Olvasol szerzői blogokat? Ha igen, akkor miért nem?



Kíváncsi természet vagyok, és szelektálok. Akad író, akivel Facebookon napi szinten értekezünk - még ha csak lájkadás, rövid komment erejéig is -, és olyan is, akivel csak a blogján keresztül érintkezem. Mert majdnem minden szerzőnek van alkotói blogja. Mégis, min dől el, hogy látogatom mások blogját, vagy hogy egyáltalán elolvasok egy friss blogbejegyzést, és min hogy nem?


Nagyjából azon, mint más, nem alkotói blogok esetén. Eléggé figyelemfelkeltő-e a legújabb iromány címe? Ritka, hogy én egy blogot csak azért nyálazzak át az elejétől a végéig, mert fúrja az oldalamat a kíváncsiság, miket írt még. Van ilyen, de ők nem publikálnak regényeket. Vagy még nem, és nem tartoznak az SF metszetébe, fókuszuk máson van, nem a szórakoztatás mozgatja őket.
Szóval figyelmet megragadó cím: must have. RSS követés hozza nekem a hírt, hol születik új poszt, és csak akkor kattintok, ha a cím odacsalogat. m ez csak az első felvonás, a második, hogy a hívogató cím olyan témát érint-e, ami engem megragad.
Ez a második felvonás, és itt már egyéni ízlés dönt. 

Az van, hogy a frissen publikáló írók blogjait a lehető legritkábba keresem fel az örömteli esemény környékén, mert nagyon egyformák és hasonló életutat járnak be. Ujjongás a kiadás körül, annak fázisának boncolgatása, izgulás a borítótervezésnél - ez akár még érdekes is lehet, főleg, ha több változat is napvilágra kerül és bevonják a leendő olvasókat, az íróval együtt ünnepelő társakat -, informálás a kiadás dátumáról, első könyvbemutatókról, első kritikákról. Amik általában nagyon optimisták, pozitívak, szívet melengetőek, kellemesek, és emiatt nekem kissé unalmasak is. Egy vegyes, vagy negatív kritika jobban megmozgatná  a fantáziámat. Bizgat az érem másik oldala: hogyan fogadná a szerző, hogy másféle vélemény bukkan fel a siker folyója mélyéről? Hogyan bírná el a mű, hogy valaki rajongói elfogultság nélkül vette kezébe? A folyton pozitív visszajelzésből lehet tanulni? Nem tömjénezi túl a szerzőt a folyamatos, egyoldalú jaj-de-szuper-az-egész-XY-a-kedvencem-hype, milyen nagyszerűt alkotott? Képes szélesíteni a határait, és magasabb szintre emelni a tevékenységét, ha csak ilyet kap és ilyet tesz közzé?
Egy építő jellegű kritikát sokkal többre tartok, mint a minden szuper, minden jó rajongói ömlengést.
Az írói kudarcról ritkán látok bejegyzést. Reményeket be nem váltott publikálásról, olvasói érdektelenségről, kiadói mélyrepülésről, készletből kilistázásról, honoráriumok körüli problémáról, megállapodáskötés nehézségeiről. Mi állhat mögötte? Vaskos titoktartási szerződés? Személyes szégyen? Hallgatni a kudarcról még mindig jobb, mint kitenni az ablakba, nehogy mások beszóljanak, hibáztassanak, kiröhögjenek, gúnyolódjanak? A csend megadja a túl vagyok rajta illúzióját. Esetleg ha belekezdenének, nem bírnák abbahagyni és félő, lejáratás lenne a vége?
Személy szerint érdeklődve olvasnék akár ismertebb nevű szerzőktől is ilyesmiről. Akkor is, ha negatív PR lenne a vége. Én ettől tartanám élőnek, közelinek egy írót. Mer erről is írni, és megtartja az egyensúlyt. Nem csap át parttalan panaszáradatba, és esetéből tanulságot von le ő, és esetleg az olvasói is.
A szerzők megjelenés körüli negatív tapasztalatai még mindig szégyenbélyeges hallgatásba burkolóznak a nyílt közbeszéd helyett.
A csak jó dolgokról posztolás nekem egyoldalú, fél dolog. Baromi lélekmelengető, de olyan ez, mint némely házasság díszlete, miközben a háttérben komoly, véres játszmák dúlnak. A színlelésnél többre tartom a rózsátlan valóságot. Onnét lehet építkezni, de a kamuzásból, a kellemetlenségeket kerülő PR-ból nem. Az hamar feledésbe vész.

Aztán van az, amikor az író tippeket kezd adni. Hogyan jó írni, mi inspirálhat, ő mit alkalmaz, neki bevált, hátha annak is, aki olvassa. Elméleteket fejteget, írástechnikai oldalakat fordít és linkel, okulásképp, ötletbörzeként. Én is csináltam. Személy szerint felfogom én ennek az értelmét: az író a műhelytitkainak szellőztetése révén közelebb kerülhet az olvasóihoz, Lám, ő is ember, vagy nem az, ő művészre van kihegyezve a megközelítés, nézd, hogyan alkot, olyan, mintha értenéd az egész folyamatot.
Jó vicc. Nem fogod. Akkor se, ha írástechnikai oldalak tömegén rágod át magad.
És megfigyeléseim szerint  ami nem reprezentatív, tudományosan nem minősített - a tematikus bejegyzéseket jobban élvezik a szerzőtársak, mint a laikusok.
Pf, ez a szó, laikus! Mintha pár könyv kiizzadásával, és mérsékelt dedikálási tapasztalatával bárkit át lehetne pakolni a laikus kalapból a műértőbe!
Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy jómagam egy dilettáns szerző vagyok. Nem publikálásra tettem fel az életem, most azt mondom, nem szívesen válnék főállású íróvá.

Amire még a "kiadták a könyvemet" témánál is ritkábban kattintok, azok az online feltöltött írások. Mindegy, hogy fejezetenként feltolt regény, novella, vagy vers. Igazán nagyot kell ütnie a beharangozónak, annak a kedvcsináló pár sornak - ha van -, ami a konkrét mű előtt hever ahhoz, hogy fogjam magam és elolvassam a lényegnek szánt írást. Volt rá példa, ám jó, ha 100 alkalomból egyszer vagy kétszer történt meg. Kedvcsináló nélkül hiába írod meg az év legfrappánsabb, leginnovatívabb, legmélyebb sztoriját, a kutya sem kattint tovább, hogy elolvassa.
A személyes rajongók ez alól is lehetnek kivételek. Nekik mindegy, mit alkottál, lényeg, hogy TE alkottad. Mindenevők. Aztán merj az elvárásaikon alul teljesíteni,és kapod az áldást. Attól tud ám pörögni a kommentszámláló!
Ha magam kedvére töltögetem fel az írásomat, oda se bagózva arra, ki olvassa, az olyan, mint maszturbációs videót feltölteni a Redtube-ra. Valaki hátha belefut, kit érdekel, nekem már jó volt akkor, amikor csináltam.
Egymás blogjainak olvasásában van egy kis szemmel tartási vonal is. Ki hol tart, mit csinál, mi lesz belőle. Mi volt vele a múlt évben -évösszegző posztok! -, mit tervez idén, vagy a következő évben - ilyen is van néha. Tippellesés. Melyik kiadónál milyen témával érdemes nyomulni. Nyüzsgéssel jön a jó öreg kapcsolatépítés, lehetőségradarozás, hiszen ki tudja, melyik ilyen aktívkodás eredményez végül publikálást? Közösségépítő körblogolás, egymás munkáinak kölcsönvéleményezése, olvasbloggerekkel való együttműködés tiszteletpéldány fejében. A stratégiaszerű, érdekvezérelt ismerkedés számító szájszaga visszataszító. A jó hangulat, kikapcsolódás, kölcsönös inspirálódás más, ha látják, hogy gondolkozol, mit adsz ki a kezed közül, és meglátják benned a lehetőséget/tehetséget és úgy keresnek meg, megint más.
Leszokóban vagyok mások sasolásáról. Főleg az irigy, nézd már, megint publikál, megint valami pár év alatt feledhető valamit-fajtáról. Az évösszegzőkig eljutottam, meg ami a Facebookon elém terült, de mostanság befelé figyelek. A magam portáján sepregetek. Van mit. Végül úgyis ott zajlik a lényeg!
Nem a kattintásszámlálónál.
Nem a kommenttömegeknél - ha vannak, nekem nincsenek -, mert abban is képes feldúsulni a selejt, a kötözködés, az önmagáról szóló bántás.

Te olvasol írói blogokat? Mit keresel bennük? Mit kapsz meg? Voltak emlékezetes momentumok?

Megjegyzések

  1. Jórészt jogosnak érzem, amiket felvetsz, érdekes ez a cikked (bejegyzésed?). Ha már itt tartunk: legyen valami cikkszerű a blogbejegyzésben, valami riportos, engem legalábbis ez jobban megfog. A blogokon egyébként főleg a karakterekkel kapcsolatos pluszt keresem (pl. karakterteszt), az író saját műelemzését, esetleg önkritikáját (gondolom ez nagyon ritka), rajzosok esetén a műhöz készült saját rajzokat, térképet (ez igazán kuriózum), sidestoryt, novellát, rajongói rajzokat a műhöz, kulisszatitkokat, a szavazásokat is nagyon szeretem (Melyik rész volt a kedvenced a könyvemből? Melyik karaktert utáltad?).
    Azt vettem észre, hogy az amatőr íróból elsőkönyvessé növekvő író blogja feltűnően ellaposodik (talán a felelősségérzet miatt).
    Csak részben kötődik ide, de az írókkal készült, FB-on megjelenő interjúk - melyek aztán az írói blogok bejegyzéseiben is megjelennek - egyhangúak, egy idő után unalmasak, mintha a kérdező nem tudna kérdezni. Mert kérdezni nem is olyan egyszerű, ezt jól tudom.
    Nem feltétlenül vagyok mérvadó, ha nagy ritkán rákattintok egy blogra, csak beleolvasgatok (néhány ismerősöm írói blogját figyelem többé-kevésbé rendszeresen).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy erre jársz :)
      Belegondolva a riportos hangvétel rajtam is működik. Amikor találkoztam Moskát Anitával, és dedikáltattam vele a Horgonyhelyet, bennem is elindult a világfaggatási, alkotási kíváncsiság. És nagyon jó volt hallani a történetét.
      Karakterteszteket láttam, ám jelenleg nem érzem úgy, ki tudnám aknázni ezt a kis színest a magam esetében. Karakterközpontú történeteben, vagy ahol több állandó, érdekes, megosztó személy feltűnik, megfűszerezheti a rajongók élményét.

      Interjúk: országomat a jó újságírókért! Kincset érnek, képesek kinyitni a beszélgetőtársukat.

      Törlés
  2. Ez tök jó bejegyzés volt :)
    Hogy a témához is hozzászóljak, én másképp látom.
    Nagyon szeretem az írós bejegyzéseket, tűnődéseket, elemzéseket, mert ettől válik élővé az író. Mindig elolvasom az évértékelőket, de a "hogyan írtam ezt a regényt" bejegyzéseket is.

    A megjelenős-örömködős bejegyzések bennem pozitív nyomot hagynak, jó látni más sikerét, ezeket is szeretem, bár tényleg egyformák, ez igaz. :)
    Nem hiszem, hogy ez egymás "sasolása", vagy legalábbis én nem olvasom a nem kedvelt egyének blogjait, csak az érdekes írókét vagy a barátokét.

    Online írásokat én sem olvasok, de ez inkább a munka miatt van, eleve túl sokat olvasok gépen.

    A negatív élményeket már nem blogolom ki. Egyszerűen egyre kevesebb dolog éri el az ingerküszöböt. Pár éve nagyon zavart, hogy a sci-fi réteg hímsoviniszta, és mivel csaj vagyok, bele sem olvasnak az írásomba. Aztán később rájöttem, hogy a misztikus-romantika terepén meg sci-fi íróként necces létezni. Ott nem az a baj, hogy csaj vagyok, hanem az, hogy űrhajók vannak a sztoriban, és nem mágusok, így szintén van egy réteg, ami élből elutasítja beleolvasás nélkül. Újabban meg a sznob-kommersz előítélet pici körében mozgok, ugyanis a kiadóm nem menő egyes szemekben és emiatt elolvasás nélkül is csak szart írhatok. Egy pont után az ember vállat von.
    A blogom már csak az olvasókkal, írós barátokkal való kapcsolattartás eszköze. Minden hónapban vannak irodalmi konfliktusok. De ilyenkor dühöngök egyet a mérnök, pszichós vagy hasonló barátnőknek, és ők szépen kiröhögnek. Vihar egy pohár vízben, ezt mondják, és igazuk van. :)
    Szerintem a legfontosabb, hogy sose vegyük túl komolyan magunkat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akasztják a hóhért, én is el szoktam olvasni az évértékelőket, alkotási merengéseket XD

      Inkább az olyan sasolás szomorít el, ahol tényleg sasolás van. El tudom képzelni, hogy van, akit frusztrál más sikere. Ahelyett, hogy mondjuk örülne neki, vagy átforgatná az energiáit hasznosabba.

      Negatív élmények: nálad és Lőrinczy Juditnál éreztem, sok mindent láttatok, megéltetek már, titeket más kavar fel, és azt is egészen másképp vészelitek át, mint mondjuk az elején. A magam komolyan nem vételének leckéjével sokat birkózom. Akkorákat tud puffadni az egóm, hogy ahhoz képest a kisgömböc smafu.
      Havi irodalmi konfliktus? Nem jobb önkéntelenül felkavarni az állóvizet, mint hullámverés nélkül létezni? Nyilván nem erre utazol, megtörténik, és akkor sem te tehetsz róla.

      Törlés
  3. A negatív élményeket azért is nehezebb kiposztolni, mint mondjuk a felszínes híreket, újdonságokat, sikereket vagy éppen mások dicséretét, mert egyrészt sebezhetővé teszi magát az ember, netán ellenségeket is szerezhet, azt meg nem feltétlenül akar (mert mondjuk fontosabbak számára maguk az emberek, mint emberek, :) és a kapcsolatok, mint "mi az igazság vagy a sérelem") A múltkori törölt posztom mögött nekem leginkább a kétségek álltak. Már nem emlékszem akkor mit mondtam neked, friss volt, de olvasva ezt a posztodat gondolkodtam rajta a napokban. (egyébként nem töröltem, csak visszaraktam piszkozatba) Úgy éreztem, sok a nyavalygás benne, az egoság, ha úgy tetszik, kinek használhat, és pillanatnyi érzések motiválják. Vannak napok, amikor ugyanazt másképp élem meg. Ha az ember posztol olyasmiket, amiken könnyen és hamar túllép, akármi is az, akkor esetleg másnap megbánja a posztolást. De ugyenez van akkor is, amikor saját személyes kínlódásaidat, bukásaidat osztod meg. A kitárulkozás nehéz dolog, és van, hogy a személyesebb élmények - érzed - csak neked hasznosak vagy fontosak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha valakit bántanak, akkor szerintem ne a bántott érezze magát rosszul, hanem az, aki megengedte magának azt a viselkedést. Ezért szoktam ellenezni azt a vélekedést is, hogy azért válogassam meg a szavaim, nehogy bántsanak. Áldozathibáztató szaga van a dolognak. Öncenzúrára késztet, nehogy belém tapossanak. Hol a határ az óvatos előrelátás, és a bántás miatt önkontroll között?

      A saját blogod a saját királyságod. Moderálhatsz. Törölhetsz is akár pocskondiázó kommentet. Jogodban áll, mert nem mindegy, mi alakul ki a blogod kommentszekciójában. Ennek semmi köze a szólás és véleményszabadsághoz. Te jól akarod érezni magad. És ezért tenni is tudsz. Miért ne tennéd meg a szükséges lépéseket? Vannak, akik csak egy felületet keresnek, ahol kihöröghetik magukat. Nem szükséges belemenni a játékba.

      Törlés

Megjegyzés küldése