A kezdőmondat mítosza

A kezdőmondat, akár az égi fényben fürdőző Parnasszosz

Azt mondják, a kezdőmondaton áll vagy bukik, az olvasó tovább olvassa-e a műved. Ha ott nem ragadod meg a figyelmét, elbuktad. Vitatom ennek minden körülmények közötti igazságát.




Szezont a fazonnal

Internetes tartalom gyártásnál cikkek és kimutatások hada született az olvasói szokásokról, ideális szöveg karakter számban megadott hosszáról, az emberi online figyelem két perces lélektani határáról. Magamba nézek: valóban, az internet használat gyors, megosztott figyelmet generál. Ha az első bekezdés nem ragad meg, akkor hiába a kiizzadt figyelem felkeltő cím, nem olvasom tovább. Lényegtelen, senki sem fog értem sírni, mert a kattintás megvalósult, legfeljebb később elemzik, miért tartózkodtam az adott oldalon olyan keveset.
Ha elemzik, mert az analytics használata egy dolog, az abból kinyert adatokkal való kezdés meg egy másik.
És még ez sem mindig igaz. Ha előre sejtem, milyen témát fog feldolgozni a cikk/blogbejegyzés/kritika/riport, akkor is elolvasom, ha tré a cím, béna az indítás. Mert érdekel, hogy miről szól és punktum.

Internetes tartalmakra alkalmazott szabályokat véteknek tartok irodalmi művekre átültetni.

Nagy a kísértés, ami egyik helyen bejött, a másiknál is be fog - nemhogy be fog, be kell -, mert a verseny az olvasó figyelméért (pénztárcája tartalmáért, szájhagyomány útján terjedő ingyen marketingjéért) igen nagy.

Akik korábban megálltak

...azok már a címválasztásnál sikítva elmenekültek. Sőt, rosszabb hírem van, pusztán emiatt nem vették le a polcról, egy pillantást sem vetettek a fülszövegre, hátoldal szövegére. De tegyük fel, a könyv megugorja az első tesztet, cím láttán felvillant a zöld lámpácska, még a borítótól se fordult el kényszeredett heherészéssel a célolvasó, és megnézi a hátoldal szövegét, amit többnyire szintén neked kellett last minuteban összetákolni megálmodni. És azon izgulsz, hogy mit szól majd az első mondatodhoz? Komolyan?
Annyi helyen elvérezhetsz, hogy az első mondat jóformán csak a szakmának szóló megfelelés!
Mert annak is stimmelni kell, hiszen mondták, írták, tanácsolták, eszedbe vésték, az angolszászok is, és ugyebár ők a példa, a non plus ultra.
És az ínyencek, akik érzelemmel állnak a műhöz, megszagolják, megtapogatják, minden szó lelkük pici darabjává válik, szóval ők erre is figyelnek, és ha nem passzol az írás közmegegyezéses bibliája szerinti passzushoz, akkor juszt se veszik meg a könyved. Vagy nem kölcsönzik ki a könyvtárból, de az után neked nem cseng a honor...

A legenda életre kel

PUA tréningeken is becsületére válna az a tekintély, amit a kezdőmondat felépített magának. Olvasómágnessé avatták. Horoggá lesz, aminek be kell húznia az olvasó figyelmét. A lenyűgözés a kezdet és a vég. Csábítás és kábítás. Kikerülhetetlenné hirdették.
Klasszikusoknak nevezett regények példáján a fontosságát sulykolják, hagyományteremtő célzattal oktatják a szabályát, blogokban pontokba szedve magyarázzák, hogyan alkothatsz felejthetetlent és maradandót, és ha ez nem elég, a szakma öregje majd örömmel beavat pár szent pityuért a workshopján, írástechnikai audienciáján.
Tippek és trükkök teszik tárházuk bebetonozott tartozékává, mert a kezdő rúgásnak meg kell lennie, a többi meg már kit érdekel? Csak kezdje el olvasni, ragadjon ott, rántsa jó mélyre, aztán vigye haza. Hogy később mi vár rá, nos, az a kasszától való távozás után a könyvblogok oldalára való vélemény. A nehezén átvezetted, szákba került, és ha még a végén a folytatásban is adsz neki valamit, akkor legközelebb is visszatér hozzád.

Jó, ha tudod

Szerkesztők esetén hasznos kitétel és elvárás, hiszen ki a bánat akar határidők és követelések sűrűjében időt, figyelmet és munkát pazarolni? Ami szar, derüljön ki irtó hamar, hogy szar, és ha az első mondat falra festett ördöge nem elég, van még, ahonnét ez jön (vö: halál vörös vonala hitrege). Nem csupán a magyar néplélek ismérve, hogy próbál minden eshetőségre felkészülni, és a meghódítandó fejével gondolkozni.
Író be akar kerülni a szortimentbe, hát hülye volna nem tájékozódni a szerkesztők munkavégzési technikájáról.
Hiszen ha ismeri  a stratégiájukat, arra építve győzelmet arathat. Ez nem túl sok, néha ennyi is elég ahhoz, felfigyeljenek rá az elcsépelt unalom tengerében. Ha másról nem, arról meggyőzöd őket, ismered a kezdőmondat szent törvényét, tehát okosabb vagy egy marék diónál, talán lehet valamit veled kezdeni.

A szabályok arra vannak hogy

Megszegd őket. Ez is egy közhely, mint az, hogy éssel sem kezdünk mondatot, mégis megesik, és nem szerkesztik ki. Nem azon múlik, menyire jó az írásod, hogy 50 év távlatából tudják-e citálni az alapján a regényed címét. Ha meg csak ennyit böffent fel az emlékezet, jaj neked.
Nem szeretném, ha ezen állna vagy bukna, jót írtam-e. Mondjuk, aki ilyen szabály betartása mentén dönt, azt ez nem hatja meg, de legalább kiderül, eltérő szempontok szerint dolgozunk. Fontosabb számomra, hogy a művem üzenete célba ért-e. Megértésre talált-e, maga a regény feladatát végül betöltötte-e. Emlékeznek-e, miről szólt, vagy kik szerepeltek benne, ha a karakterek maguk is számítanak.
Hányszor láttam közösségi oldalra büszkén feltöltött első mondatot! Érződött rajta, napokon át csiszolgatták, szerkesztgették, mire végül elnyerte végső formáját. Míg kész nem lett, egy fejezetet se mertek leírni.
Zömében izzadságtól bűzlött. Mesterkéltre sikeredett, túlontúl a képembe kiáltotta, behúzni jöttem! Felkelteni az érdeklődésed, ugye, várod már a folytatást? Érted alkotok, neked írok! Haladok, kész az első, és legfontosabb mondat! Ugye milyen remek, művészi darab? És ne dőljek kardomba, és biztassak, és ismerjem el a profizmust.
Haha, erre aztán sose kértek, nem az én jóváhagyásomra pályáznak. Beh szép is volna, dorombolja az egóm.

Epilógus

Aztán leszállok a földre, bólogatok, és kapom az ívet érvelési hiba formájában. A közvélekedésre és a tekintélyre hivatkozás a kedvencem.
Azt ismered, amikor azzal jönnek, az első pár művedben, újként tartanod kell magad a betartandókhoz, aztán senkit se érdekel, milyen forma szerint alkotsz, mert addigra letettél valamit az asztalra?
Minden egyes sort jegyezz meg. Azok nyilatkoznak így, akik tutira akarnak menni, mert félnek kockáztatni. Veled félnek kockáztatni, és inkább a bevált sémák mentén hoznak döntéseket. Járt utat a járatlanért, ez az üzletpolitikánk, kiválasztási módszerünk, marketing/értékesítési modellünk, meg a többi. Amikor a szabályokat összekeverik az ajánlásokkal, akkor az árnyalatok egy kicsit meghalnak.

Ez a Parnasszosz. Én se estem hasra előtte.

Megjegyzések