12. trimeszter

Ketubah, azaz házassági szerződés


A Házasság hete megihletett, habár maga az ötlet régebbi. Játék az abszurddal! Tarts velem!



12. trimeszter

A fogadási persely reggel fél nyolckor kezdte meg útját az irodában, hozzám úgy kilenc magasságában érkezett meg, egy időben aznapi első, nem automatával kotyvasztott kávémmal. A modern, amúgy IKEÁ–ból vásárolt bögre és a zsebkendős dobozból fabrikált persely pont egyazon pillanatban landolt az íróasztalomon, munkatársnőm, Julcsi hamiskás mosolyának kíséretében.
– Te jössz! – hívta fel magára a figyelmem és dundi derekát az asztalom szélének támasztotta.
– Tudod, hogy sosem veszek részt benne – toltam arrébb finoman a perselyt és egy gyors gesztussal feloldottam a számítógépen zárolását.
– Kár volna kihagynod a mait. Nagyot szakíthatsz.
– Csak mert valaki triózni akar? Sose unjátok meg? – sóhajtottam. Emailek hegye várt arra, feldolgozzam, ám ez Julcsit láthatóan cseppet sem zavarta.
– Ha még csak trióról volna szó! Az se könnyű menet, felkötheti a gatyáját, aki erre vállalkozik, de mai jelöltünk el akarja érni a bűvös kvartettet.
– Kvartett. Aha. Értem meg harangot húztak a templomban, holtodiglan-holtomiglan – húztam el a számat. – Olyanokat próbálj meg beetetni kvartett hosszabbítási kérelemmel, akik már nem láttak cédét.
– Ha nem hiszed, nyisd meg – szólt át a munkaasztalokat elválasztó alacsony panel fölött Dió. – Tegnap öt után iktatták.
Ki akartam maradni a játékból a kíváncsiságom viszont erősebb volt és megkerestem a kérdéses kérelmet. Könnyű dolgom volt, a negyedszer kérvényezett hosszabbításokat vörös színnel hozza a rendszer. Tisztára, mintha egy különösen veszélyes és fontos dologról volna szó.
– El fogják utasítani – csaptam le a listát.
– Még csak meg sem nyitottad. Azt sem tudod, ki küldte.
– Valami marha, aki még három évet akar a pasijával hajrázni.
– Vagy a csajával, ne légy diszkriminatív – figyelmeztetett Dió.
– Ó, köszi, nevelőanyu, igazán hálás vagyok, hogy vigyázol, politikailag korrekt maradjak.
Viccnek szántam, de Julcsi összecsücsörítette a száját és a fülemhez hajolt:
– Az új diri halálosan komolyan veszi az etikai kódexet. Képes, és ennyiért is eltanácsol.
– Merem remélni, nem ennyin múlik a helyem – húzódtam hátra sértetten.
– Én is, de inkább menj biztosra. Ne adj neki lehetőséget.
– Akkor a fogadást is berekeszthetnétek.
– Ha már szóba hoztad, te mennyivel szállsz bele és melyik oldalnak drukkolsz? – suttogta Dió a szerencsejátékosok izgatott pislogásával.
– 50 eurót teszek arra, hogy bebukja – vigyorgott ránk Lotár, akit mind csak Lokinak hívtunk rakoncátlan vörös haja, számtalan szeplője, és ravaszul csillogó szeme miatt. – És hogy semmit se bízzak a véletlenre, alaposan feltúrom a párocska anyagát. Egy kis átvilágítás meglepő eredményekre képes.
– De szemét vagy! – dobta meg Dió egy gombóccá gyúrt postittel.
– Komolyan nekiállsz előtúrni valamit, hogy keresztbe tegyél nekik? – hüledezett Julcsi és melléhez szorította a perselyt.
– Miért is ne?
Dió ujjai alatt életre kelt a billentyűzet, fejét jellegzetesen balra hajtotta, mint mindig, ha elmerült valamiben.
– Itt az áll – kezdett bele –, hogy eddig háromszor hosszabbították a házasságukat.
– Túl sokszor, ha engem kérdeztek.
– Senki nem kérdezett, Loki – torkolltam le és hogy képben legyek, én is megnyitottam a pár aktáját. – Amúgy gyerekük is született.
– És? Az semmin sem változtat, a házasságok hosszabbítását gyerek születése esetén is kérelmezni kell, nem biztosít automatikus folytatást.
– Kifelejted a tényt, miszerint a gyereküket maguk nevelik, és nem az állami neveldék egyikébe helyezték el. Ez azt bizonyítja, rendelkeznek anyasági és apasági vizsgával. Ez plusz pontokat jelent.
– Láttam én már szülői megfelelőségi vizsgával párokat elvérezni! Sok a megélhetési házas, akik csak az adókedvezményért pályáznak, és tudják, egy ilyen vizsgával a zsebükben javulnak az esélyeik.
– Basszus, te osztályt tévesztettél – fanyalogtam. – Az elbírálás helyett a vizsgálatisoknál lenne a helyed.
– Itt jobb a társaság – ajándékozta meg Diót egy szívdöglesztő mosollyal.
– Hogy oda ne rohanjak! – horkantott fel Julcsi. – Nos, sikerült döntened?
– Ezt most kihagyom.
– Mindig kihagyod.
– Szerintem Lokinak lesz igaza.
– Ugyan miért?
– A kvartettet senkinek se szokták megadni. Három évig együtt élni ugyanazzal a párral normális. Hat évig is oké. A kilenc rendkívüli, ezen felül meg kizártnak tartom, épeszűnek tartanák őket.
– Pszichiátriailag nem a mi tisztünk ezt eldönteni. Ha vállalják a következményeket, kik vagyunk mi, hogy pusztán erre hivatkozva elutasítsuk a kérelmüket?
– A szabályzat szerint megtehetjük az érdekükben – sóhajtottam.
– És honnét tudod, hogy nem az szolgálná az érdeküket, ha megadnánk, amit kérnek?
– Ennyi év alatt változásokon mennek át a felek. Kizártnak tartom, hogy egymásban állandóságra törekednének.
– És ha biztonságot jelent nekik a közös élet? – firtatta Dió.
– Nem tartom valószínűnek. Az emberek változnak, és a választásaik is mások lesznek. Nincs sírig tartó kapcsolat, legtöbbször megszokásból, elavult hagyománytisztelet miatt tartanak ki egymás mellett. Ilyet viszont senki se vár el tőlük. Sőt, társadalmuk kifejezetten támogatja a háromévenkénti váltást.
Mikor befejeztem, csend vett körbe. Dió tágra nyílt szemmel ült, Julcsi megköszörülte a torkát és valami olyasmifélét motyogva, hogy te tudod, arrébboldalgott. Loki elismerően felém biccentett és nem értettem semmit.
– Most mi van? A nemzeti alaptörvényben is szerepel: Magyarország védi a hároméves házasság intézményét…
– Minden bizonnyal, de épp most tenyereltél bele személyes részlehajlásba.
Bosszúsan kivonultam a teakonyhába, hogy kimossam a bögrémet. Loki követett, és tanúja lehetett, ahogy a vizes mosogatószivacsot belevágom a mosogatóba.
– Mi a fene ütött beléjük?
– Elfogultan nyilatkoztál, a mi pozíciónkban ez megengedhetetlen. A személyes meggyőződésnek nem szabad belefolyni a munkánkba.
– Te folyton ezt csinálod.
– Az más.
– Mennyiben?
– Én közben nem törekszem arra, mindenkivel kijöjjek, ráadásul tudatosan megterveztem, hány évet akarok itt dolgozni és mindig számolok a váltás lehetőségével. Mellesleg te kaptad a kvartett kérelmet.
Megnyúlt az arcom.
– Miért pont én?
– Lehetőséget kapsz bizonyítani lojalitásodat a rendszerhez. Ha megadod az engedélyt, egy elavult dogma pártolásával vádolhatnak meg. A házasság intézménye üdvös, de csak akkor, ha háromévente külön felekkel valósul meg. A lelki egészség védelme mindennél fontosabb. Nem lehet mindig mindenki ugyanazzal párban, halmozva a párkapcsolati játszmákat és az egyén lelki, szocializációs sérülését.
– Ha viszont elutasítom, fegyelmit kapok elvi részrehajlásért, ami a referenciámba is bekerül.
Loki bólogatott.
– Sajnos, jól látod.
– Ügyet pedig nem adunk le – mormogtam komoran.
– Nem, mert azzal a szakmai alkalmatlanságodat ismernéd be.
– És hol itt a lojalitás bizonyítása? – csikorgattam a fogam.
– Három éve dolgozol a cégnél. Talán ideje volna váltani… – köhintett és otthagyott háborgó gondolataim sűrűjében.
Áldjam vagy átkozzam? Majdnem megfeledkeztem a háromévenkénti munkaváltás törvényi javaslatáról…


Megjegyzések