a netre onthattam. Idővel feltettem magamnak a kérdést, miért vezetek blogot úgy igazán. Eleinte egy netes felületet láttam, ahol szabadon megoszthatom azokkal az írásaimat, akik ismernek, vagy akik odavetődnek. Ezekből nem volt sok. 2010-ben csatlakoztam Zuckerberg egyetemistáknak szánt párkeresős oldalához, mondhatni első regényem megjelenése idején abszolút nem kapcsolódtam egyetlen közösségi hálóhoz sem. Se neteshez, se élő offline közösséghez sem. Se egy árva amatőr kör, ahol átdumáltuk egymás munkáit, lelkesítettük vagy épp lebeszéltük volna egymást pályázatról, ötletmegvalósításról. Az írói műhelyeket még csak hírből se ismertem, nem még a különféle zsáner kedvelőit összegyűjtő zugokat. Ma ezt egyetlen író vagy lelkes alkotóegyén ki nem hagyná. Főleg akkor, ha rajongóbázist szeretne építeni és/vagy népszerűsíteni az írását. Ehhez képest az online lét elárasztott a lehetőségek majdnem végtelen tárházával. Lehetett kiktől kérdezni, mertem tőlük kérdezni, és egészen újfajta élménnyel ajándékozott meg az, értekezhetek olyanokkal, akik szintén írnak. Mindegy, hogy milyen műfajban és zsánerben, mert nem ez számított. A legtöbbször nem is konkrét művekről, hanem az alkotói lét és tevékenység velejáróit, létérzését vesézgettük, és vesézgetjük ma is, mert az FB, ha másra nem is, arra kiváló eszköz, csoportjai, üzenőfalai révén kapcsolatot tartsak másokkal, kérdezzek, felvessek, gyarapodjak, átgondoljak.

Neuroplaszticitás az első sorból: az írás hatása az életemre

Önző magamutogatóból hallgató, kérdező egyénné lettem. Vagy annak szeretném látni magam. Vitázni, értetlenkedni is szokásom, és vannak pillanatok, amikor vissza kell fognom magam, világképembe vetett igazságomat ne akarjam letolni mások torkán. Az online jelenlét nyitottabbá tett, és belém oltotta a kíváncsiságot. Addig csak az érdekelt, ami körülvett, most már azon túlra is elmerészkedem.
Rájöttem, hogy míg az elején a megjelenés kényszere hajtott, ez teljesen kihalt. Már nem akarok minden áron megjelenni, a publikáláshoz fűződő viszonyom teljesen átalakult. A szenvedős szenvedélyből szilárd megnyugvás lett. Érdekességképpen: ennek ellenére egymás után jelennek meg novelláim, habár a műveim csiszolásához szükséges türelmen bőven van még mit csiszolnom (ez a mondat az élő példája). Gyakorta a körülöttem élő emberek nagyobb jelentséget tulajdonítanak egy-egy megjelenésemnek, mint én magam. És nem azért, mert akkora arcom van, hogy már be se fér az ajtón, meg piti semmiségnek gondolom, amit letettem az asztalra. Nem fogom fel a súlyát. Fel kell fognom a súlyát? Értékelni a munkám annyi, mint értékelni önmagamat, vagy túladagoltam a konyhapszichológiát?
Értekezni másokkal, megismerni más szempontokat, folyamatokat: életem egyik legjobb döntése volt. Elvégre ezért születtem erre a világra: tanulni, részt venni, nem csak szemlélődni.

Neked mennyiben változtatott az életeden az írás, a könyvmegjelenés, a blogvezetés?

Találj meg! | gallery.apartmenttherapy.com

Megjegyzések

  1. Ez tök jó bejegyzés volt. :)
    Igazából csak azt akartam mondani, hogy "itt jártam". Ezeken a kérdéseken még soha nem gondolkoztam el, így felelni se tudok, de majd eltűnődök a dolog felett, csak ez nálam lassan megy. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy erre jártál :)

      Törlés
  2. Felkavart meg bevertem párszor a képemet. Elhagytak régi barátok, kiábrándultak belőlem, lettek újak. Többször töröltem blogomat, aztán többször újrakezdtem. Mindig újrakezdős természetű vagyok. Azt mondom jövőre nem lesz kert, aztán mégis a tavaszi szél megbolondít. Rájöttem mennyire kiszámíthatatlan vagyok. Minden nap másként látom a világot, minden nap új tapasztalattal rajzolódik át a világ bennem, mégsem tudok egy betűt sem átírni régebbi írásaimban.
    Ami változást hozott életemben a blogolás, az az, hogy elfogadtam, nem mindig úgy vannak a dolgok, ahogy én elképzelem. S ezt köszönhetem a hozzászólóknak, titkos "rajongóimnak".

    VálaszTörlés
  3. Évek óta írtam blogot, mert felgyülemlett valami, mert rendezni kellett belső soraimat, mert jó volt olyan dolgokról beszélni, amikről nem tudtam senkinek beszélni.
    Sokat és sokféleképpen csalódtam a virtuális világban, ezekről máshol és máskor már beszéltem és néha értek olyan örömök is, amik átjöttek a kézzelfogható valóságba. Egy kedves ismerősöm például két könyvet is küldött - soha nem találkoztunk, mégis megéreztük egymásban a hasonlóságot. Már nem él az illető és ez szintén sokat elmond az egészről.
    Az írásban segített az, hogy sokat írtam "csak úgy", tét nélkül. Arra is rájöttem, hogy a fentiek ellenére nem vagyok azonos a műveimmel. Ez néha jó, néha szomorú.
    Mostanra a szemlélődés fázisába értem és egyre kevesebbet írok.

    J. Luca

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése